Körülbelül kétszáz emberről lehet szó. Azért nem több, mert sokakat már az Egyesült Államokba induló gépekre fel sem engedtek az érvényes beutazási, munkavállalási engedély ellenére sem. A rendelkezés Irán mellett hat arab országra, Irakra, Szíriára, Jemenre, Szudánra Líbiára és Szomáliára vonatkozik.
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU) fordult a bírósághoz vitatva a menekültek befogadását is felfüggesztő elnöki rendelet jogszerűségét, amely a beutazást egyelőre 90 napra tagadja meg a hét említett ország állampolgáraitól.
Kapcsolódó
Ez azonban nem jelenti, hogy szabadon távozhatnak a tranzitzónában rekedtek. Az elnöki rendelet jogszerűségének megvitatása után dől el, hogy beléphetnek az Egyesül Államokba vagy visszaútra kényszerülnek - olvasható a portálon.
A rendelet Trump szerint "prímán működik", bár a repülőtereken tüntetések is voltak ellene. Az elnöki döntés megítélését árnyalja az is, hogy Mike Pence alelnök - még 2015 decemberében, kormányzóként, mielőtt Trump neve egyáltalán felmerült volna a reális elnökjelöltek között - twitteres üzenetében azt írta: a muzulmánok kitiltása jogszerűtlen és alkotmányellenes volna. Trump szerint azonban ez nem muszlimok kitiltásáról van szó - ami formálisan igaz, hiszen más országokból érkezhetnek muszlimok és a rendelet sem említi az iszlámot, csupán az állampolgárságot. (A rendelet a kettős állampolgárokra is vonatkozik, amennyiben ez egyik állampolgárságuk a hét ország valamelyikéből való.)
Trump tehát gyorsan csatát vesztett a bírósággal szemben - a rendelet érvényesítéséhez a Kongresszusra nincs szüksége az elnöknek, ám a bíróság felülvizsgálhatja.
"Bebizonyítottuk, hogy a bíróságok működnek. Az elnök rendelete jogellenes és Amerika-ellenes" - nyilatkozta a felfüggesztésről szóló döntés után az ACLU elnöke. Anthony Romero szerint jeles nap a döntés. Igaz, ez nem jelenti, hogy a rendelet már nem érvényesíthető: a felfüggesztés csak a kiutasítást tiltja meg, így az érintettek továbbra is a repülőtereken kénytelenek várni. Két iraki állampolgárnál azonban már azt is sikerült elérni, hogy be is engedjék őket az Egyesült Államok területére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!