A politikai tanácsadók dolga az, hogy segítsék főnökeiket, nem pedig az, hogy fejfájást okozzanak nekik. Ez hozzátartozik a kormányzáshoz, ezért Boris Johnson brit miniszterelnök vonakodása, hogy megváljon legközelebbi stratégájától, aki lehetetlen helyzetbe hozta magát a kormány karanténszabályainak kijátszásával, arra utal, hogy a brit kormány centrumában felborult az egyensúly a szereplők között - vélik a Financial Times (FT) szerkesztői, akik szerkesztőségi cikkben figyelmeztetik az Egyesült Királyság kormányfőjét arra, hogy hibát követ el.

Számos oka van annak, hogy Johnson nem akar megválni Dominic Cummingstól annak ellenére, hogy főtanácsadója márciusban és áprilisban, amikor a kormány mindenkit arra kért, hogy maradjon otthon, rokonait se keresse fel, még esküvők és temetések alkalmával se, többször is hazautazott Londonból vidéken élő szüleihez. A legkézenfekvőbb ok a makacsság: a kormányfő nem akarja átnyújtani legfőbb bizalmasa politikai skalpját ellenfeleinek. Emellett lehet, hogy tényleg úgy gondolja, Cummings okkal utazott haza, hiszen attól tartott nem lesz kire hagynia kisgyermekét, ha esetleg ő és felesége megbetegedne.

Mélyebb ok

Van azonban itt egy mélyebb ok is a vonakodásra, amit az FT szerkesztői aggasztóbbnak tartanak. A miniszterelnök lojalitása beosztottjához azt mutatja, hogy a kormánya stratégiai középpontjában tanácsadója áll. Johnson soha nem volt ideológiákért harcoló politikus, inkább pragmatizmusban hisz, és nem erőssége a részletek kidolgozása. Ezért másokra hagyja, hogy meghatározzák kormányának politikai irányvonalát. Emellett nem karja elveszteni azokat, akik segítették abban, hogy az ország élére kerüljön.

Ennek eredményeként a brit kormányfő köré egy bunker épült ki, amelynek falát a miniszterelnök közeli szövetségesei alkotják, ezen kívül helyezkednek el könnyű súlyú kormánytagok. A kapitány az egész legénységet annak alapján választotta ki, hogy mennyire elkötelezett a brexit iránt, illetve mennyire állt mögé a tavaly nyári konzervatív párti elnökválasztás idején. Rishi Sunak pénzügyminiszteren és Michael Gove kabinetfőnökön kívül nem igazán találni olyan kormánytagot, aki kiérdemli a miniszteri címet. A fajsúlyos konzervatív politikusokat hátra küldték a parlament utolsó soraiba.

Briliáns, de...

Cummings az FT szerkesztői szerint kétségtelenül briliáns a politikai kampányolásban, ám a pandémia idején mutatott felelőtlen viselkedése és az, hogy még csak be sem látja hibáját, arra utal, hogy talán nem igazán képes kormánytagként tevékenykedni, nem képest végrehajtani kormány politikai programját. Emellett túl gyorsan válaszol harccal a kritikára, ahelyett hogy csillapítaná a feszültséget. Ezen az sem segít, hogy vannak jó ötletei például a tudományba és a régiókba irányuló befektetések támogatása. Be kéne látnia, hogy nem nyerhet meg minden csatát.

Johnsonnak szintén be kéne látnia valamit: túl sok politika tőkét éget el Cummings védelmében, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a friss közvélemény-kutatások szerint a botrány kirobbanása óta népszerűségi indexe 25 százalékról, mínusz 1 százalékra esett, kormányáé 16 ponttal, mínusz két százalékra csökkent, miközben a kormányzó Konzervatív Párt és az ellenzéki Munkáspárt megítélése közti különbség 15 százalékpontról 6-ra csökkent: az előbbi 44, az utóbbi 38 százalékon áll.

Akármi lesz is Cummings sorsa, a kormány jövője is kérdéses - vélik az FT szerkesztői -, mert a miniszterelnök ahelyett, hogy hallgatna a közvéleményre, amelynek a főtanácsadó viselkedésének megítélésében egyértelműen igaza van, egyelőre nem adta fel a bunkerkormányzást. Egy éve van hatalmon, így túl korai visszahúzódni a sündisznóállásba. Ehelyett hozzáértő tisztviselőkkel kellene körülvennie magát, nem jó, hogy csak olyanokat enged közel maghoz, akik hisznek benne. Bíznia kéne miniszterei tehetségében és meg kellene hallania a vele vitatkozó véleményeket is. Mindenekelőtt saját maga körül kellene rendet teremtenie és úgy kellene viselkednie, ahogy az egy brit miniszterelnöktől elvárható.