A lengyelországi Verseny és Fogyasztóvédelmi Hivatal (UOKiK) felkérte a fogyasztókat, hogy a megtámadott Ukrajnával érzett szolidaritásukat fejezzék ki azzal is, hogy bojkottálják az orosz és fehérorosz áruk és szolgáltatások vásárlását - írja Notes from Poland. Ehhez azzal nyújtanak segítséget, hogy fotóval ellátott útmutatót adnak az ebből a két országból származó termékek felismeréséhez.

Ebből kiderül, hogy az Orosz Föderációból származó termékek vonalkódja 46-tal, a Beloruszból importáltaké 481-gyel kezdődik. Ennek ellenőrzéséhez legfeljebb egy nagyítóra van szükség. Az UOKiK megjegyzi, hogy számos kiskereskedő esetén nem kell a fogyasztónak figyelnie arra, hogy mit vesz, mert eleve levették a polcokról az orosz és fehérorosz termékeket.

Ezek közé a cégek közé tartozik az Aldi, a Carrefour, a Netto, a Rossmann és a Stokrotka. A fogyasztóvédelmi hatóság azt ajánlja a többi áruházláncnak is, hogy tegyék ugyanezt. Ezek a cégek, a Żabka, a Lidl és a Lisek.  annyit vállaltak, hogy elfogyó készleteik helyére nem vásárolnak újabb árukat a két két Lengyelországgal szomszédos országból.

A legnagyobb lánc, a Biedronka tervezi az intézkedést. Addig is a vállalat adományokkal segíti az ukrajnai menekülteket, és az orosz invázió megindulása után 1800 ukrán alkalmazottjának a szolidaritás jegyében 1000 zlotys (80 ezer forint) rendkívüli támogatást fizetett. Az UOKiK összehangolja az orosz és fehérorosz áruk bojkottjára felhívó lépéseit a három balti ország társhatóságaival.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.