Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók "egyik félnek sem váltak hasznára". A nyugati országok több milliárd dolláros exportról mondtak le, és ezzel munkahelyeket és fizetéseket veszítettek, tehát veszteséget szenvedtek éppúgy mint Oroszország. Megjegyezte, hogy az EU legjelentősebb és legközelebbi földrajzi partneréről mondott le a szankciók miatt.
Az olasz miniszterelnök Giuseppe Contéval a római kormánypalota udvarán tartott sajtótájékoztatón Vlagyimir Putyin az EU és Oroszország közötti kapcsolatok rendezésében kulcsfontosságának nevezte az Európai Bizottság új elnökének jelölt Ursula von der Leyen szerepét. A Brüsszellel való kapcsolatok helyreállítása és a megszorító intézkedések eltörlése érdekében Moszkva kész teljesíteni a "rá eső részt".
Ukrajnával kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszország itt is kész megtenni az első lépést, mivel Moszkva már megszokta, hogy "az első lépést mindig nekünk kell megtenni".
Az orosz elnök az Egyesült-Államok és Kína közötti kereskedelmi megállapodást sürgette, amely nélkül szerinte az egész világkereskedelem veszélybe kerül.
Venezuelában kizárta a katonai fellépést, a külső beavatkozás is csak súlyosbítaná a latin-amerikai ország helyzetét, ehelyett párbeszédet és demokratikus választásokat javasolt. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta a hivatalban lévő venezuelai elnökkel, Nicolas Maduróval való barátságát. Anélkül, hogy kiejtette volna a magát elnökké kikiáltó Juan Guaidó nevét, vele kapcsolatban azt mondta, hogy az "utcán kiáltotta ki magát Isten előtt elnöknek, de az Úr eddig erre nem adott választ".
Az Oroszországi Föderáció elnöke Líbiában azonnali tűzszünetet szorgalmazott a felek között, aggodalmát fejezve ki a szíriai Idlib térségéből a líbiai harctérre átszivárgó idegen harcosok miatt, akik Putyin szerint fenyegetést képviselnek, mivel Líbiából akármerre továbbjuthatnak. Líbia egy "elpusztított" ország, amelynek stabilitását a NATO semmisítette meg. Hozzátette, hogy Moszkva a líbiai nemzeti egységkormányt vezető miniszterelnököt Fájez esz-Szarrádzs és a vele szembenálló Halifa Haftár táboronokot is támogatja.
Giuseppe Conte olasz kormányfő szerint a líbiai helyzet éleződése a humanitárius válság és a terrorizmus erősödéséhez vezethet, valamint veszélybe sodorja a térség energetikai biztonságát. A római kormány vezetője azonnali nemzetközi fellépést sürgetett a líbiai helyzet tartós stabilizálására. Giuseppe Conte az új ukrán elnök Volodimir Zelenszkij megválasztását lehetőségnek nevezte a térségbeli feszültségek rendezésére. Oroszország "megkerülhetetlen" partnernek számít a nemzetközi biztonság fenntartásában - mondta az olasz kormányfő.
A Vlagyimir Putyin tiszteletére adott díszvacsorán a két olasz miniszterelnök-helyettes, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője Luigi Di Maio és a Ligát vezető Matteo Salvini is részt vett. Róla Vlagyimir Putyin az olasz sajtónak úgy nyilatkozott, folyamatos kapcsolatban állnak egymással.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
