Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora elérkezettnek láthatja az időt arra, hogy országa nukleáris fegyvereire támaszkodva, megpróbálja kiterjeszteni befolyását a Koreai-félszigetre – idézi a Financial Times Andrei Lankovot, a szöuli Kookmin University elismert Észak-Korea-szakértőjét.

Ez az arzenál – a diktatúra elleni nemzetközi gazdasági szankciók ellenére – az elmúlt években nagyságában és változatosságában is olyan sokat bővült, hogy immáron kezd alkalmassá válni a védelmi célokon túl a befolyásszerzésre is.

Kapcsolódó

Az alapképlet az volt, hogy a nukleáris elrettentő erő érinthetetlenné tegye az észak-koreai rezsimet, azaz garantálja, hogy ne induljon invázió az ország ellen, és ezt a célt el is érték vele. Ugyanakkor ehhez nincs szükség interkontinentális ballisztikus rakétára és hidrogénbombára, miközben ezek is részei a fegyvertárnak. Lenkov ezért úgy véli, hogy az észak-koreai vezetők a két Korea egyfajta „egyesítéséről” álmodnak nukleáris fegyvereikre támaszkodva.

Ezzel visszanyúlnának az államalapító Kim Ir Szen, Kim Dzsongun nagyapja álmához, aki 1950-ben háborút indított Dél-Korea ellen, hogy uralma alá hajtsa a félszigetet. Ez három évig tartó vérontáshoz vezetett az északi oldalon Kína, a délin az Egyesült Államok hadba lépésével, és végül semmit sem ért el. A határ nem mozdult semmilyen irányba, ám békét nem sikerült kötni, 1953 óta fegyverszünet van érvényben a két állam között. Az ifjú Kim nem is nagyon titkolja, mi járhat a fejében azt követően, hogy országa változatos atomfegyver-arzenált halmozott fel.

Célozgat a vezér

Az április végi katonai parádén az állami KCNA hírügynökség szerint Kin Dzsongun arról beszélt, hogy a rezsim nukleáris fegyvereinek van egy „másodlagos küldetése” is túl az „elsődleges feladaton”, hogy megelőzze a háborút. Ha Észak-Korea alapvető érdekei sérülnének, akkor nukleáris katonai erői nem tehetnének mást, mint hogy teljesítsék másodlagos missziójukat – fejtegette a diktátor.

Lankov szerint ez nem azt jelentené, amit Oroszország esetén láttunk, hogy inváziót indítanának Dél-Koreával szemben vagy megpróbálnák megszállni a szomszédos államot. Ennél reálisabb forgatókönyv lenne, hogy az atomfegyverekkel eltántorítanák az USA-t attól, hogy beavatkozzon, miközben a dél-koreai vezetésre a saját érdekeik érvényesítése érdekében nyomást gyakorolnának.

Körmönfont logika

Amikor a helyzet kedvező Phenjan szempontjából, például az USA-t leverné a lábáról valamilyen válság, vagy a Fehér Ház lakója gyenge, hóbortos (egy második Donald Trump) lenne, az északiak kiprovokálnának egy válságot, készenlétbe helyeznék interkontinentális ballisztikus rakétáikat arra kényszerítve Washingtont, hogy válasszon aközött, mit áldozzon fel: San Franciscót vagy Szöult.

Eközben a taktikai atomfegyverekkel ellensúlyoznák a konvencionális hadviselésre sokkal jobban felkészült dél-koreai hadsereg fölényét, és erre támaszkodva kineveznének Szöulba egy olyan nagykövetet, akinek vétója lenne minden olyan politikai döntésben, amely nem tetszik Phenjannak. Ez a törekvés rokonítható Putyin deklarált céljával, miszerint „demilitarizálni” és „nácimentesíteni” akarja a katonai zsarolással Ukrajnát.

Ellentétes nézőpont

Sokan úgy gondolják, hogy Észak-Korea – amely szálka a nyugati világ és részben Kína szemében is – Ukrajna szemszögéből, azaz az inváziót elszenvedő fél szemszögéből figyeli az orosz-ukrán háborút – mondja Myong-hyun, az Asian Institute for Policy Studies kutatóintézet munkatársa. Valójában Phenjanban az atomfegyverei miatt érinthetetlen orosz nézőpontból szemlélik a fejleményeket.

Lankovnak van egy válasza azokra a kétkedő szakértői véleményekre, amelyek nem tartják valószínűnek, hogy az évtizedek óta tartó patthelyzet megváltozna a Koreai-félszigeten. Az a forgatókönyv, amelyet az északi rezsim új, támadó stratégiájáról leírt, korábban a lehetetlen fogalomkörébe tartozott. A jelenlegi helyzetben azonban inkább azt mondaná rá, hogy nagyon valószínűtlen, és ez óriási eltérés, ugyanis a lehetetlen és a lehetséges különbségét takarja.