Különös javaslattal állt elő Alekszej Kudrin korábbi orosz pénzügyminiszter a szentpétervári gazdasági fórumon. Úgy véli, hogy Oroszországban előrehozott elnökválasztást kellene tartani. Ezenkívül csak arról lesz emlékezetes a rendezvény, hogy szemben az elmúlt évekkel, amikor egymás lábát taposták a külföldi meghívottak, most csak lézengtek rajta a külföldi résztvevők.

A két dologban azonban egy valami közös: mindkettő Vlagyimir Putyin orosz államfő elmúlt 18 hónapban folytatott politikájának következménye - írja elemzésében Ivan Szukhov, a Moscow Times publicistája. Kudrin elképzelésének hátterében nem Putyin leváltása áll, hiszen erre semmi esély sincsen. Azt akarja elősegíteni, hogy a társadalom adjon az ország első számú vezetőjének egy új lehetőséget és időt arra, hogy nekilásson a reformoknak, amelyek feltámaszthatják a megroggyant orosz gazdaságot és politikai rendszert.

Kedvező csillagzat

Az első kérdés persze ezzel kapcsolatban, hogy miért nem tette meg ezt eddig. Volt rá éppen elég ideje, amióta az ezredfordulón feltűnt az orosz politikai felhőrégióiban. Az első időkben minden esélye megvolt erre. Akkor vette át az ország irányítását, amikor az még éppen hogy csak kilábalt az 1998-as valutaválságból és torkig volt az országot irányító kleptokrata elit élén álló, betegeskedő Borisz Jelcinből.

Úgy tűnt, hogy a fiatal volt KGB-tiszt, aki Szentpétervár demokratikus önkormányzatában szerzett politikai tapasztalatokat, a legjobb választás Oroszország élére. A jó imázs mellett a kedvező gazdasági helyzet is utat nyitott volna a reformpolitika előtt. A magas olaj- és gázáraknak köszönhetően az energiahordozók kivitele feltöltötte a költségvetést. Negyed század óta először nem kellett azon aggódniuk az ország vezetőinek, hogy egyszer csak kiürül az államkassza.

Modern feudalizmus

Miután sikeresen eltávolította a jelcini politikai elit utolsó képviselőit is a kormányból, elindíthatta volna Oroszországot a modernizálódás útján. Ezt azonban elmulasztotta, amit odavezetett, hogy ma, 15 évvel később az ország egyre inkább elszigetelődik, a gazdaság kilátásai mind rosszabbak. A magyarázat egyszerű: a gazdaság irányítói nem a stratégiai növekedést megalapozó politikát követtek, hanem a Kreml körüli új oligarchiaréteg felemelésével töltötték az elmúlt éveket.

E kör mérhetetlen gazdasága nem azonnal látható, ugyanis az elitnek kiterjedt klienshálózatokat, a nagyobb nacsalnyikokat kiszolgáló számos közepes és számtalan kisebb nacsalnyikot kell fizetnie. Ez a feudális rendszer tartja el a Moszkvában és a régiók központjaiban élő népesség jelentős részét. Olyan embereket, akik azt hiszik magukról, hogy ők alkotják az orosz középosztályt, miközben valójában egy óriási feudális rendszer kiszolgálói.

A hierarchiában alattuk helyezkednek el az oroszok milliói, akik különböző állami juttatásokból élnek. E jövedelmek a hivatalnokok, orvosok, tanárok, katonák havi bérétől az idősebbek nyugdíjáig terjednek. A marxista definíció szerint a feudalizmusban a jövedelmek a társadalom alján élő, jogfosztott tömegektől áradnak a privilegizált elit felé. Ezt a szerkezetet a modern orosz társadalom teljesen megőrizte.

Mi a baj a rendszerrel?

Az elitnek osztozkodnia kell szemérmetlenül magas jövedelmén klienseivel és a járadékosok millióival. Ezzel tartja fenn azt a látszatot, hogy ez a fajta stabilitás jobb, mint az 1990-es évek vad rendezetlensége, ami majdnem elpusztította ezt a rendszert. Ebből aztán látszik, mi is a baj az egésszel. Egyrészt ahelyett, hogy a társadalom javát szolgálná, a kevés kiválasztott igényeinek rendeli alá az ország erőforrásait. Másrészt csak addig képes működni, amíg az elitnek van felesleges, leosztható vagyona.

Ahogy az erőforrások korlátozottá válnak - mint a zuhanó energiahordozó-árak és az EU-USA szankciók miatt jelenleg Oroszországban -, a rendszer elindul az összeomlás felé. Hiába igyekszik a privilegizált réteg fenntartani a pénzleosztást, egyszerűen nincs elég forrása ahhoz, hogy minden eltartott zsebébe csúsztasson valamit.

Más szóval ahogy a pénz plusz televíziós propaganda egyenlő szociális stabilitás képletből kivesszük a pénzt, az emberek elkezdik kikapcsolni a tévéjüket. Lehet, hogy a kormánypropaganda egy ideig még fenntartja az érzelmi azonosulást a rendszerrel, ám ez nem tart örökké.

A nagy trükk

Kudrin javaslatának lényege végül is az, hogy Putyin még az előtt csinálja meg a nemzeti érzelmek húrjain játszó elnökválasztási kampányt, mielőtt eljön az igazság pillanata. Enélkül az elégedetlenség robbanásszerűen törhet felszínre, és az események kiszámíthatatlanná, kezelhetetlenné válhatnak.

Az fel sem merülhet, hogy e meccsben kihívója akadjon, ugyanis az elmúlt 15 évben mindenkit eltakarított a színről. Csupán maroknyi, partvonalra szorított, radikális ellenzéke maradt, amely némi hírnévre tudott szert tenni az ukrán válság ügyében tanúsított hatalomellenes fellépésének köszönhetően.

Emiatt aztán keserű alternatívával nézhetnek szembe az oroszok. Ha Putyin nem indulna akár egy előrehozott, akár egy rendes elnökválasztáson, nem akadna helyette kellő tekintélyű jelölt. Ha indul, és győz, akkor olyan valaki marad Oroszország élén, aki mélyen beépült a saját maga által kiépített gazdasági-politikai kliensrendszerbe. Így aligha kezd hozzá azokhoz a reformokhoz, amelyekre Kudrin szerint szükség lenne.

Ördögi kör

A végeredmény egy ördögi kör. Ahhoz, hogy Oroszország kilábaljon bajaiból reformokra lenne szükség. Az egyetlen ember, akinek van elég hatalma, hogy ezeket levezényelje, Vlagyimir Putyin, ám rá nem igazán lehet számítani. A nyilvánosság előtt tett nyilatkozatai alapján nagyon úgy tűnik, hogy osztja a legtöbb orosz véleményét, miszerint a Gorbacsov nevéhez fűződő peresztrojka megismétlése a nemzet végét jelentené. Így ha Putyin államfő marad, nem kezd reformokba, a helyzet pedig még rosszabb lesz.

A politikai elit ugyan kifelé szolidaritást, sőt lelkesedést mutat a putyini rendszer iránt, ám a felszín alatt látszanak a bizonytalanság, az aggodalom jelei, mivel nyilvánvaló, hova vezet a jelenlegi politikai irány folytatása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ettől a csoporttól valamiféle ébredés, politikai változtatási törekvés várható.

Nincs esély

A jelenlegi politikai rendszerben ez az elit nem sok változást fogadna el. Alig akad olyan személy, aki minden oligarchacsoport támogatását meg tudná szerezni, miközben megnyerhetné azon kis egzisztenciákat is, akik személyes hálát éreznek Putyin iránt azért, mert Oroszországban összeszerelt Ford Focust vehettek maguknak. Egy ilyen személy végül is legfeljebb minimális változásokat érhetne el a privilegizált csoportok összetételében, amivel fenntartaná a kialakult rendszert.

Ha mindezt összevetjük, akkor azt láthatjuk, hogy az orosz történelem jelenlegi fejezetének utolsó lapjait írjuk. A dráma talán kissé tovább tart, mint korábban gondoltuk, ám mire a következő felvonás előtt felmegy a függöny, örökre eltűnik a színről az az Oroszország, amelyet ma ismerünk. Ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy az sem lesz jobba kedvünkre való, ami az új felvonásban elénk tárul.