A Bank of Japan (BoJ) döntése, miszerint tovább fokozza monetáris enyhítését a gazdaság élénkítése érdekében - amelyet a fogyasztási adó áprilisi emelése teljesen lefékezett -, megnyitotta az utat a valutaháború újabb fordulója előtt. Az ok egyszerű: a BoJ csak más országok valutáinak rovására gyengítheti a jent, amit azok nem fognak ölbe tett kézzel nézni - kezdi elemzését a MarketWatchon Nouriel Roubini, amerikai közgazdász professzor, aki azzal szerzett nevet magának, hogy megjósolta a 2008-2009-es pénzügyi válságot.

Kína, Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr és Thaiföld jegybankjai szintén enyhíteni fogják saját monetáris politikájukat, hiszen ezzel tudják ellensúlyozni a jen gyengülését, amely versenyelőnyt biztosítana a japán vállalatoknak saját országuk cégeivel szemben. Az Európai Központi Bank (ECB), a svájci, a svéd, a norvég központi bank, továbbá a kelet-közép-európai országok jegybankjai hasonló lépéseket tesznek, hogy megelőzzék saját valutájuk felértékelődését.

A végeredmény a dollár erősödése lesz, mert a Federal Reserve jelezte, hogy jövőre emelni kezdi alapkamatát. Ha azonban a világgazdaság növekedése gyenge marad és a dollár túl erőssé válik, akkor a Fed is beszállhat a devizaháborúba, azaz későbbre tolhatja és kisebb lépésekben hajthatja végre a kamat növelését.

Tudjuk, miért van ez

A valuták csatározásának oka nyilvánvaló - véli Roubini, akit sokan gurunak tartanak. Egy olyan pénzügyi környezetben, amelyben a gazdaság magán- és közszereplői adósságaik visszafizetésével vannak elfoglalva, csak a monetáris enyhítés segítségével lehet forrást teremteni a kereslet növeléséhez, s ezzel a gazdaság növekedésének ösztönzéséhez.

A költségvetési megszorítások erősítik ezt az összefüggést, mivel visszafogják a gazdaság közvetlen és közvetett élénkítését szolgáló állami kiadásokat. A kisebb közkiadások csökkentik az aggregált keresletet, a magasabb adók és az alacsonyabb juttatások mérséklik az emberek szabadon elkölthető jövedelmét, és ezzel a magánfogyasztást.

Az eurózónában az adósságválság nyomán hirtelen megszűnt a tőkeáramlás északról délre, a német ihletésű EU-ECB-IMF hitelprogramok, amelyek durva költségvetési megszorításokkal jártak, határozottan lefékezték a gazdasági növekedést. Japánban a fogyasztási adó túl nagynak bizonyult áprilisi emelése (5-ről 8 százalékra ugrott a közteher) kivégezte a kilábalást. Az USA-ban a költségvetés körül 2012 és 2014 közt kibontakozott huzavona, illetve az adó- és kiadáspolitika változása, Nagy-Britanniában a konzervatív kormány önként vállalt fiskális konszolidációja fékezte a gazdaságot.

Halálos örvény

Világszinten az adós és a hitelező országok aszimmetrikus kiigazítása erősítette a recesszió és a defláció egymást erősítő hanyatló spirálját - folytatja a professzor. A korábban túlköltekező, magas folyó fizetési mérleghiányt produkáló államok kénytelenek voltak visszafogni kiadásaikat, amivel csökkentették külkereskedelmi hiányukat. A túlságosan megtakarító országok azonban nem változtattak szokásaikon: nem költekeztek többet, így folyó fizetési mérlegtöbbletük nőtt. Mindez fokozta a globális kereslet gyengeségét, ami aláássa a növekedést.

Ez vezetett azután oda, hogy a jegybankok magukra vállalták a gazdaságösztönzés feladatát: elindították monetáris enyhítések egymást követő hullámait, hogy gyengítsék saját valutáikat ezzel ösztönözve az exportot. Az ebből falakadó valutaháborúnak azonban van egy kellemetlen velejárója. Nevezetesen az, hogy ez az országok zéró összegű játszmája. Amennyivel egyikük devizája gyengül, annyival erősödik relatíve a többieké, amennyivel az egyikük külkereskedelmi mérlege javul, annyival romlik a többieké, amire megjön a menetrendszerű ellenlépés.

A monetáris enyhítés persze nemcsak erről szól. Segíti a gazdasági növekedést azzal, hogy lendületet ad az értékpapírok és a ingatlanok drágulásának. Emellett csökkenti a hitelköltségeket és ad némi hátszelet a túlságosan kicsivé vált inflációnak. Ahol az elmúlt években nem volt monetáris enyhítés - az eurózónában -, ott a költségvetési megszorítások és az adósságtörlesztés említett párosa recessziós hullámokhoz vezetett - szögezi le Roubini.

Egy kicsit ebből, egy kicsit abból

A monetáris enyhítés azonban idővel egyre hatástalanabbá válik, ha nem párosulnak mellé költségvetési lépések. El lehet vezetni a lovat az itatóhoz, de nem lehet rávenni, hogy igyon - hoz egy "dakota közmondást" hasonlatként a helyzet érzékeltetésére a közgazdász professzor. Más szóval egy olyan világban, ahol gyenge az összkereslet, ott a monetáris enyhítés olyan, mintha egy kötélnél fogva tolni akarnánk a gazdaság szereplőit, ahelyett húznánk őket.

A helyzet a gazdasági növekedést segítő állami infrastruktúra-beruházásokért kiállt. Roubini szerint rövid távon kevesebb költségvetési megszorításra van szükség azzal az ígérettel, hogy a kormányok hosszabb távon egyensúlyba hozzák kiadásaikat és bevételeiket. Ezzel egyidejűleg kevésbé agresszív monetáris politikát kell folytatni.

Az állami fejlesztések közvetlenül és közvetve is élénkítik a gazdaságot. Közvetlenül azzal, hogy azok a cégek, amelyek megbízást kapnak a beruházások elvégzésére, nagyobb profitot érhetnek el az alacsony kamatoknál. Eközben tevékenységük egyben növeli az összkeresletet. A közvetett hatás a javuló infrastruktúrát kihasználó vállalatok tevékenységének élénkülésétől várható. Fontos körülmény az is, hogy Kínát kivéve, ahol túl sok pénzt öltek az infrastruktúrába, minden ország rászorul ezekre a fejlesztésekre, azaz nem presztízsberuházásokról, vagy kirakatfejlesztésekről lenne szó.