A világgazdaságot érzékenyen érintő világpolitikai alapkérdésekről beszélt egy interjúban Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, a Kissinger Associates Inc. tanácsadó cég elnöke. Az interjút a MarketWatch szemlézte. A szöveg leghosszabb része a kínai-amerikai kapcsolatokkal foglalkozik, miután a 92 éves külpolitikai szakértő nemrégen járt az ázsiai országban, ahol fogadta őt Hszi Csin-ping államfő is.

Külügyminiszterként Kissinger egyik legnagyobb teljesítménye az volt, hogy összehozta főnöke, Richard Nixon elnök kínai útját 1972-ben. Az elmúlt években a nemzetközi politikai élet sztárjaként továbbra is igyekszik egyengetni a két ország kapcsolatainak alakulását. Interjújában először arról beszélt, milyen tanulságot tartogat az egy évszázaddal ezelőtt dühöngő első világháború a mai világ két vezető hatalmának.

Ne döntsenek racionálisan!

A legfőbb tanulság az, hogy az államok teljesen racionális döntéseket hozva is belebonyolódhatnak egy konfliktusba. Vezetőik napról napra ésszerű alapon választanak a lehetőségeik közül, ám kisvártatva azzal kerülhetnek szembe, hogy fogalmuk sincs hogyan keveredhetnének ki abból a helyzetből, amelybe belekeveredtek. Kissinger biztos benne, hogy azok a vezetők, akik az első világháborút elindították, nem tették volna ezt, ha tudják hova juttatja őket és országukat a döntésük.

Ezért Kínának és az Egyesült Államoknak mindig szem előtt kell tartania, hogy el kell kerülniük az olyan feszültségek előállítását, amelyek kezelése egy idő után nehézzé válna. Akkor is körültekintően kell eljárniuk, ha bizonyos lépéseik teljesen ésszerűnek látszanak.

Mindkét félnek folyamatosan tudatában kell lennie annak, hogy közös érdekeik fontosabbak különbözőségeiknél. Ezért, amikor tárgyalnak egymással mellőzniük kell a nyomásgyakorlást és keresniük kell a kompromisszumot - emlékezve arra, hogy a béke, ha pillanatnyilag nem is látszik előnyösnek, fontosabb, mint a feszültségek élezése.

Az alaptétel

Iránról

A Nixon-adminisztráció, akárcsak elődei jól együtt tudott működni a sah irányítása alatt álló Iránnal - emlékeztetett Kissinger. Ha a perzsa ország nemzetállamként tekint magára, tudomásul veszi földrajzi határait, akkor nagyon sokat tehet a nemzetközi rend fenntartásáért. A gond az lenne, ha Iránban a birodalmi törekvések kerekednének felül, akár abban az érelemben, hogy a muzulmán shiíta közösség nevében törekednének világuralomra, akár abban, hogy a néhai perzsa birodalom visszaállításán álmodoznának. Ez utóbbi Kína bizonyos területeitől egészen Észak-Afrikáig húzódott. Szóval Iránnak választania kell. Ha nemzetállamként lép fel a nemzetközi kapcsolatokban, akkor szinte automatikusan jó viszonyokat építhet ki a világ többi államával.

Kissinger híres alaptétele szerint az államok partnerségéhez sajátos módon szükség van erejük bizonyos fokú egyensúlyára. Ezt a két óriás esetén a következőképpen értelmezi. Kína történelmi rossz tapasztalatai miatt, a hódítókkal vívott végeláthatatlan küzdelmei nyomán nem szereti, ha erős külföldi hatalmak megközelítik a határait. Ennek rendeli alá védelmi erőfeszítéseit, amit a szakértő teljesen érthetőnek tart. Ugyanakkor az is érthető, hogy az USA nem szeretné, ha a világ bármely régióját egy szuperhatalom uralná.

Ez adja a két oldalát annak az egyensúlyi helyzetnek, amelyre építhetnek. A világ két vezető hatalma az említett szempontok kölcsönös tiszteletben tartására felépítheti kiegyensúlyozott viszonyát. Az utóbbiban rejlő jó lehetőségre mutat rá a felek - mint a világ két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátójának - megállapodása a klímaváltozás elleni közös fellépésre.

Kissinger arra számít, hogy Kína felemelkedése megtorpanásokkal, hullámvölgyekkel tarkítva folytatódni fog. Ez különösen így lesz, ha a jelenlegi pekingi vezetés végig tudja vinni a sokat említett gazdasági reformokat, ami nem lesz könnyű, mert évtizedes beidegződéseket - például a túlfoglalkoztatásra épülő állami vállalatok befolyását - kellene visszaszorítani egy olyan országban, ahol több mint egymilliárd ember él.

Globális ambíciók

A szakértő nem tartja vészesnek Kína világgazdasági ambícióit, mint ahogy azt sokan az USA-ban teszik. Az ázsiai ország többségi tulajdonába kerülő új ázsiai fejlesztési bankban (AIIB) például a washingtoni kormányzat a Világbank riválisát látja, amely utat nyit Kína nemzetközi terjeszkedése előtt. Sokan attól tartanak, hogy a versenytárs létre akarja hozni saját nemzetközi pénzügyi rendszerét, amely végül kiszoríthatja a jelenlegi szisztémát.

Ez azonban túlzás lehet. Szükség van a fejlődésre és ehhez támogatni kell tőkebefektetéseket. Meg kell találni a lehetőséget arra, hogy a nemzetközi szervezetek megosszák az ezzel kapcsolatos felelősséget egymás között, aztán majd meglátjuk mit hoz a jövő - fejtegeti Kissinger, aki nem hiszi, hogy lenne olyan ország, amely képes egyedül kialakítani egy nemzetek feletti világrendet. Benyomásai szerint a kínai vezetők értik ezt a helyzetet.

Semleges Ukrajna

Jelenleg nem fenyeget háborús konfliktus Kína, Oroszország és az USA között. Oroszország éppen megél egy válságot, és létrehozott egy továbbit Európában. Ezért közelebb mozdult Kína felé, ám ez nem veszélyezteti az Egyesült Államokat. Kissinger elképzelni sem tudja, hogy a jelenlegi közeledés formális orosz-kínai szövetséghez vezetne, ezért ki kell várni, hova lyukadnak ki a folyamatok. Ami eddig felmerült, leginkább az európai energiaellátással kapcsolatos kérdések vagy az orosz-kínai gázvezetékprojekt, nem érintik közvetlenül az USA-t.

A külpolitikai szakértő szerint az ukrán válságot békésen, tárgyalások útján kell megoldani. Az alapkérdés az, hogy az ukránok be akarnak-e lépni egy katonai szövetségbe vagy az orosz katonai befolyás hatókörén belül akarnak-e maradni. Szerinte az országnak egyik táborhoz sem kellene tartoznia, találkozási pontnak kellene lennie, nem valamelyik oldal előretolt bástyájának. Ezen az alapon meg lehetne egyezni, ami mindenkinek érdeke, mert az elhúzódó konfliktus mindegyik résztvevőt gyengíti.