Két éve nem látott szintre emelkedtek az európai földgázárak, a hétfői csúcs a holland energiatőzsdén 58,6 euró volt megawattóránként. A gáztárolók töltöttsége értelemszerűen csökken, az időjárás azonban még messze nem mutatja jeleit, hogy nemsokára itt a tavasz. Az év jelenlegi időszakát tekintve 2022 óta nem voltak olyan alacsonyak az európai készletek, mint most: a töltöttség 49 százalékos, szemben az egy évvel ezelőtti 67 százalékkal, amikor 30 euró körül mozgott a jegyzésár.

Északnyugat-Európában a következő napokra fagyos időjárást jeleztek előre, de az utóbbi évekkel összehasonlítva hidegebb tél egész Európa-szerte növelte a gázfogyasztást, a kevésbé szeles időjárás pedig csökkentette a megújuló energiaforrásokból érkező termelést.
A Bloombergnek nyilatkozó szakértő szerint egyértelműen nőtt a kockázata, hogy az EU országok rendkívül alacsony készletekkel fordulnak majd rá a tavaszi hónapokra. Emiatt a szokásos betárolási hónapokban is jóval több gázra lesz szükség, így nem meglepő, hogy emelkednek a jegyzésárak a nyári, őszi határidős szállításokra is.
Nehezíti a helyzetet, hogy az amerikaiak által indított vámháború azt eredményezheti, hogy Európa szempontjából megdrágul a cseppfolyósított földgáz behozatala. A piac tehát szűkös, kínálati szempontból, amire csak rátesz majd egy lapáttal, hogy nyáron jön a szokásos karbantartás a norvég LNG visszafejtő üzemekben.
Becslések szerint az európai gázfogyasztás februárban 17 százalékkal haladhatja meg a tavalyit, ami a hónap végére 37 százalékra viheti le a tárolók átlagos töltöttségét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
