Az IEA egyik új tanulmányában azt a 400 lépést veszi sorra, mellyel a szervezet szerint elérhető, hogy a világ 2050-re nettó nulla szén-dioxid-kibácsátási értéket mutathasson. A tanulmány, melyben például az olvasható, hogy 2035-re véget kell, hogy érjen a benzin és dízel üzemanyaggal hajtott járművek kora, egy eddig nem túl ismert, és vélhetően nem is túl népszerű kényszerintézkedési elképzelést is közölt.
A BBC járta körbe, hogy mi a megoldás arra, hogy az IEA szerint 2025-től nem lenne szabad új fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat értékesíteni. Vagyis 3 és fél év múlva se gázbojlert, se a lakásba való gáz cirkót, se pedig kondenzációs kazánt nem lehetne üzembe helyezni azért, mert a gázkazán sok olyan káros anyagot bocsát ki a működsése során, amelyek hozzájárulnak a bolygó túlmelegedéséhez.
Kapcsolódó
A folyamat első lépése az, hogy kötelezni kellene a gyártókat arra, hogy olyan kazánokat tervezzenek és építsenek, amelyek a jövőben könnyen átállíthatók hidrogén üzemű működésre.
A második lépés lenne a csak gázzal működő kazánok értékesítésének tilalma - tehát ha most vásárol kazánt, akkor a BBC szerint nem kell pánikba esnie!
És a harmadik lépésben jutnánk el oda, hogy az elromló, üzemen kívül kerülő gázkazánokat nem engednék javítani - hanem csak az új regulák szerinti rendszer beüzemelését engedélyeznék.
Magyarországon a legutóbb 2018-ban vizsgálták meg a gázkészülék-állományt. A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) akkor azt találta, hogy a hazai készülékállomány átlagéletkora meghaladja a 20 évet. Amennyiben ez (már) nem változik lényegesen, akkor az IEA tanulmányban szereplő "deadline" hatására idehaza csupán 2045 utánra lehet azt kalkuláni, hogy a gázkazánok kora szépen, lassan lejár. Azt, hogy ez elég lesz-e a 2050-es nullás céldátumig, eddig senki nem vizsgálta.
Energetikai konferencia a Napi.hu szervezésében
Milyen hatással lehet a magyar energetika fejlődésére az idén bevezetett EKR?
Többek között erről is szó lesz a június 10-ei energetikai konferencián. Kattintson a részletes programért!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót