A nap, amikor a belorusz politikai válság nemzetközi biztonsági kockázattá vált

Az elemzést írta: Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa.

Múlt vasárnap a fehérorosz hatóságok őrizetbe vették Roman Protaszevics belorusz újságírót és politikai aktivistát, akit az ország állambiztonsági szolgálata (KGB) 2020 novembere óta terroristaként tartott nyilván. Vele együtt orosz barátnőjét, Szofija Szapegát is elfogták. A minszki vezetés azzal vádolja Protaszevicset és társát, Sztyepan Putyilot, hogy az általuk alapított Nexta (ejtsd: nehta) Telegram-csatornán keresztül tömegzavargásokat szerveztek. Az újságíró elvben akár halálbüntetést is kaphat, de nem valószínű, hogy a Alekszandr Lukasenko vezette rezsim mártírt szeretne belőle csinálni. Ennek ellenére szinte bizonyos, hogy Protaszevics a borítékolható koncepciós eljárást követően több éves börtönbüntetéssel nézhet szembe.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

Feliratkozom

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei, podcastok, pénzügyi tanácsok naponta kétszer az Economx.hu hírlevelében.

Adataim megadásával és a "Feliratkozom" gomb megnyomásával kijelentem, hogy megismertem és elfogadom a www.napi.hu Online Kft. Adatvédelmi tájékoztatóját. Hozzájárulok hogy az email címemre hírleveleket küldjön az Economx.hu aktuális híreiből

Az Ön neve

Az Ön email címe

Feliratkozom

Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.

Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.

Az ügyből nem önmagában Protaszevics letartóztatása, hanem annak módja miatt kerekedett nemzetközi botrány. Példátlan ugyanis az, hogy egy állam a polgári légiközlekedés minden írott szabályát megszegve, a légiközlekedésben résztvevő civilek veszélyeztetésével érvényesítse joghatóságát egy állampolgára felett. Ez múlt vasárnapig olyannyira elképzelhetetlennek tűnt, hogy még a száműzött ellenzéki elnökjelölt (és tavaly október óta szintén a belorusz és orosz hatóságok által körözött), Szvetlana Tyihanovszkaja fejében sem fordult meg, hogy a belorusz légteret elkerülve repüljön haza arról a Delphi Gazdasági Fórumról, melyen előadóként, Protaszevics pedig tudósítóként vett részt. Tyihanovszkaja ugyanazzal a Ryanair járattal repült haza Vilniusba, melyről egy héttel később Roman Protaszevicset lerángatták a belorusz belügyminisztérium munkatársai.

Az 1971-ben Montrealban aláírt, a polgári légiközlekedés biztonsága elleni törvénytelen cselekményekkel szembeni fellépésről szóló nemzetközi megállapodás értelmében nemzetközi bűncselekménynek számít hamis információ közlése, mely veszélyeztetheti a repülőgép biztonságát. Minszk ennek tényállását merítette ki akkor, amikor a Hamász nevében írt fenyegető emailre hivatkozva a Ryanair pilótáját a célállomástól mindössze 70 kilométerre arra kérte, hogy módosítsa útvonalát, és Vilnius helyett Minszkben landoljon. Egyáltalán nem túlzás tehát az, amikor Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója államilag támogatott gépeltérítésről beszél. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy feltehetőleg a légiforgalmi irányítás ajánlását nyomatékosítandó, a belorusz légierő egyik Mig-29-esét is a levegőbe emelték. Bár a rádióforgalmazás átirata alapján úgy tűnik, hogy ez utóbbinak a Ryanair pilótája nem volt tudatában akkor, amikor a légiforgalmi irányítás ajánlásának engedve Minszk felé irányította gépét, nem elképzelhetetlen, hogy a belorusz vezetés hajlandó lett volna akár földre is kényszeríteni az utasszállítógépet, ha a pilóta másképp dönt. 

Mit mond el ez az incidens a mai Belaruszról? 

