Az utcai plakáton, a nagygyűlések és a konferenciák pódiumain, a közösségi médiában és a televízióban Európa-szerte ugyanazt üzenik az embereken a radikális jobboldali politikai erők: az egyik oldalon állnak a hétköznapi emberek, akiket a nacionalista-populista pártok és mozgalmak képviselnek, míg a másikon a korrupt elitek, amelyek minden hatalmat magukhoz ragadtak és lenézik a tömegeket - vezeti fel elemzését Tony Barber, a Financial Times (FT) vezető publicistája. Ez hízelgő énkép és rosszindulatú összeesküvés-elmélet a napokban megsérült.

Ausztriában gyomorforgató botrány robbant ki, amikor kiderült, hogy a radikális jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) vezére kész lett volna orosz pénzügyi és politikai támogatásért cserébe kormányzati megbízásokat biztosítani oroszországi üzleti köröknek. A botrány elsodorta a mérsékelt és a radikális jobboldal alkotta kormánykoalíciót és az FT publicistájának reményei szerint a választók az európai parlamenti szavazáson megbüntetik az utóbbit.

Kapcsolódó

Marad a kemény mag

Ugyanakkor nincs illúziója afelől, hogy az FPŐ bázisának kemény magja nem fog elfordulni a párttól, ahogy Franciaországban, Magyarországon, Olaszországban és máshol sem várható, hogy a hasonlóan gondolkodó választók elfordulnának azoktól a politikai erőktől, amelyek nem kedvelik az EU-t, nem állhatják a bevándorolókat és dühösen elutasítják a globalizációt. Az osztrák ügyről egy több mint száz éve megfogalmazott jellemzés jutott eszébe az FT szakírójának, amelyet Victor Adler szociáldemokrata politikus mondott. E szerint a Habsburg-birodalom politikai rendszere hanyagsággal enyhített abszolutizmus volt.

Ennek analógiájára úgy látja, hogy a modern osztrák politikában ennek radikális jobboldali inkarnációját láthattuk: mocsokkal beszennyezett intoleranciát. Ennek ellenére hiábavaló lenne abban bízni, hogy a botrányba keveredett FPÖ soha többé nem tér vissza a hatalom kapuiba!

Az FT cikkírója szerint a szélsőjobb a tiszta kéz, a demokratikus értékek és a patrióta politizálás szöges ellentétét képviseli. Ha a kormányzati hatalom részévé válik, akkor megszerzi az ellenőrzést a rendőrség és a titkosszolgálatok felett, felszámolja a bíróságok és a média függetlenségét, illetve eltorzítja a választási rendszert, hogy az neki kedvezzen. Baráti viszonyt épít Moszkvával és áruba bocsátja országa függetlenségét az oroszok támogatásáért.

Mi az oka?

Ugyanakkor az európai mérsékelt politikai pártok nem háríthatnak minden felelősséget a Kremlre a radikális jobboldal megerősödéséért. Az FT szakírója szerint virágzásuk egyik fő oka, hogy a kelet-európai rendszerváltás után gondtalanul virágzott a pénzügyi kapitalizmus, amely 2008-2009-ben összeomlott, borzalmas helyzetbe hozva az egyszerű embereket, akik nem felelhettek a rendszer hibáiért és legtöbbjük nem vagy alig volt haszonélvezője annak.

Felelősség terheli azt az európai felfogást, amely túl sokra értékelte az emberek szabad mozgásának elvét, nem mérlegelve, hogyan fognak reagálni a gazdasági bevándorlókra Európa keleti részének azon társadalmai, amelyek kevésbé szoktak hozzá a külföldiek jelenlétéhez, illetve a nyugati felén azok, akiket elárasztanak a kelet-közép-európai országokból érkező vendégmunkások. Végül felelősség terheli az EU vezetőit, akik tessék-lássék módjára láttak hozzá mindezen gondok kezelésének.

Javaslatok

A várakozások szerint az európai radikális jobb- és baloldali pártok megszerezhetik az Európai Parlament képviselői helyeinek harmadát, aminek birtokában elvileg blokkolhatják annak döntéshozatalát. Egységes fellépésüket csak ismert belső ellentéteik akadályozhatják meg. A nyugat- és kelet-európai pártok között ellentét van az oroszokhoz fűződő viszony megítélésében, a bevándorlás közös európai vagy önálló nemzeti kezelésének szorgalmazásában, illetve észak-déli konfliktus alakulhat ki köztük az ellentétes gazdasági filozófia: a gazdasági piaci szabályozása, illetve az állami beavatkozás előnyben részesítése miatt.

Mindezek alapján három elvárást fogalmaz meg a mérsékelt jobboldallal szemben az FT publicistája. Az első, hogy a hozzájuk hasonló liberális és baloldali politikai erőkkel összefogva építsék fel a jóléti társadalom európai szintű modelljét, ami elapaszthatja a szavazók radikalizálódását tápláló társadalmi folyamatokat, a lecsúszást, a kilátástalanságot, a kiszolgáltatottságot.

A második követelés, hogy sose vegyék át a szélsőjobb retorikáját, programpontjait pusztán azért, hogy megállítsák szavazóik elvándorlását mert ezzel legitimálják azokat a politikai erőket, amelyek utána felszámolják azt a politikai rendet, amelyben a mérsékelt pártoknak is osztanak lapot. Végül az FT cikkírója szerint nem szabad koalíciós partnerként bevonniuk a radikálisokat a kormányzásba - ahogy az Ausztriában történt -, mert megjelenésük a belügyi és a hadügyi tárca körül beszélyezteti az egész nyugati világ biztonságát.