Az Ukrajna elleni orosz katonai invázió négy héttel a kezdete után lényegében minden fronton megállt, kivéve az Azovi-tenger partján fekvő Maiupol kikötővárosért folyó csatát. A védők úgy gondolják, hogy nincs az a békeszerződés, amiben az oroszok visszaadnák Ukrajnának a várost, ha egyszer elfoglalnák, mert hozzácsatolnák a Dombaszból kiszakított „népköztársaságokhoz”, a támadóknak nagyon kellene már jelenteniük egy komoly sikert, egy stratégiai fontosságú, több száz ezer lakosú város elfoglalását Vlagyimir Putyin orosz államfőnek, aki elküldte őket a háborúba.

A várost március 2-án zárták körül az orosz csapatok, az ott rekedt ukrán egységek a háború leginkább elnyúló, legvéresebb, legreménytelenebb csatáját vívják, kitartásuk akadályozza az orosz haderőt abban, hogy a háború más frontjaira koncentráljon – írja Leonid Bershidsky a Bloomberg publicistája, az azovi-tengeri kikötővárost bemutató cikkében. Putyin az ukrán „neonácizmus” bölcsőjének tekinti a Mariupolt, amely 2014-ben nem akart csatlakozni az oroszbarát szeparatista területekhez, ám a Bloomberg cikkírója szerint valójában annak szimbóluma, miért volt kudarcra ítélve eleve az orosz államfő Ukrajna elleni háborúja.

Putyin és radikális orosz nacionalistákból álló szűk köre azt hitte, hogy Ukrajna orosz ajkú lakossága virágokkal fogja fogadni az orosz csapatokat. Nem vettek tudomást azokról a változásokról, amelyek az ukrán társadalomban a Krím félsziget 2014. márciusi orosz elcsatolása óta végbe mentek. Mariupol ezt megelőzően, még 2014 elején is tipikus közepes méretű posztszovjet ipari város volt.

Acélváros

A település közel félmillió lakosával nagyjából akkora volt, mint a szintén tengerparton fekvő Dublin, Írország fővárosa. A település két nagy acélgyártó üzemből élt, amelyek az ország leggazdagabb oligarchája, Rinat Ahmetov tulajdonában voltak. A kikötőből ezek exporttermékeit szállították el. Ahmetov támogatásával az oroszbarát Viktor Janukovics volt ukrán államfő pártja, a Régiók Pártja volt a helyi politika domináns szereplője.

A lakosság erős kisebbségét több tízezer azovi görög alkotta, azoknak az ortodox keresztényeknek a leszármazottai, akiket a 18. században a cári Oroszország telepített át az akkor még független, muszlim irányítás alatt lévő Krímből, hogy azután megalapítsák a várost. A többség az orosz nyelvet megőrző orosz volt, akiknek nem sok közük volt az ukrán etnikumhoz vagy kultúrához.

Fordulat

Így Mariupol illett azoknak az orosz nacionalistáknak a világképébe, akik Ukrajna keleti és déli részéből ki akarnak alakítani egy új államot, Novorossziját, azaz Oroszország klónját. Ennek szellemében a Janukovics 2014. februári bukását követő hatalmi vákuumban és káoszban orosz nacionalista csoportok, összesen vagy ezren randalíroztak a városban, egy időre elfoglalták a városi tanács épületét és fegyveres csetepaté folyt a rendőrkapitányságért. Az volt a céljuk, hogy Mariupolt a szakadár területekhez csatolják, ami egyik vezetőjük szerint azért nem sikerült, mert Moszkvából parancs jött, hogy vonuljanak vissza.

Ezt követően az ukrán hadsereg és az oroszbarát szeparatisták között dúló háború idején, 2015-ben Mariupol keleti elővárosa hadszíntérré vált, tucatnyi civil áldozattal. A minszki békefolyamat részeként kötött tűzszünet után Ahmetov adott anyagi támogatást az újjáépítéshez. Petro Porosenko előző és Volodimir Zelenszkij jelenlegi ukrán elnök azt akarta, hogy a város fejlődése megmutassa mi a különbség a Dombasz ukrán és orosz irányítás alatt lévő része között.

Fejlesztés és rombolás

A kikötő ugyan ezt követően nem tudott teljes kapacitással működni, mert megszakadtak oroszországi kapcsolatai és az orosz haditengerészet részben blokád alá vette, de az először 2015-ben megválasztott Vagyim Bojcsenko polgármester irányításával, aki korábban Ahmetov egyik acélipari cégének menedzsereként dolgozott, látványos fejlődés kezdődött. Hrivnyában számolva háromszorosára nőtt Mariupol költségvetése, dollárban tíz százalékkal emelkedett, miközben az ukrán GDP dollárban számolva 17 százalékkal zsugorodott. A Transparency International elfogadható minősítést adott az önkormányzat működésének átláthatóságáról, a forrásokat a modernizációra, például a tömegközlekedés teljes átalakítására, az utak, a parkok felújítására fordították.

Közben a lakosság vérfrissítést kapott a szakadár területekről érkező százezer belső menekülttel, akik kulturális virágzást hoztak a városba – mondja Anna Balasz, a University of Manchester posztgraduális diákja, akik disszertációjához tanulmányozta Mariupol történetét. Szellemileg egyszerre jelentkezett egy erős helyi, dombaszi öntudat és az a hit, hogy az ott élők az ukrán kulturális mozgalom részesei. Emellett kreatív hozzáállást, vállalkozói kezdeményezéseket is hoztak a városba. Bojcsenkót 2020-ban 65 százalékos többséggel választották újra.

Mariupolt az orosz ostrom miatt olyan károk érték, hogy talán soha nem lehet helyreállítani korábbi méretében. A orosz hadsereget vélhetően nem lehet megakadályozni abban, hogy eltiporja a körbe zárt, utánpótlás nélkül maradt védőket, akiknek – illetve az ott maradt civileknek - már arra sincs erejük, hogy eltemessék az utcákon heverő halottakat. Ugyanakkor Mariupol ellenállása megmutatta, hogy az Ukrajnában élők látták, mi várna rájuk Oroszországban vagy a szakadár „népköztársaságokban”, és nem kérnek abból, amit Putyin kínál nekik. A Bloomberg cikkírója szerint ez bizonyítja, hogy az orosz államfő nem nyerheti meg ezt a háborút, bármi is történjen a harctéren.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatos híreinket ezen a linken olvashatják.