Joachim Gauck német szövetségi elnök aláírta az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerről (ESM) szóló kormányközi szerződés és a fiskális paktum ratifikációjáról rendelkező törvényeket - közölte csütörtökön az államfői hivatal. A közlemény emlékeztet: az alkotmánybíróság előző nap hozott határozatával lehetőséget teremtett arra, hogy az államfő aláírja a jogszabályokat.

A törvények az államfő aláírásával életbe lépnek. Ugyanakkor az ESM-ről szóló szerződés ratifikációjának lezáráshoz teljesíteni kell az alkotmánybírósági döntéssel meghatározott követelményeket is. "Erről a kormány gondoskodik majd, amint azt jelezte" - áll az államfői hivatal közleményben.

A karlsruhei bíróság feltételekkel engedélyezte Németország részvételét az ESM-ben. A testület szerdai határozata szerint biztosítani kell, hogy a német részarány az ESM támogatási alapjában ne haladja meg az eredetileg is tervezett 190 milliárd eurót, és az esetleges további tehervállaláshoz meg kell szerezni a törvényhozás engedélyét, továbbá tájékoztatni kell a törvényhozást az ESM lépéseiről.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter szerdán közölte, hogy a kormány gondoskodik a feltételek teljesítéséről, és a ratifikáció heteken belül lezárul. A kormány álláspontja szerint az ESM-et létrehozó kormányközi szerződéshez csatolni kell egy nyilatkozatot, amelyben Németország jelzi, hogy csak az alkotmánybíróság által kijelölt keretek között vesz részt az válságkezelő rendszer működtetésében. A szerződések jogáról szóló 1969-es bécsi konvenció szerint egy ilyen nyilatkozat akkor szerez érvényt, ha a vonatkozó szerződéshez csatlakozó felek közül senki sem emel kifogást ellene.

Az ESM-ről szóló szerződést az euróövezet többi tagállama már korábban ratifikálta. Az övezet válságba jutott tagjainak támogatására szolgáló rendszer beindításához feltétlenül szükséges Németország részvétele. Az 500 milliárd eurót megmozgatni képes rendszerhez Berlin 168 milliárd euró értékű garanciavállalással és 22 milliárd euró közvetlen befizetéssel járul hozzá.

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti országok pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke a karlsruhei döntés után közölte: az ESM operatív működését irányító kormányzó tanács október 8-án alakulhat meg.