A Forma-1-es csapat az orosz-ukrán háború kitörése után úgy döntött, hogy egyoldalúan felbontja a szerződést az Uralkali orosz céggel amiatt, hogy a tulajdonosa Dmitrij Mazepin, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök belső köréhez tartozik. Az amerikai Haas-t szponzoráló Uralkali jogi lépésekkel is fenyegetőzött, és visszakövetelte a szponzori pénzt, valamint a 12 millió eurós előleget, melyet még az idény kezdete előtt fizetett a csapatnak.
Az Uralkali azt is vitatta, hogy a Haas-nak joga volt egyoldalúan felbontani a szerződést, de az amerikai cég azzal érvelt, hogy a megállapodásban az is szerepelt, hogy az Uralkali nem csorbíthatja a csapat hírnevét, és nem okozhat kárt a közmegítélésében sem, ezért jogos volt a szakítás az orosz vállalattal.
Kapcsolódó
A Haas azonban még ennél is tovább ment, és nemcsak elutasította az Uralkali korábban befizetett pénzének a visszaadását, hanem még 8 millió eurós kártérítést is követelt a bevételkiesés miatt, hiszen ha a szerződést nem bontotta volna fel a csapat, akkor további bevételre számíthattak volna.
A megállapodásban az is szerepelt, hogy Nikita Mazepin Forma-1-es autóját át kell adni az Uralkalinak, de az amerikai cég ezt is megtagadta, amíg meg nem kapja a 8 millió eurós kártérítést „néhány napon belül”.
A Haas arra sem volt hajlandó, hogy Nikitának kifizesse a bérét, melyre az orosz pilóta jogosult volt az idény kezdete előtt elvégzett munkájáért. Az Uralkalit meglepte a Haas döntése, hiszen tavaly még nagyon nagy szükségük volt szponzorra, és az orosz cég még a szerződésben foglaltakon felül is támogatta az amerikai csapatot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre
