Szankciók nélkül is elzárják az oroszok a gázt, és kár a békében bízni

Január végén az Európai Bizottság Energiaügyi Főigazgatóságánál szokatlanul nagy visszhangja lett egy továbbküldött sajtófigyelésnek, amelyből minden nap akár több is befut az emailfiókokba, sokat pedig olvasatlanul törölnek is a címzettek.

Nem így volt ez, amikor megérkezett a jelentés Kadri Simson energiaügyi biztos irodájába január 28-án: a brüsszeli Bruegel Intézet egy blogposztjában már összegezte, hogy mi vár Európára, ha Oroszország leállítja a földgázszállításokat a kontinensre. A legtöbben csak a konklúziót olvasták el, amely már jelezte, hogy nagy a baj.

– szólt a jelentés összegzése.

Önmagában nem az volt meglepő, hogy Európa erősen kiszolgáltatott az orosz fosszilis energiahordozók exportjának, mert ekkor már jó négy hónapja tartott az energiaválság (jóval az orosz-ukrán háború kitörése előtt). Vlagyimir Putyin elnök először csak sejtette, aztán nyíltan ki is mondta, hogy az Északi Áramlat 2. gázvezeték engedélyeztetésének meggyorsítása biztosíthatná csak Európa ellátását, eközben pedig a hagyományos ellátási útvonalakon a szokásos gázmennyiség harmadát exportálták az EU irányába. Mindennek eredménye már decemberben az volt, hogy 180 euró/megawattóra áron lehetett földgázt vásárolni.

A Bruegel Intézet jelentése olyan szempontból nem tartalmazott új megállapításokat, hogy az adatokat külön-külön jól ismerte a Bizottság, de elsőként kezdett komolyan foglalkozni egy olyan forgatókönyvvel, amelyre lényegében senki nem akart gondolni: Oroszország el fogja zárni a kontinens földgázellátását.

Igazán ijesztő pedig a helyzet akkor lett, amikor kilencedik alkalommal ülésezett Washingtonban az USA-EU Energiaügyi Tanács, amelynek elnöke Antony Blinken amerikai külügyminiszter volt, de részt vett még Jennifer M. Granholm amerikai energiaügyi miniszter, Josep Borrell Fontelles uniós főképviselő/alelnök és Kadri Simson európai energiaügyi biztos.

A tanácsadók és más szakértők pedig ugyan a napirend szerint egyeztettek volna olyan kérdésekről, mint a 2050-es klímavédelmi célok elérése, de egy amerikai jelenlévő már a kísérők találkozójának legelején azt mondta:

Igazán választ senki nem tudott adni, mindenki tudta, hogy alternatívák nincsenek, az LNG-piacok szűkösek, de a teljes orosz import kiesésének pótlására az infrastruktúra sem elegendő.

Aztán február 24-én Oroszország lerohanta Ukrajnát, és egyre több európai szakember vette biztosra, hogy Vlagyimir Putyin elnök két okból is bármikor kilőheti az EU energiaellátását: egyrészt ha a Nyugat folytatja az ukrán haderő felfegyverzését, másrészt ha Brüsszel ténylegesen fájdalmas szankciókat fogad el az orosz gazdasággal szemben.

Főként a balti államok és Franciaország jelezte, hogy ez a forgatókönyv reális, miközben Németország azon az állásponton volt, hogy Oroszország bevételeinek legnagyobb és legbiztosabb forrásáról nem mond le. Június közepére viszont minden tagállamnak világossá vált, hogy Oroszország el fogja zárni a földgázt, amelyet utolsóként az Orbán Viktor vezette magyar kormány is az egyik legvalószínűbb lehetőségként ismert el július 13-án, amikor Gulyás Gergely egy rendkívüli kormányinfón bejelentette, hogy jelentősen lekorlátozzák a rezsicsökkentést a lakosság számára.

Nem most kezdődött az energiaválság

Az Európai Unióban a gáz- és olajárak már az év elején kilőttek: mint említettük, a holland gáztőzsdén, a TTF fronthavi gázszerződések árai 180 eurós megawattóránkénti szintre emelkedtek, azóta pedig ennél is nagyobb lett a drágulás, az augusztusi szerződések már 200 euróra emelkedtek. A Brent olaj ára már tavaly novemberben átlépte a 80 dolláros hordónkénti kurzust, márciusban pedig 120 dollár fölé emelkedett.

