Az Európai Unió immár második éve érte el a célt, hogy 90 százalékra töltse fel gáztározó kapacitását, hogy hetekkel hamarabb felkészülhessen a közelgő téli időszakra – írja az Euronews. A kitűzött kvótát 2022 júniusában vezették be, azt követően, hogy Oroszország megindította Ukrajna teljes körű invázióját, ezáltal súlyosbítva a COVID-19 kirobbantotta növekvő energiaválságot.
Tíz héttel a november 1-jei határidő előtt, augusztus 18-án érték el a kitűzött célt – jelentette be az Európai Bizottság.
Ez közel 92 milliárd köbméter gázt jelent, amely a 27 tagállam téli együttes gázszükségletének közel harmadát fedezi.
Ez nagyon jó jel a piac összképét tekintve azon képességünket illetően, hogy alternatív energiaforrásokat találjunk, és azt jó szinten tartsuk
– mondta csütörtökön a bizottság szóvivője.
„Folyamatosan kapcsolatban állunk tagállamainkkal annak érdekében, hogy felkészüljenek a télre, ám egyelőre semmi jelét nem látjuk annak, hogy a közelgő télen bármilyen jelentős, új fenyegetéssel vagy kockázattal kell számolni” – folytatta.
Az ukrajnai háború kitörése után Brüsszel úgy döntött, hogy drasztikusan csökkenti az Oroszországból, mint fő szállítójától származó gázimportot, hogy megfosszák Moszkvát a háború finanszírozásához szükséges forrásoktól. Az oroszországi vezetékes gáz részesedése az EU-importban így a 2021-es 40 százalékról 2023 végére 8 százalékra esett vissza.
Jelentős mennyiségű földgázt talált a Mol
Három jelentős gáztalálatot ért el Pakisztánban a vállalat, napi 400-800 hordó kitermelése várható.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!