Victor Ponta román miniszterelnök megváltoztatta korábbi álláspontját, és hajlik a palagáz kitermelés engedélyezésére - írta a Balkan Insight. Egy online interjúban kifejtette, hogy először is fel kell mérni ezeket a tartalékokat, ezért engedélyezni kellene az előzetes kutatásokat, amelyek mintegy öt évig tarthatnak. Ezután minden további fejlesztésnek összhangban kell lennie valamennyi európai és globális környezetvédelmi szabállyal - mondta. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy Románia lemaradhat és küszködni kényszerülhet az energiaversenyben, ha nem használja fel palagázkészletét. Hangsúlyozta, hogy az országnak csökkentenie kell függését az orosz földgázimporttól és függetlenné kell válni, emellett mint az amerikai és a lengyel példa mutatja, a palagáz olcsóbb.

Ponta szociáldemokrata pártja 2011 márciusában egy törvényjavaslatot terjesztett be a palagáz-kutatás betiltására. Az új kormány viszont elutasította a koalícióját vezető pártja korábbi javaslatát. Az elemzők szerint mindkét lépést a politika diktálta. Ellenzékben a szociáldemokraták igyekeztek az élére állni egy jelentős társadalmi mozgalomnak, amely tömeges tiltakozásokban robbant ki Kelet- és Délkelet-Romániában, ahol az amerikai Chevron Corp három, összesen 2700 négyzetkilométeres területre megkapta a palagáz-kutatás jogát. Emellett a szembenállás mellett szólt az is, hogy az államfő, akivel Ponta viszonya enyhén szólva ellenséges, teljes mellszélességgel kiállt a palagáz kitermelése mellett. Hatalomra jutásuk után azonban az ellenzékiek - úgy tűnik - felismerték, hogy környezetvédelmi kockázatai dacára az energiahordozók terén elérhető függetlenség, vagy legalábbis a függés enyhítése fontos érv a palagáz mellett.
A Balkans.com jelentése szerint Vaslui megye önkormányzata már megadta az engedélyt a Chevronnak, hogy a korábban elnyert koncessziója alapján mintegy 600 ezer hektáros területen megkezdje a próbafúrásokat.