Bár a szankciókra válaszul Oroszország valóban elkezdte korlátozni az energiaexportot, de az uniós lépések előtt már jelentősen emelkedtek az árak. A 2021-es évben ráadásul egészen decemberig csak az Egyesült Államok beszélt arról, hogy valós veszélyt jelent egy orosz invázió Ukrajnában, maga Volodimir Zelenszkij is arról beszélt, hogy valószerűtlennek tart egy katonai műveletet. Ekkor bőven azt árazták a piacokon, hogy a koronavírus-járvány után felpattanó világgazdaság, valamint az Északi Áramlat 2. engedélyeztetése körüli vita miatt lehet korlátozott az európai ellátás.

Március és május között pedig az árak kifejezetten a háború miatt emelkedtek, az uniós szankciók ekkor csak néhány száz orosz magánszemélyre és a technológiai eszközök exportjának korlátozására terjedtek ki.

De a legtöbb tanácsadó, valamint a balti államok és a lengyel kormányok egyre hangosabban kántálták, hogy bármit is tesz Európa, leáll az orosz gázexport, tegye meg a stratégiai első lépést az EU és a lehető leghamarabb vágja el Oroszországot a bevételeitől. A Nemzetközi Energiaügynökség becslései szerint az orosz olajexport-bevételek júniusban 20 milliárd dollárra rúgtak, miközben már 20 százalékkal csökkent a ténylegesen kivitt mennyiség, de még magasak voltak az olajárak.

Eközben a félelem egy recessziótól annyira megerősödött, hogy az olajpiacokon már a kereslet jelentős visszaesésével számolnak, így az olajár újra 100 dolláros hordónkénti szint közelében van, de folyamatosan lefelé tart. Mindez pedig azt jelenti, hogy Oroszország egyre kevesebb bevételhez jut majd, miközben alig van vevő az olajára.

Hiába a békétől várják a menekülést, a szankciók maradnak

„Legfeljebb politikai kommunikációs üzenetként van haszna annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök arról beszél, hogy »majd a békekötés mindent megold«. Erre eleve kicsi az esély, de ha Oroszország kötélnek is áll, a szankciók maradni fognak” – mondta a Napi.hu-nak egy uniós diplomata.

Egy másik forrás megerősítette ezt az állítást, jelezve, hogy az Európai Unió először 2014-ben vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben miután Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára a Majdan-tüntetések után megszállták a Krím félszigetet. Az oroszbarát Viktor Janukovics államfő elüldözését követően az ukrajnai nyugatosodás támogatására, Moszkva megbüntetésére bevezetett szankciók azóta is hatályban maradtak, pedig más téren bőven látszódott a közeledés és az enyhülés a felek között.

Jól példázza ezt a mostani gazdasági és energiaválságban megkerülhetetlennek látszó probléma, hogy az Európai Unió földgáz-behozatalának 40 százalékát biztosította eddig Oroszország, míg a kőolajimport esetében ez 29 százalékot tett ki. A mostani helyzet pedig arra is rávilágított, hogy stratégiai hiba volt az orosz exportra alapozni az ellátásbiztonságot, amely főleg Németország és Magyarország esetében érződött az elmúlt években.

Várhatóan még akkor sem tér vissza az a világ, ahol korlátlanul vásárolhatja egy EU-tagállam az orosz energiahordozókat. A kiszolgáltatott helyzet ugyanis a szakértők szerint elkerülhető lett volna, ha az Európai Unió és a tagországok megfelelően diverzifikálják az ellátásukat, amelyre lett volna lehetőség, azonban az orosz export ára miatt ilyen beruházásokat senki nem támogatott szívesen. Az uniós diplomaták szerint a mostani energiaválság után sokkal könnyebb lesz finanszírozást találni afrikai ellátási csatornák kiépítésére, és szinte lehetetlen lesz pénzt fordítani az orosz energiahordozók importjára.