Sűrű sötét erdőbe került az orosz gázexportot lebonyolító állami monopolcég, a Gazprom - írja Moscow Timesban megjelent cikkében John Lough, Chatham House kutatóintézet oroszországi és eurázsiai programjának kutatója. A zuhanó gázárak, az erősödő piaci verseny és a gázértékesítés nemzetközi piacának átalakulása a cég számára a lehető legrosszabbkor párosul az EU és Oroszország viszonyának megromlásával.

A Gazprom, a világ legnagyobb gázkitermelője, nehezen viseli ezt a sok csapást. Korábban, egészen 2009-ig, amikor Oroszország csökkentette az Ukrajnának szállított gáz mennyiségét, amit Kijev az európai tranzitból pótolt, a gázexport volt az oroz vezetés leghatásosabb eszköze európai partnerei befolyásolására. A Gazprom szállította az EU gázszükségletének harmadát, és az importőrök kezüket-lábukat törték, hogy növelhessék vásárlásaikat.

Kapcsolódó

Vége a jó világnak

Ez az üzleti modell évtizedeken át működött, ám a helyzet most minden fronton változik. A 2009-es konfliktus után felerősödött az alternatív gázbeszerzési lehetőségek iránti igény Európában, és miután 2014 tavaszán, a Krím orosz annektálása, majd nyarán, a maláj utasszállító repülőgép lelövése után megromlott a Nyugat és Oroszország viszonya, felgyorsult az új lehetőségek keresése.

Eközben a Gazprom vonakodott igazodni azokhoz az új uniós szabályokhoz, amelyek célja a verseny erősítése az energiaszektorban. Ezek ugyanis ellentmondanak a cég kedvenc módszerének, nevezetesen annak, hogy hosszú távú szerződéseket köt vevőivel meghatározott mennyiségű energiahordozó átvételére, kötbérrel sújtva a vásárlót, ha nem venné át a leszerződött mennyiséget. Az orosz óriás csak az elmúlt időszakban hirdette meg az első aukcióit az európai azonnali (spot) gázpiacon.

Furcsa bejelentések

És ez csak az egyike annak a számos váratlan alkalmazkodási manővernek, amelyeket az elmúlt hónapokban tettek, beleütközve a mozgásterük akadályaiba - fejtegeti John Lough. Még a nyár elején bejelentették, hogy a Shell-lel és más európai partnereikkel megduplázzák az északi áramlat gázvezeték kapacitását. Ez meglepő annak tükrében, hogy bizonytalan az orosz gáz iránti európai kereslet alakulása, továbbá, hogy kérdés, mennyi pénze lenne a Gazpromnak a projektre.

Emellett az Ukrajna iránti európai elkötelezettség is ellentmond az alternatív útvonal kiépítésének, hiszen megfosztaná az országot a több milliárd eurós tranzitbevétel egy részétől, miközben a kijevi kormánynak minden fillérre szüksége van.

Az északi kerülőút bővítésével kapcsolatos bejelentést követően ezzel éppen ellentétes tartalmú közlemény következett. Ebből azt derült ki, hogy felére vennék a török áramlat átviteli kapacitását. Ez a vezeték a dugába dőlt déli áramlatot helyettesítené, délről, a Fekete-tengert és Törökországot érintve megkerülve Ukrajnát. Az orosz harci gép törökországi lelövése nyomán azonban még ez a csökkentett terv is veszélybe került.

Hátra arc

Az előző kettővel ellentétes harmadik változás Vlagyimir Putyin szavaiból derült ki nemrégiben. Eszerint Oroszország mégiscsak folytatni szándékozik az Ukrajnán át Európába vezető gáztranzitot 2019 után is. Akkor jár le az ezzel kapcsolatos orosz-ukrán szerződés, és a török áramlatot korábban úgy harangozták be, hogy annak megépítése után búcsút intenek az ukrán csővezetékeknek. Lough szerint az orosz vezetés úgy gondolhatja, hogy az EU csak akkor járul hozzá az északi áramlat bővítéséhez, ha a Moszkva fenntartja az ukrán tranzitot.

Ezt támasztja alá az az általános tapasztalat, hogy az határokon átnyúló energiaprojektek csak akkor sikeresek, ha gazdasági és a politikai érdekek egy irányba mutatnak. Jó példa erre a Gazprom egyik további kudarca. Az északi áramlat kapacitását jelenleg csak részben tudják kihasználni, mert az európai szabályok miatt csak fele részben tölthetik fel a Németországot és Csehországot összekötő vezetéket. (Nem köthetik le teljesen, a verseny érdekében helyet kell adniuk más cégek gázának is.)

Zsugorodik az "évszázad üzlete"

Végül mocsaras vidékre került a Gazprom terjeszkedése Ázsia felé. A Szibéria erejére keresztelt vezeték kiépítése, amellyel bizonyítani akarták, hogy a cég hamarosan nem fog rászorulni az európai exportra, és amelyet orosz politikusok hajlamosak voltak az "évszázad gázüzleteként" emlegetni, a jelenlegi gázáron már messze nem olyan vonzó projekt mint régen.

A terv elfogadása óta kevesebb mint felére esett az olaj ára, ami vitte magával a gázét is. A végrehajtás vontatottan halad és semmi jele annak, hogy a tervezett 2019-es határidőre elkészül az Oroszországot Kínával összekötő csőkígyó.

Ugyanez a helyzet a folyékonygáz-terminálok építésével. Ezeket az ország keleti partján létesítenék, hogy az lng-vel elérjék a távolabbi ázsiai piacokat is, ám a beruházások és a fagyasztás megdrágítja az energiahordozót, így a mostani árakon csökkent az ilyen projektek vonzereje is.

Furcsa logika

És mintha mindez, a Gazprom szempontjából rohamosan romló külső gazdasági környezet nem lenne elég, a még a cég domináns hazai pozíciója is veszélybe került. A Rosznyeft, a legnagyobb belső versenytárs próbál hasznot húzni abból, hogy a Gazprom exportstratégiája dugába dőlt. Igyekszik engedélyt kapni arra, hogy megtörje versenytársa kiviteli monopóliumát.

Ha ez sikerülne, azaz többcsatornássá válnának az orosz gázszállítások, az erősíteni Európa energiabiztonságát. Ezzel ugyanakkor - sajátos módon - segítene az oroszoknak is abban, hogy megőrizzék itteni piaci pozícióikat. A Gazprom bajai így összességében hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egészségesebb viszony alakuljon ki a gázüzletágban Európa és Oroszország között.