Németországnak 2020 második felében lehetősége lett volna megmutatni, hogyan képzeli az Európai Unió vezetését, miután júliustól decemberig átveszi az unió soros elnöki tisztségét. Közbejött azonban az átkozott koronavírus-járvány, amely egészségügyi és gazdasági válságba és káoszba taszította Európát. Az európai országok élükön a válságban a legnagyobb sérüléseket szenvedett déli EU-tagállamokkal szolidaritást várnának a németektől, de úgy látják, hogy ehelyett közönyt kapnak - vezeti fel Németország uniós vezető szerepének lehetőségét elemző cikkét Andreas Kluth, a Bloomberg publicistája, korábban a Handelsblatt gazdasági lapnál vezető szerkesztője.

A helyzet kísértetiesen emlékeztet a tíz évvel ezelőtt kirobbant eurózónás adósságválságra. A görög krízis csúcsán sok szakértő, élükön a baloldaliak és a dél-európaiak azt követelték, hogy az eurózóna bocsásson ki közösen kötvényeket a válság anyagi terheinek enyhítésére. Az indok az volt, hogy bár az egymást követő görög kormányok felelőtlenül gazdálkodtak az ország pénzével, ám ez a megerősített uniós ellenőrzésnek köszönhetően a jövőben nem lesz így, és a német gazdaság hatalmasat kaszált a közös európai valutának köszönhetően, hiszen az eurót a spanyol, olasz, görög, portugál részvétel gyengítette. Ha megmaradt volna az önálló márka, nagyon erős lett volna, ami komolyan hátráltatta volna a német exportot.

Időzített bomba

Most ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy az olaszok és a spanyolok akarják a leginkább az eurókötvények kibocsátását, hogy pénzt szerezzenek a gazdasági válság súlyos következményeinek elhárítására. A németek az észak-európai eurótagállamok élén ellenzik az ötletet. Nem értik miért ilyen fontos ez, hiszen adnak egy rakás pénzt. A görög válság idején kivették a részüket a mentőcsomagokból - amelyekben a kedvezményes hitelekért cserébe brutális megszorításokat adtak a görögök -, most hozzájárultak az uniós pénzek átcsoportosításához, az Európai Központi Bank monetáris enyhítéséhez és az eurózónás biztonsági alap, az Európai Stabilitási Mechanizmus pénzeinek felhasználásához.

A dél-európaiaknak az a gondjuk, hogy mindezek a források az ő államadósságukat fogják növelni, amivel hosszabb távon az államcsődöt kockáztatják. A németet és barátaik viszont nem akarják helyettük fizetni az adósságot - márpedig ha az euróbondot közösen bocsátják ki, akkor jó eséllyel ez lenne a történet vége, hiszen a közös tartozást akkor is állni kell, ha az egyik félnek nincs pénze a törlesztésre. Így aztán a felek elbeszélnek egymás mellett, és a meg nem értés a Bloomberg publicistája szerint időzített bomba, ami szétrobbanthatja az eurózónát és az EU-t.

Tervezési hibák

A hátterükben elsősorban az európai egység tervezési hibái húzódnak meg, mármint az, hogy az unió befejezetlen konstrukció. Minden közösségnek szüksége van vezetőre, így az államközösségeknek is szükségük van egy vezető országra ahhoz, hogy működjenek. Így volt ez a birodalmak idején, illetve az olyan befolyási övezetekben, mint az amerikai kontinens, amelyen az USA falkavezérként vezeti a latin-amerikai országokat. Az EU-val kapcsolatban Christoph Schönberger német professzor vetette fel még 2012-ben, hogy szüksége lenne egy hegemón hatalomra.

Nem egy brutális elnyomóra, hanem egy olyan államra, amely a nagyobb rendszer fenntartása érdekében képes és hajlandó olyan áldozatokat hozni, amelyek túlmutatnak nemzeti érdekein. Például eljátszhatja a végső hitelező szerepét, amit Nagy-Britannia játszott az aranystandard pénzügyi rendszerben, illetve az USA a második világháború utáni Bretton Woods-i pénzrendszerben.

Ezen a címen Németország is lehetne az EU hegemón állama, ha nem azért hozták volna létre az uniót, hogy a sok évszázadon át tartó, állandó háborúskodás után soha többé ne legyen ilyen ország Európában. Ezt az ellentmondást évtizedek óta azzal próbálják feloldani, hogy az uniót a francia-német páros, tandem, motor irányítja. Ezzel az a gond, hogy gazdasági erejüket tekintve nincsenek pariban a felek. Kiutat kínálhatna, ha létrejönne az európai állam, önálló adóbevételekkel, ám ezt jelenleg az európai társadalom túlnyomó többsége nem akarja.

Bal- és jobboldal

A külső feltételek mellett a belsők sincsenek meg ahhoz, hogy Németország az EU "matriarchájává" váljon. A baloldal a sötét múlt miatt utasítja el ezt a lehetőséget, azzal érvelve, hogy a németeknek a nemzetközi közösség akarata alá kell rendelniük magukat. A jobboldal pedig az említett transzferuniót utasítja el: attól tart, hogy a vezető szerep ára az lenne, hogy folyamatosan áramlana a német adófizetők pénze dél felé, a déli eurótagállamok adósságainak kifizetésére.

Így aztán folytatódik mellébeszélés: a németek folyamatosan azt hangoztatják, hogy több Európát akarnak, ám anélkül, hogy megmondanák, honnan is lenne pénz ennek a többletnek a finanszírozására. A Bloomberg publicistája megkérdezte Schömbergert, hogyan látja írása megjelenése után nyolc év elteltével a helyzetet. A válasz szerint több lett a feszültség és kevesebb az erőforrás a bajok megoldására. Vagy bevállalják a németek a "matriarcha" szerepét, vagy senki más, és az uniós struktúra összeomlik.