A finn alapjövedelem várható bukásával foglalkozott a Bloomberg egy véleménycikkben. A finn társadalombiztosítási ügynökség, a KELA ugyanis nem tudja biztosítani a forrást ahhoz, hogy a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló kísérletet ez idei év után is tovább folytassák. Bár nagy csapás ez az alapjövedelem rajongóinak, de a publicista, Leonid Bershidsky szerint a finn kísérlet megérdemli a sorsát.

Még a kísérlet előtt, 2016-ban, amikor finn kormány zöld utat adott a pilot-programnak, a KELA még 800 eurós havi feltétel nélküli jövedelemről beszélt, amelyet a kísérlet céljából kiválasztott munkaképes korúaknak adtak volna. A program tavalyi indulására azonban a havi juttatás összege 560 euróra olvadt. Ha a kísérletet az egész országra kiterjesztették volna, az eredeti elképzelés költsége meghaladta volna a finn kormány teljes éves bevételét. Bershidsky szerint hasonló teljesíthetetlen megközelítés vezetett a 2016-os svájci referendum bukásához is, amelynek keretében havi 2500 svájci frankot ajánlottak volna feltétel nélkül.

Finnországban azonban lehetetlenség 560 euróból megélni: ez az összeg ugyanis egy Helsinki külvárosában lévő egyszobás apartman bérleti díjának felel meg nagyjából. Vagyis a kísérlet tervezői a feltétel nélküli alapjövedelmet (FNA) olyan munkanélkülieknek fizették, akik eredetileg ennél magasabb összeget kapnának a kormánytól - a munkahely elvesztésétől számított 400 napon át legalább napi 32,4 eurót. Azaz Bershidsky szerint csak a dolgozó szegények számára lenne előnyös ez az ajánlat.

Drága mulatság

A finn kormány két problémát akart ezzel megoldani. Az egyik a munkára való ösztönzés lett volna, miután a Finnországban a fejlett országokhoz képest alacsony a foglalkoztatottság: az aktív korú népességnek csak 71 százaléka dolgozik, szemben a 77 százalékos svéd és 86 százalékos Izlandi mutatóval. A másik, hogy egyszerűsítsék a juttatások rendszerét.

Bershidsky szerint már a kísérlet elindításának kezdetétől világos volt, hogy még az ilyen alacsony alapjövedelem is iszonyatosan drága módja a foglalkoztatás ösztönzésének. A KELA számításai szerint ugyanis még az 550 eurós havi feltétel nélküli juttatás is éves 19,3 milliárd eurójába kerülne a finn kormánynak, miközben az állam 3,6 milliárd eurót spórol az egyszerűsítéssel.

Az OECD is aggodalmait fejezte ki a programmal kapcsolatban - emlékeztet a Bloomberg publicistája. A nemzetközi szervezet ugyanis úgy vélte, hogy a jelenlegi szociális védelem szintjének megtartása mellett a különböző munkaképes korúaknak járó juttatások szűkítésének koordinálása drasztikusan javíthatja a munkára ösztönzést és az átláthatóságot, ezért a jövőbeli reformok számára sokkal ígéretesebb utat jelent, mint az alapjövedelem.

Rossz volt a megközelítés

Bershidsky arra jut, hogy Finnország rosszul közelítette meg a kísérletet: az FNA-t a munkaerő-piaci aktivitás növelésére használni olyan, mintha a legyeket kalapáccsal csapnánk le. A Világbank a munka jövőjéről szóló nemrég megjelent elemzésében az egyre bizonytalanabbá váló foglalkoztatás és egyre inkább elterjedő automatizálás korában az FNA-t a jólét egy "társadalmi minimumát" biztosító céljaként jelölte meg. Az alapjövedelem akkor lehet egy forradalmi újítás - a foglalkoztatásban és a tb-költségekben tapasztalható szimpla megugrás helyett -, ha a társadalom elfogadja, hogy jelentősen több adót kell fizetnie az alapjövedelem miatt.

Az alacsonyan meghatározott FNA még a KELA által elgondolt célokat sem tudja teljesíteni, miután megélhetési szint alatti jövedelmet biztosít. Erre példaként az alaszkai és az iráni példát említi. Előbbi alapból minden ott élőnek 1100 dollárt fizetett ki 2017-ben, utóbbi pedig 2011-ben - egy évig tartó kísérletként - havi 45 dollárt fizetett a lakosság 96 százalékának. Ezek egyike sem volt semmilyen hatással a foglalkoztatásra.

Még nincs veszve minden

Bershidksy mindezek ellenére megállapítja, hogy az FNA elképzelése azért nem halott, még a várható finn kudarc ellenére is érdemes nyomon követni azokat a programokat, amelyek a megélhetéshez szükséges jövedelmet biztosítanak az állampolgároknak. Ilyen például a kaliforniai Oaklandban folytatott kísérlet, ahol a szegénységi küszöbnek nagyjából megfelelő havi 2000 dollárt kapnak a résztvevők, vagy a kenyai pilot, ami havi 23 dollárt fizet. Utóbbi az ország vidéki területein mért átlagkeresetnek nagyjából a felét teszi ki.

Ezek mellett még ott van a holland utrechti projekt és a Kanadában hamarosan induló ontariói program, amelyek ugyan az ottani életszínvonalhoz képest alacsonyabb összeget fizetnek havonta, de ezek még így is magasabbak a finn példánál.

Bershidsky tehát úgy véli, ha ezek a kísérletek rámutatnak arra, hogy az érezhetően megnövelt pénzügyi biztonság tanulásra vagy esetleg vállalkozások alapítására ösztönzi az embereket, akkor az FNA vitathatatlanul nagy költsége indokoltnak tűnik.

Képünk forrása: Shutterstock