Az incidensnek két fontos tanulsága van a nemzetközi közösség számára. Egyrészt az, hogy a Lukasenko-féle vezetés számára az egyetlen cél a hatalom megtartása, ez pedig minden esetben felülírja a belorusz nemzeti érdeket. A Nyugattal való kapcsolatok normalizálására nincs esély, amíg a jelenlegi rezsim van hatalmon, és ennek Minszk is tudatában van. Az egy évtized alatt, és különösen az ukrajnai háború után gondos diplomáciai munkával építgetett többvektorú külpolitika érdemeit lenullázta a tavaly augusztusi elcsalt választásokat követő brutális karhatalmi fellépés, melynek eredményeként körülbelül 35 000 embert tartóztattak le, közülük több mint 400-an jelenleg is börtönben vannak.

A belorusz vezetés nem konszolidál, hatalmát teljes egészében az erőszakszervezetek lojalitására alapozza, melyek minden elemét tudatosan igyekezett az elmúlt tíz hónapban bűnrészessé tenni a társadalom elnyomásában. A stratégia működni látszik: a társadalom többségén mára eluralkodott az apátia. A több százezres tömegtüntetések nem döntötték meg a rezsimet, újra utcára vonulni tehát egyrészt értelmetlen, másrészt pedig rendkívül kockázatos. Lukasenko hatalma békés úton nem leváltható, a társadalom túlnyomó többsége viszont ódzkodik az erőszaktól. Míg a Nyugathoz való közeledés korábban némi önmérsékletre késztette a minszki vezetést, ez a gát mára teljesen eltűnt.

A represszió mértékének ma csakis a hatalmi logika, illetve Oroszország szabhatna korlátokat, ha akarna. A hanyatló Putyin-rendszer számára azonban Belarusz mutatja az utat. Putyin elnöki ciklusainak lenullázásával, Alekszej Navalnij megmérgezésével, illetve szervezeteinek szélsőséges entitássá nyilvánításával Oroszország hibrid autokráciából maga is egy leplezetlenül elnyomó, ódivatú autokráciába csúszik át, mely lassan csak az erőszak alkalmazásának mértékében különbözik Belarusztól.

Ráadásul Minszk nemzetközi pária státusza – melyre a mostani botrány még inkább ráerősített – egyáltalán nem zavarja Moszkvát. Minél vállalhatatlanabb a belorusz vezetés magatartása, annál inkább kiszolgáltatott Moszkvának. Míg a pária státusz nem, a represszív belorusz belpolitikai helyzet egy ok miatt mégis csak aggasztja a Kremlt: elveszítheti ugyanis a belorusz társadalom szimpátiáját, ha az úgy látja, hogy Lukasenkót egyedül Oroszország tartja a belorusz nép nyakán. Erre utaló jelek már vannak.

A fentiek fényében a Belarusszal szembeni nyugati szankcióspolitika korlátja többé nem lehet az az érv, hogy a szankciók még közelebb sodorhatják Minszket Moszkvához, és növelhetik az Oroszországtól való függést. Fel kell ismerni, hogy a jelenlegi minszki vezetés egyáltalán nem keresi a Nyugattal való együttműködést. Belarusz szuverenitása nem azon múlik, hogy Lukasenko mennyire képes jól egyensúlyozni Oroszország és a Nyugat között. Az ország szuverenitása addig garantált, amíg a rezsim túlélése függ attól, illetve amíg Moszkva számára nem kínálkozik jobb alternatíva Lukasenko rendszerénél. Dacára annak, hogy mára pénzügyi és gazdasági szempontból Belarusz Oroszországtól való függése teljes, nem látni, hogy a minszki vezetés jelentős mértékben feladott volna szuverenitásából.  

Milyen kockázatot jelent mindez a Nyugat számára?

