Egy család 2018-ban 22 millió forint hitelt vett fel 25 évre, babaváró hitelből és állami támogatásból előtörlesztettek - számolt be egy igaz történetről a Blikk. Meglepetés akkor érte őket, amikor egy, a moratórium ideje alatt lejárt lakástakarékkal akarták csökkenti a hátralévő kölcsönt.
– 1,2 millió forint gyűlt össze az állami támogatással együtt. Ebből a bank 480 ezret levont ügyleti kamatként, a maradék ment csak a hitelünkre, a futamidőnk mégis ugyanolyan hosszú maradt. Rögtön felhívtam a bankot, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy előtörlesztésnél először a tartozást vonják le. A moratóriummal a felgyülemlett ügyleti kamat tartozásnak minősül, így vitte el a spórolt pénzünket. Ha tudtuk volna, most biztosan nem nyúlunk a lakástakarékhoz – mondta Edit az esetről.
– Nem bukták el azt az összeget, a kamatot így is, úgy is meg kellett volna fizetni, és emiatt később tovább nőtt volna a futamidő – hívta fel a figyelmet Fülöp Norbert, a Bankmonitor elemzője. A szakértő azt elismerte, hogy érdemes lett volna előtte számításokat végezni, hogy a család helyzetében épp mi a legelőnyösebb megoldás. – A bankok az előtörlesztést mindig az ügyleti kamat rendezésére fordítják, és csak a fennmaradó pénzből csökkentik a tőketartozást. Ez akkor különösen fontos, ha nemrég kötötték a hitelszerződést, ilyenkor ugyanis a törlesztőrészlet nagyobb része még a kamat.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet