Számos magyarázat létezik arra, miért van még hat évvel a pénzügyi válság kirobbanása után is fél lábbal a recesszióban az eurózóna gazdasága, miért küszködik vánszorgó növekedéssel az USA, miközben a nyugati világ mindkét pillérén magas maradt a munkanélküliség - kezdi gazdasági helyzetelemzését a Reuters.

A stagnálásként jellemezhető helyzet okai közé sorolják, hogy a nyugati háztartások életszínvonaluk fenntartása érdekében túlságosan eladósodtak a válság előtt, és még mindig ezt próbálják ledolgozni. További ok, hogy a második világháború utáni babyboom-generáció nyugdíjba vonul, ami megdobja a nyugdíjasok létszámát, miközben lecsengett a nők munkába állásának gazdaságélénkítő hatása. Végül sok bank még mindig az összeomlás előtt felhalmozott problémáival küszködik: ahelyett, hogy hitelezne saját tőkéjét próbálja feltöltögetni.

Van itt még más is

Az elhúzódó bajok két további okát azonban figyelmen kívül szokták hagyni. Az egyik az, hogy a pénzügyi megtakarítások és a befektetések aránya az előbbi javára felbillent, ami pénzbőséget teremt, s ezzel leszorítja a kettő egyensúlyát biztosítani hivatott reálkamatokat. Ennek aztán az az eredménye, hogy hiába tarják alacsonyan alapkamataikat a jegybankok, nem indul el a hitelezés, hiszen enélkül is alacsonyak lennének a hitelköltségek. A pénz nem áramlik ki a gazdaságba, mert kevés a törlesztésre képes hitelfelvevő, és a bankok könyveiben sok a rossz hitel, ami arra kényszeríti őket, hogy a biztonság kedvéért ráüljenek a pénzükre, azaz az esetleg bedőlő követelések kifizetésére tartalékolják tőkéjüket.

A stagnálás hátterében megbújó második ritkán említett gond az, hogy a legtöbb nyugati országban összezsugorodtak a munkavégzéssel összefüggő jövedelmek, amelyek keresletet támaszthatnának a gazdaságban. Mivel a reálkeresetek stagnálnak vagy csökkennek, ezért a fogyasztói kereslet túl gyenge ahhoz, hogy a vállalatok a termelésüket, a szolgáltatásukat bővítő beruházásokra szánják el magukat. Így aztán nem vesznek fel hiteleket és nem költik saját tőkéjüket sem, csak ülnek a trezorjaikban pihenő vaskos készpénzkészleteken.

Ez az oka minden bajnak

Az összes baj visszavezethető azonban egyetlen tényezőre: Kína berobbanására a világpiacra azt követően, hogy 2001-ben belépett a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO). Ez kifordította a sarkából a világot, a globalizáció új fejezetét nyitotta meg - derül ki Stephen Jen hedge-fund-menedzser szavaiból. Azzal, hogy a WTO-tagság lebontotta a kínai áruk világpiaci értékesítése előtti korlátokat, egy csapásra kétszeresére ugrott a világgazdaság munkaerő-állománya.

E mellé társult, hogy a pekingi vezetés a bérek szabályozásával visszafogta a belső fogyasztást, miközben alulértékelt szinten tartotta a jüan árfolyamát. Ezzel brutális versenyképességi előnyt biztosított a kínai gazdaságnak. A közvetlen külföldi tőkebeáramlás az égbe szökött, ahogy a befektetők igyekeztek kihasználni az olcsó munkaerőt, az alacsony ingatlanárakat és más előnyöket (például a laza környezetvédelmi előírásokat). Az export elszállt, a folyó fizetési mérleg óriási többlete pedig hozzájárul a megtakarítások előbb említett megduzzadásához. A kínai devizatartalék elérte a nagyon magas, 3,66 ezer milliárd dolláros értéket.

Hét évre van az alagút vége

Vannak azért optimista elemzők is. Holger Schmieding, a Berenberg Bank vezető elemzője szerint Európa 2020-ra dinamikus régió lesz, izgalmasan sokszínű kultúrával és még mindig erős szociális kohézióval. Kínát a sok rossz hitel, az ingatlanlufi és a jelentős ipari kapacitásfelesleg kialakulása miatt sokan új válságzónának látják, ám mások úgy vélik, hogy nem szabad lebecsülni az ország kommunista pártját, amely eddig sínen tudta tartani az 1978-ben megkezdett gazdasági reformokat. Mark Cliffe, az ING bank vezető elemzője pedig azokat az technológiai újításokat sorolja, amelyek a növekedés motorjai lehetnek. Ilyen az új anyagok elterjedése, a nagy adatközpontok kiépülése, a vezető nélküli autók megjelenése, az alternatív energia felhasználásának bővülése, a 3D nyomtatás és a biotechnológia fejlődése és az internet további térhódítása.

