Közzétették azoknak az intézkedéseknek a listáját, amelyet az EB, az Európai Központi Bank (ECB) és az IMF javasolt Görögországnak a tárgyalások legutolsó körében - idézi az Index a hvg.hu-t. Az EB szerint azonban sem a listán szereplő lépéseket, sem egy átfogó megállapodás körvonalait sem sikerült elfogadni, mert a görögök péntek este egyoldalúan félbeszakították a folyamatot.
A dokumentum 10 pontban foglalta össze a szükséges lépéseket:
1. Kiegészítő költségvetés 2015-re és középtávú költségvetési stratégia 2016-19-re, amely más mellett áfareformot, nyugdíjreformot és a közszféra átalakítását tartalmazza. A stratégia költségvetési többletet célzott volna meg, amelynek értéke idén a GDP egy százaléka lett volna, 2016-ban két százalék, 2017-ben 3 százalék, 2018-ban pedig 3,5 százalék.
2. Egységes, 23 százalékos áfakulcs bevezetése július 1-től (13 százalékos kulcs az alapvető élelmiszerekre, energiára, szállodákra, 6 százalékos kulcs a gyógyszerekre), amely a GDP egy százalékával növelte volna a bevételeket évente. A megemelt áfaszintet leghamarabb 2016 végén lehetett volna megváltoztatni, ha teljesülnek bizonyos feltételek.
3. Pénzügyi, költségvetési reformok, többek között a társasági adó 26-ról 28 százalékra emelése, katonai kiadások plafonjának csökkentése, tévéreklám-adó bevezetése, az szja-szabályok szigorítása, a luxusadó 10-ről 13 százalékra emelése és kiterjesztése, például a 10 méteresnél nagyobb hobbihajókra.
4. Nyugdíjreform, kedvezmények eltörlése vagy szigorítása, amely idén a GDP 0,25-0,5 százalékával, jövőre a GDP egy százalékával növelte volna a bevételeket.
5-6-7-8. Államigazgatási kiadások csökkentése, korrupció elleni harc, adószabályozás és adóhatóság reformja, a pénzügyi szektor és a munkaerőpiac átalakítása.
9. Piaci liberalizáció, például a gáz- és árampiacon, egyes szállítási és turisztikai szolgáltatások piacán és a kompközlekedésben.
10. Privatizáció, például a pireuszi és thesszaloniki kikötők, regionális repterek vagy az Admie villamos-energetikai cég eladása.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg