A döntés a jelenlegi kormányt a bejelentett reformok minél gyorsabb végrehajtására ösztönzi - közölte a tárcavezető. Moscovici szerint Franciaország ugyanakkor még mindig "jó osztályzattal" rendelkezik. "Ez a döntés az elődeink által itt hagyott helyzetet érinti: a versenyképesség elvesztését, a lassú növekedést, a növekvő deficitet" - mondta. Hozzátette, a kormány "nyugalommal fogadta" a bejelentést.

A miniszter kiemelte, hogy a Moody's pozitívumként említette a jelenlegi kormány által elindított reformokat: a vállalkozásoknak adókönnyítéseket lehetővé tevő úgynevezett versenyképességi paktumot és az állami kiadások lefaragását, valamint Moscovici szavai szerint "három alapvető dolgot" írt elő: az eurózóna stabilizálását, a versenyképességi paktum beindítását és a munkaerőpiac rugalmasabbá tételéről megkezdett tárgyalások sikerre vitelét.

Moscovici úgy vélte: ahhoz, hogy Franciaország elkerülje a leminősítést, "az államadósság görbéjének megfordítása kellett volna, ami pedig lehetetlen". A fél éve kormányon lévő szocialisták 2014-től kívánják jelentősebben csökkenteni az államadósságot, amely jövőre a tervek szerint eléri a GDP 91,3 százalékát, ami rekord Franciaországban.

A gazdasági minisztérium közleménye azt is hangsúlyozza, hogy a francia gazdaság "sokszínű", a francia államadósság pedig az eurózónában a "legbiztonságosabbak és a leginkább likvidek közé tartozik".

Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's már januárban megvonta Franciaországtól a legmagasabb, "AAA"-val jelölt szuverén besorolást, egy fokozattal "AA plusz"-ra rontva a francia osztályzatot.

Franciaország a Moody's hétfőn bejelentett leminősítése nyomán így most már az intézményi kötvénybefektetők szempontjából is kikerült az "AAA/Aaa" osztályzatú államadósok köréből, a befektetési alapok ugyanis általában azokat a szuverén adósokat tekintik ebbe az elit osztályzati kategóriába tartozónak, amelyekre legalább két hitelminősítő ilyen besorolást tart érvényben. Franciaországot a három nagy hitelminősítő közül most már csak a Fitch Ratings tartja nyilván "AAA" osztályzattal, de tavaly december óta e cégnél is negatív kilátású a francia besorolás.