Mindezek eredményeként emberek tízmilliói emelkedtek ki a teljes jelentéktelenségből, és kapcsolódtak be olcsó munkaerőként a világgazdaság vérkeringésébe Kínában és más feltörekvő országokban. Ugyanakkor a termelés kihelyezése a feltörekvő országokba óriási űrt hagyott maga után a fejlett országokban.

Az ezekben élő többé-kevésbé képzett, bérből élő emberek hirtelen feleslegessé váltak. Ez az a jelenség, amit Tim Morgan brit pénzügyi elemző a fejlett világ önmagára erőltetett katasztrófájaként jellemez, olyan csapásként, amire alig van példa a gazdaságtörténetben.

Lecsúszóban a bérből élők

A következmény tényleg tragikus: a fejlett országok bérből élő lakosai a folyamat egyértelmű vesztesei lettek, miközben a tőkéjüket hasznosítók a nyertesek közé kerültek - összegzi a helyzetet a már idézett Stephen Jen. Ez támasztja alá az a statisztika, amit Dominic Rossi, a Fidelitiy Worldwide Investment befektetési cég globális befektetési stratégája idéz. Eszerint az USA-ban a pénzügyi szektoron kívüli gazdasági ágak munkaereje fél évszázadon át 61-65 százalékban járult hozzá az előállított termelési értékhez, ám ez 2000-től kezdve csökkenni kezdett, és jelenleg 57 százalékon áll. Ezzel egyidejűleg az amerikai háztartások medián átlagjövedelmének reálértéke csökkent.

Összességében a bérből és fizetésből élők nem járulnak hozzá úgy a gazdasági növekedéshez, mint korábban - mondja Rossi. Ezzel egyidejűleg a vállalatok profitrátája eléri a GDP 12 százalékát, miközben befektetéseik csupán a GDP négy százalékát adják. Ez a jelenség - nevezetesen, hogy a cégek úsznak a pénzben, de vonakodnak azt befektetni - Európát is ugyanúgy jellemzi, mint az USA-t.

Mélyen negatív kamat

A helyzet tehát a következő: a háztartások eladósodottak, ám eközben jövedelmük nyomás alatt van, miközben a befektetések szintén halványan csordogálnak. Larry Summers volt amerikai pénzügyminiszter szerint teles foglalkoztatottság - azaz a maximum hat százalék körüli munkanélküliségi ráta - esetén ezek a körülmények mínusz 2-3 százalékos reálkamatot tennének indokolttá. Elvileg ezzel lehetne elég pénzt kihajtani a gazdaságba ahhoz, hogy az kimozduljon stagnálásszerű állapotából.

A negatív kamat azonban csupán a vagyon felhalmozását segítené - mivel a befektetők csupán a vagyontárgyak értékállóságában bízhatnának -, így tartósak maradhatnak a világban a mostanra kialakult nulla kamatok. Ugyanakkor - ha elfogadjuk Summers értékelését -, akkor ezek is "túl magasak", ezért szerinte azzal az őrültségnek látszó következménnyel kell számolnunk, hogy a nulla kamat tartósan, rendszerszerűen akadályozhatja a gazdaság élénkülését.

Politikai-szociális válság

Az elhúzódó enyhe monetáris politika súlyos szociális következményekkel jár: növelni a pénzt értékének megőrzését ígérő vagyonok értékét, miközben a bérek nyomás alatt maradnak - figyelmeztet Stephen King, a HSBC vezető elemzője. A növekedés elmaradása emellett lehetetlenné teszi, hogy a politikusok teljesítsék a választóknak tett munkahely-teremtési és szociális ígéreteiket, ami a politika hitelességének elvesztéséhez vezet.

Ezért a következő világválság nem pénzügyi jellegű, hanem politikai-szociális krízis lesz. Summers szerint ha a Nyugat nem tud kiszabadulni az elhúzódó stagnáláság szorításából, akkor vagy zsugorítania kell a jóléti állam szolgáltatásait, vagy emelnie kell az adókat. Egyik sem tartozik manapság az eladható politikai árucikkek közé - tehetnénk hozzá.