Theresa May brit kormányfőt gyakorlatilag kitaszították a senki földjére az Európai Tanács (EiT) tagjai, azaz az EU állam- és kormányfői. A nagyobb gond az, hogy az erre adott válaszlépése nyomán a sivatag közepén találhatja magát - derül ki Alex Barker, a Financial Times publicistája értékeléséből. A brit miniszterelnök helyzetét ezután egy sakkból vett szakkifejezéssel érzékelteti: zugzwang, magyarul lépéskényszer. Az ilyen helyzetben az a játékos, aki soron következik, nem tud olyan lépést tenni, hogy ne veszítsen.

Kikukázott koncepció

Kapcsolódó

Ennek bizonyítására a pénzügyi sajtóorgánum cikkírója szerint elég végignézni az EiT informális csúcsértekezletének helyet adó Salzburg újságjainak címoldalait, amelyek világgá kürtölték, hogy az uniós vezetők négy héten belül vadonatúj brexitkoncepciót várnak a londoni kormánytól. A nyár elején meghirdetett kormánystratégia - amely szerint az Egyesült Királyság az áruk forgalmazásában az egységes európai piac része maradna, míg másban nem - a kukába került.

Eközben saját pártja, a konzervatívok kongresszusán tíz nap múlva tájékoztatni kellene kollégáit arról, hogyan zajlik és hova vezet majd a brexit kormányának bölcs irányítása alatt. Donald Tusk, az ET elnöke a következő uniós csúcsértekezletig, október 18-áig adott határidőt neki, hogy előálljon a visszautasított stratégia helyett valamivel, amit a tanács tagjai el tudnak fogadni. Az új elképzelés feltétlenül tartalmazzon valamilyen javaslatot az ír-észak-ír határ átjárhatóságának fenntartására.

Nem ez volt a terv

Sem a brit, sem az uniós fél nem erre készült a salzburgi csúcs előtt. Úgy tekintettek a találkozóra, mint egy lehetőségre, amelyen pozitív előjelekkel elindíthatják a válási tárgyalások utolsó szakaszát. May csapata arra számított, hogy a brit miniszterelnök kap néhány óvatos bátorító jelzést uniós kollégáitól a toryk birminghami kongresszusa előtt, ami segít főnöküknek túlélni a borítékolható politikai támadásokat.

Úgy vélték, hogy a tanácskozás végéig az uniós hátszéllel életben tarthatják a kormány stratégiáját, amit így a többség elfogad majd. Megerősödhet a miniszterelnök, aki ezt követően már vállalhatja a további engedményeket az EU-val folytatott tárgyalásokon a kilépési megállapodás megkötése érdekében.

Jön a zugzwang

Ennek azonban éppen az ellenkezője történt: a csúcs résztvevői gyakorlatilag elküldték Mayt azzal, hogy találjon ki valami jobbat. Így aztán most nagy a kísértés, hogy hatalmának megőrzése érdekében a kongresszuson bekeményítsen az EU-val szemben. Zárja ki a további kompromisszumok lehetőségét, főként az ír határ ügyében, azaz mondja azt: vagy elfogadják az szabad árucsere elkülönítését a többi uniós alapjogtól (a tőke, az emberek és a szolgáltatások szabad áramlásától), vagy nem lesz válási megállapodás.

Ezt persze az EU-s vezetők ismét vissza fogják utasítani, ahogy Salzburgban sem fogadták el, ami olyan helyzetbe hozza a brit kormány fejét, amilyenre az FT publicistájának sakkhasonlata utalt. Előáll a lépéskényszer helyzete. Bármilyen engedményt tesz ugyanis ezután, azt a másik fél úgy fogja tekinteni, mint egy nyomás alá került gyenge vezető engedményeit, nem pedig úgy, mint egy miniszterelnök kiszámított kompromisszumait.

Csak magát okolhatja

Barker értékelése szerint Theresa May csak magát okolhatja a salzburgi fiaskóért. Először is tanácsadóival együtt túlértékelték az EU gesztusait, amelyeket a csúcs előtt tett. Michael Barnier, az unió főtárgyalója például arról beszélt, hogy ha vámhatár létesülne az Egyesült Királyság és az EU között, akkor megoldható lenne, hogy az ellenőrzéseket a cégek telephelyén végezzék el, s így nem keletkezne virtuális választóvonal Nagy-Britannián belül az Ír-tengeren. Ezt az ötletet az uniós vezetők végül simán elvetették.

Ebben szerepet játszhatott, hogy London a nyár óta nem igyekezett felgyorsítani a válási tárgyalásokat, ami sok tagállamot felbosszantott. Emellett átnyúlva Barnier feje fölött egyik brit miniszter és diplomata a másik után utazgatott az európai fővárosokba, hogy külön tárgyaljon az uniós kormányok vezetőivel. Rossz húzás volt May véleménycikke a Die Weltben a csúcs előtt, amelyben keménykedett: vagy elfogadják a résztvevők kormányának elképzelését, vagy nem lesz egyezség.

Végül a brit kormány feje rosszul döntött, amikor kollégái előtt kemény beszédet mondott, utalva arra, milyen belpolitikai következményei lehetnek (kormányválság), ha nem engednek neki. Az EU-s vezetők szerint ez nem az ő bajuk. Ugyanez volt a véleményük arról, hogy brit miniszterelnökként nem engedheti meg, hogy vámhatár vágja két részre országát az Ír-tengeren.

Próba-szerencsétlenség

Theresa May és kormánya megpróbált középutat találni az úgynevezett norvég és kanadai modell között - írja Laura Kuenssberg, a BBC tudósítója. Az előbbi azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság az egységes európai piac része maradna, elfogadná az EU négy szabadságát és befizetne a közös kasszába az egységes piac nyújtotta előnyökért mint az EU egyfajta szolgáltatásáért. Ez tehát egyfajta kvázi EU-tagság. A kanadai megoldás egy szabadkereskedelmi egyezményre utal a felek között, amely ugyan valódi függetlenséget jelent, de végigtárgyalása sok évet venne igénybe.

A salzburgi fejlemények azt bizonyítják, hogy a kompromisszumkeresés kudarcot vallott. Az EU kifogásolta a brit miniszterelnök kemény stílusát, amit a kétnapos csúcs idején elővezetett. Az Európai Tanács, nem a brit parlament alsóháza, ahol ez a stílus időként kifejezetten kívánatos. A Prime Minister's Questions időszaka abból áll, hogy a kormány és az ellenzék vezetői egymással szemben, karnyújtásnyi távolságból vitatkoznak egymással nem spórolva a bírálatokkal. Az uniós vezetők azonban könnyen lehet, hogy túllőttek a célon azzal, hogy nyilvánosan hazaküldték kollégájukat azzal: jöjjön vissza később egy új ajánlattal.

A fotó forrása: Emmanuel Dunand/AFP