Gicu Dragan, a szakhatóság Braila megyei kirendeltségének vezetője az Agerpres hírügynökségnek szombaton elmondta: a lényegében három farmból álló kereskedelmi egység a Tebu Consult Braila cégé, a 135-140 ezer állatot tartó farm Európa második legnagyobb ilyen létesítménye. A hatóság pénteken küldte vizsgálatra a beteg állatok mintáit, az eredmények pedig igazolták, hogy az afrikai sertéspestis betegítette meg az állatok egy részét. Az összes állat megsemmisítését hétfőn fogják elkezdeni - idézi az MTI.
A szakhatóság vezetője elmondta: feltételezésük szerint a járvány a Dunán keresztül terjedt el Braila megyében, hiszen a farmokat a folyó vizéből látták el. Dragan szerint a folyóban döglött disznókat találtak korábban, amit vélhetően felelőtlen állampolgárok dobtak a vízbe, akiknek állatait szintén megtámadta a gyógyíthatatlan kórokozó.
Kapcsolódó
Braila megyében 19 településen összesen 34 gócpontot fedeztek fel, más farmokon is kimutatták a kórokozó jelenlétét, az egyik legnagyobb volt az, amelyikben 35 ezer sertést tartottak.
A román hatóságok a héten közölték, hogy Romániában tíz megyét érint a 41-ből az afrikai sertéspestis, 156 településen összesen 725 gócpont szerepelt akkor a hatóságok nyilvántartásában.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban