Ez a migrációs hullám üthet igazán nagyot

A migráció, bevándorlás, elvándorlás központi témává vált Európában, főleg az elmúlt időszak szíriai menekülthulláma kapcsán, csakhogy az elmúlt negyedszázadban egy sokkal tartósabb és nagyobb volumenű migráció is zajlott: a közép-, kelet- és délkelet-európai térségekből (CESEE) áramlottak Nyugat-Európába az emberek, akik főleg gazdasági okokból léptek - olvasható a Nemzetközi Valutaalap által kiadott friss tanulmányban.

Az utóbbi 25 évben csaknem 20 millió - azaz Csehország és Magyarország együttes lakosságának megfelelő számú -, főként fiatal, szakképzett ember hagyta el a hazáját egy jobb élet reményében. Bár az EU egésze jól járt ezzel a folyamattal, mégis a kivándorlás ilyen volumenének hatása a régió országaira figyelmet érdemel - vélik a Valutaalap elemzői.

Az 1990 utáni kelet-nyugat migráció Nyugat-Európában több szempontból is példa nélküli folyamat:

• a sebessége, volumene és időbeni elhúzódása példa nélküli volt a korábbi, máshol végbement tapasztalatokhoz képest. A Keletről Nyugatra költözés alacsony költsége is szerepet játszott, miután a küldő országok viszonylag közel voltak és viszonylag gyorsan az uniós belső piac részévé váltak, valamint az uniós csatlakozás is javított a kilátásokon az elmúlt 25 évben;
• a régióból kivándorló legtöbb fiatal és magasan képzett volt, sokkal inkább, mint más migrációs hullámoknál. Az agyelszívás azonban több kelet-európai országban a társadalom öregedésével társult, amelynek messze ható következményei voltak a kibocsátásra és a termelékenységre;
• a CESEE térségből való migráció sokkal tartósabbnak tűnik, mint a máshol tapasztalt migráció.
  

A 2004-ben csatlakozott tíz új EU-tagállamban a kivándorlás nyomán visszaesés mutatkozott a teljes kibocsátásban, miközben az egy főre eső GDP-ben javulás következett be hosszú távon, beleértve a fogadó országokat is - olvasható az IMF tanulmányában. Továbbá több elemezés - köztük az OECD-é, amelyben 18 országot vizsgáltak - arra jutott, hogy a fogadó országok mind az egy főre eső GDP-ben, mind a termelékenységben hosszú távon profitáltak: a bevándorlók arányának felnőtt lakosságban bekövetkezett az 1 százalékpontos növekedése akár 2 százalékpontos bővülést is eredményezett az egy főre eső GDP-ben. Emellett a nettó bevándorlás az egy főre eső reáljövedelmet is húzta. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a munkaerő-kiáramlás a küldő országban csökkenti az egy főre eső GDP-t - a kivándorlás mértékétől és időbeni elhúzódásától, illetve a kivándorlók korától és képzettségétől függően.

Lassult a felzárkózás

A migráció és a hazautalás nagysága nehezen mérhető, miután nem minden munkaerő- és pénzmozgásnak van nyoma. Az IMF-tanulmány azonban azt találta, hogy a hazautalások valamelyest támogatták ugyan a fogyasztást és a beruházásokat, de a fiatal és képzett munkaerő elszívása csökkentette a magánszektor aktivitását, a külső versenyképességet, emelte a GDP-arányos szociális kiadásokat. Úgy tűnik, hogy mindez összességében visszavetette a CESEE országok növekedését és lassította a fejlett Európához való felzárkózást.

Ráadásul a fiatal és képzett munkaerő elvándorlásának komoly nem-gazdasági hatása is van: az ország elveszíti azt a réteget, amely az intézményi rendszer minőségének javítását is meg tudná valósítani. A kivándorlás fő hajtóerői közt a jobb munkalehetőség és a magasabb fizetés mellette az intézmény minősége is megjelenik. Vagyis elemzők azt találták, hogy minél kevésbé hatékony a kormányzás és minél gyengébbek az - elszámoltathatóságot, jogállamiságot, korrupció elleni harcot biztosító - intézmények, annál valószínűbb, hogy a fiatal és jól képzett munkaerő külföldön keres jobb lehetőségeket.

Ennyit vehetett ki a régióból a kivándorlás

Az analízis szerint a kivándorlás nélkül a régióban átlagosan összesen 7 százalékponttal magasabb lett volna a reál GDP növekedése az 1995-2012 közötti időszakban. A lassabb gazdasági növekedés mellett pedig emelkedtek a szociális juttatásokra fordított GDP-arányos kiadások, ráadásul a fiatalok távozása erősít a társadalom öregedését is - így pedig a nyugdíjkiadások is megugranak.

A kormányok a költségvetési nyomásra pedig jellemezően a munkára rakódó közterhek emelésével válaszoltak, ez viszont csökkenti a munkaadók munkahely-teremtési hajlandóságát, így a költségvetés szerkezete még kevésbé lesz munkahely- és növekedésbarát, így az elvándorlás Kelet-Európa számára még nehezebbé teszi a fejlett Európához való felzárkózását - mutatja be az ördögi kört az IMF.

Márpedig ez a fajta migrációs nyomás várhatóan továbbra is fennmarad és különösen a délkelet-európai, valamint a balti államokat állítja komoly kihívás elé. Eközben pedig Kelet és Nyugat között továbbra is fennmaradnak a jelentős jövedelmi és intézményi különbségek. Határozott és koordinált szakpolitikák hiányában pedig a kivándorlás és a lassabb jövedelmi konvergencia egymást erősítheti.

Mit kellene tenni?

Az IMF mind Kelet-Európa, mind az EU számára megfogalmaz javaslatokat. Kelet-Európa estében az IMF a következőket:

• Kelet-Európában a jobb intézményi és gazdaságpolitika tehetné lényegesebb vonzóbbá az otthonmaradást, amely akár a kivándorlók visszatérését és a kelet-európai munkakeresést is ösztönözhetné.
• Megfontolandó a bevándorlási rendszerek további liberalizációja, különösen a szakképzett munkaerő számára.
• Segítene, ha a kormányok jobban együttműködnének a kint élőkkel, hogy hatékonyabban kiaknázzák a külföldön élők szakmai és anyagi forrásait, illetve arra is ösztönözhetnék őket, hogy a pénzek hazautalása helyett inkább fektessenek be szülőhazájukban.
• Segítene a meglévő munkaerő megtartásában, ha az oktatást a foglalkoztatási igényekkel jobban összehangolnák és bővítenék a munkahelyi képzési lehetőségeket.
• A költségvetési nyomás enyhítené, ha a beruházásokat és a hosszú távú növekedést leginkább ösztönző munkára rakódó terheket csökkentenék és a fogyasztást terhelő adókat növelnék.

Uniós szinten a szakértők szerint érdemes lenne újragondolni a kelet-nyugati migrációból fakadó haszon újraelosztását. Az IMF szerint az EU strukturális és kohéziós alapjai például kompenzálhatnák a kivándorlásnak a küldő országok növekedési potenciáljára gyakorolt kedvezőtlen hatását, összhangban azzal az uniós törekvéssel, hogy csökkenjen a régiók közötti gazdasági és szociális egyenlőtlenség és fenntartható módon fejlődjön a térség.