A mostani incidens másik fontos tanulsága, hogy a belorusz rezsim úgy érzi, hogy saját hatalmának fenntartása érdekében már nem csak a belpolitikai, de a nemzetközi játékszabályok is áthághatók. Protaszevics letartóztatásával a minszki vezetés azt üzente, hogy a rendszer politikai ellenfelei külföldön sincsenek biztonságban. A belorusz rendőrállamból eltűntek a józan hangok, nincs aki a rezsim túlélési reflexeivel szemben a nemzeti érdeket képviselhetné. A vasárnapi incidensre válaszul meghozott szankciók következtében kiürült a belorusz légtér, a nemzeti légitársaság, a Belavia pedig nagyvalószínűséggel hamarosan csődöt jelenthet, miután az EU és Ukrajna is kitiltotta területéről.

Lukasenko számára azonban ez sem számít, rendszerét úgyis egyedül az orosz segélyek tartják még a felszínen. A kiépült rendőrállam alkalmatlan arra, hogy gazdasági reformokkal szerezze vissza a társadalom támogatását. A Lukasenkót körülvevő egyenruhások szakértelme a rezsim ellen szervezkedők megfélemlítésében merül ki. Ennek érdekében pedig a belorusz rendőrállam hajlandó az ország határain túl is példát statuálni, bármekkora árat is kell ezért az országnak megfizetnie. 

Ez utóbbi igen aggasztó fejlemény. Az a politikai klíma, melyben az érvényesülés egyetlen módja a Lukasenko iránti feltétlen lojalitás, és a vezetőre leselkedő „kockázatok” felismerése és semlegesítése, újabb, a május 23-ai akcióhoz hasonló vakmerő lépésekre ösztönözheti a biztonsági elitet. Figyelembe véve azt, hogy a disszidensek elrablása külföldön és Belaruszba hurcolásuk jóval nehezebben kivitelezhető, mint meggyilkolásuk, egyáltalán nem zárható ki, hogy a belorusz KGB a célzott likvidálás eszközéhez nyúlhat annak érdekében, hogy leszámoljon a rezsim külföldre kényszerült ellenségeivel.

Európában sem lesznek biztonságban az ellenzékiek

Év elején kiszivárogtatott hangfelvételek arról tanúskodnak, hogy a KGB 2012-ben politikai gyilkosságok elkövetését tervezte Németországban. A hangfelvételeken elhangzik Pavel Seremet belorusz újságíró neve is, akivel négy évvel később az autójába rejtett pokolgép végzett Kijevben. Ha a KGB hajtóvadászatot indít a külföldön élő belorusz disszidensek után, az komoly kockázatot jelent majd mindenekelőtt Lengyelországra, Litvániára és Németországra, mely országokban jelentős számú belorusz politikai menekült telepedett le. A schengeni övezetnek köszönhetően azonban más európai országok számára is kockázatot jelenthet a belorusz titkosszolgálat ilyen jellegű tevékenysége.

Az elmúlt évek orosz titkosszolgálati akciói azt igazolták, hogy a hírszerző tisztek, illetve a műveletben használt fegyverek rendszerint a schengeni övezet különböző országain utaznak keresztül, mielőtt megérkeznének a célországba. A vrběticei lőszerraktár 2014-es felrobbantásához használt detonátort például a GRU két tisztje hozhatta Budapestre diplomáciai poggyászban. Ahogy Bendarzsevszkij Anton írja, a problémás személyek kiiktatása során Belarusz Oroszországot másolja, „csak ők nem csinálják olyan okosan, inkább hangosan és durván.”

Éppen ez a tény az, mely a legtöbb kockázatot rejti magában. Mi van akkor, ha az a titkosszolgálat kezd célzott likvidálásokba az Európai Unió területén, amelyik a bombafenyegetés alapját képező, a Hamász nevében írt emailt csak 24 perccel azután küldi el, hogy a légiirányítás az email tartalmáról már beszámolt a pilótának? És két nappal azután, hogy Izrael és a Hamász fegyverszünetet kötött... 

A szerzőről:

Jójárt Krisztián a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének külső munkatársa, 2018 óta az egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Fő kutatási területe az orosz haderőreform és az orosz katonai gondolkodás. Mesterdiplomáit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szerezte biztonság- és védelempolitika szakon 2013-ban, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem International Relations szakán 2020-ban.