Riasztó forgatókönyvet vázol fel a fehéroroszországi elnökválaszt követő hónapokra Andreas Kluth, a Bloomberg publicistája. Az augusztus 9-ére időzített szavazás az első, amely nem az elmúlt 26 évre jellemző mintát követi majd, azaz nem fogja újra bebetonozni a hatalomba Aljakszandr Lukasenka államfőt, akit sokan Európa utolsó diktátorának tartanak. Természetesen most is ki fogja jelenteni, hogy győzött, legveszélyesebb ellenfeleit börtönbe záratja, vagy a rács mögött tartja, vagy emigrációba kényszeríti, a választást el fogják csalni a javára, ám most a történet a kedélyek lecsillapodása helyett másként folytatódhat.

Erre engednek következtetni az elmúlt hetek fejleményei. A vele szemben felálló három független ellenzéki jelöltet - akik képesek voltak összegyűjteni az induláshoz szükséges 100 ezer támogató aláírást - ugyan szokás szerint bebörtönözte, illetve egyikük külföldre menekült, ám a három férfi feleségei beálltak férjeik helyére, és úgy tűnik, hatásos trojkát alkotnak. Élükön Szvjatlana Tihanojszkajával, az emigrált Szergej Tihanojszkij feleségével fesztiváli hangulatban zajló tömeggyűléseket tartanak, amelyen az elégedetlen emberek hangot adnak a korrupt Lukasenka-rezsimmel szembeni ellenszenvüknek.

Kapcsolódó

Pávatánc Lukasenka módra

A Bloomberg cikkírója szerint elképzelhető, hogy a tehetetlenségük miatt frusztrált, ám lelkes fehéroroszok az unfair és részben elcsalt választás után az utcára vonulnak, amire az elnök régi szokásához híven erővel próbálhat meg válaszolni. Ezt megelőzően azonban kicsit el kell gondolkodnia. Számíthat rá, hogy a Brüsszel, Berlin és Párizs és más nyugati országok kormányai számon kérik rajta az emberi jogok lábbal tiprását, amivel nem is lenne gondja, hiszen máskor is így tettek, amire csak legyintett. Eddig ugyanis tisztában volt vele, hogy számíthat a keleti nagy testvér, Oroszország támogatására.

Most azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. Lukasenka alapvetően oroszbarát, ennek szellemében Borisz Jelcin korábbi államfővel 1999-ben aláírt egy a szovjet nosztalgia jegyében született megállapodást, miszerint a két országot egy unióban egyesítik. A megroggyant egészségű Jelcinnel szemben fölényben volt, így nem kellett attól tartania, hogy kis kondás lenne egy ilyen integrációban.

Időközben azonban Vlagymir Putyin került hatalomra a szomszédban, aki egyértelműen alfahím a kettejük kapcsolatában. Egy orosz-fehérorosz konföderációban neki legfeljebb egy orosz kormányzói hatalom jutna, vagy még rosszabbul járhatna, ezért immáron nem híve a két ország integrációjának, hanem büszke fehérorosz nacionalista. Putyin viszont továbbra sem kedveli a független szomszédokat, ezért aztán az elmúlt két évben megromlott a kettejük viszonya, és Moszkva egyre kevésbé hajlandó olcsó energiahordozók szállításával támogatni a fehérorosz gazdaságot.

Mindenki kesztyűt húz

Hogy Putyin befolyásával szemben ellensúlyt képezzen, Lukasenka az EU-nak nyújtott békejobbot - folytatja a Bloomberg cikkírója. Arra bazírozhatott, hogy az orosz államfő nem engedhet meg magának még egy olyan konfliktust a Nyugattal szemben, mint Ukrajna esetén, amelybe immáron hat éve belefagyott. Ezért aztán - folytatva a választások utáni horrorforgatókönyv cselekményét - úgy dönthet, hogy kesztyűs kézzel bánik az ellene indult tiltakozóhullám résztvevőivel, így kerülve el az EU-val megindult békülési folyamat megszakadását.

Putyin viszont az említett kockázat mellett esélyt is láthat a belorusz belpolitikai káoszban. Eszébe juthat, hogyan járt Viktor Janukovics oroszbarát ukrán államfő, akit 2014-ben (a 2004-es narancsos forradalom után) a második színes forradalom söpört ki a hatalomból. Az ezt követő hatalmi vákuumba nyomultak be az oroszok elcsatolva Ukrajnától a Krímet és elindítva az azóta is tartó délkelet-ukrajnai polgárháborút, amelyben Moszkva az oroszbarát szeparatistákat támogatja "titokban".

Az orosz államfőnek az is eszébe juthat, hogy népszerűsége a Krím lenyúlása után volt a csúcson, illetve hogy a Távol-Keleten indult indult kormányellenes tüntetésekről egy újabb hódítással terelhetné el a figyelmet. Emellett úgy láthatná, hogy az önálló belorusz identitás kialakulása, amely háttérbe szoríthatja a fehérorosz társadalom alapvetően oroszbarát jellegét, nem szerencsés, ezért jobb lenne, ha mielőbb beavatkozna a fehérorosz folyamatokba, mintha késlekedne.

Csapdába kerülhet az EU

Így aztán az EU vezetői újra a jól ismert dilemmájukkal nézhetnének szembe. Tudják, hogy Lukasenka az egyetlen, aki képes lehet ellenállni az orosz befolyás erősödésének Fehéroroszországban, amely egyfajta ütközőzónaként szolgál Európa közepe és nyugati fele, illetve Oroszország között. Ezért az unió geopolitikai érdeke, hogy támogassák őt. Ugyanakkor nem hagyhatják cinikusan figyelmen kívül a demokráciát és Lukasenka távozását követő tüntetők akaratát, mert ha ezt teszik, joggal vádolhatják őket az európai értékek feladásával.

Ezért támogatniuk kell a tiltakozókat, ám ha a tüntetések forradalommá erősödnek, akkor megjelenhetnek a színen az orosz katonák, jó eséllyel rangjelzés nélkül, ahogy a Krím félszigeten előkészítették a terület elcsatolását, és ezzel elérkezünk egy újabb hibrid háború lehetőségéhez az oroszbarát és a nacionalista fiatalok között, amilyet Ukrajnában láthatunk. Az EU ebben a konfliktusban is gyengének és impotensnek látszana, mivel nincs fegyveres ereje, amivel elrettenthetné az orosz medvét attól, hogy rátegye méretes mancsát Fehéroroszországra.

Ez a forgatókönyv persze csak egy lehetőség, de sajnálatos módon nem kizárható lehetőség - írja a Bloomberg publicistája. Ha megvalósulna, újabb bizonyítéka lenne, hogy hatékony külpolitikát nem lehet pusztán a puha hatalomra, az demokratikus értékek felmutatására és számon kérésére alapozni. Így aztán Európa vezetői csak abban bízhatnak, hogy az augusztus 9-ei vasárnap után nem az őrült hatalmi vetélkedés irányába indul el Fehéroroszország.