Az Intézményes Forradalmi Pártot (PRI) (még más néven) 1929-ben alapították azzal a szándékkal, hogy rendet teremtsen az 1920-as forradalmat követő zűrzavarban (amelynek csúcsán, 1928-ban meggyilkolták a regnáló államfőt), véget vessen a forradalomban felszínre került politikai frakciók harcának. Ezt követően 71 éven át maradt hatalmon.

Bár teljes jogú tagja a Szocialista Internacionálénak, a szakértők nem tekintik hagyományos értelemben vett szociáldemokrata pártnak. Az elmúlt évtizedekben inkább jobbközép politikai irányvonalat követett. Az 1980-as évek közepétől elfogadta a szabadpiaci kapitalizmust.

Az elnevezésében rejlő paradoxont - intézményes forradalom - azzal magyarázzák, hogy a PRI beolvasztotta a forradalomban egymás ellen harcoló ellenségeket bürokratikus kormányzati rendszerébe.

Bebetonozva

A politológusok egy része állampártnak minősíti a PRI-t, amivel részben arra utalnak, hogy története jelentős részében nem volt igazi ellenfele, részben pedig arra, hogy a párt a 20. század jelentős részében kibogozhatatlanul összegabalyodott az állammal. Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író 1994-ben "tökéletes diktatúraként" jellemezte a mexikói rendszert, pedig akkor már nem volt rezzenéstelen a PRI hatalma.

A PRI-t azért hozták létre, hogy megtartsa a hatalmat, nem azért, hogy elnyerje - idézi Szente-Varga Mónika a pártról szóló tanulmányában Hector Aguilar Camín mexikói írót és történészt. Mexikó elnökei azért kerülhettek ki évtizedeken át ennek a pártnak a soraiból - folytatódik a dolgozat -, mert az elnökválasztásokon nem volt valódi verseny, sőt a párton belül sem. Kialakult az a gyakorlat, hogy a hivatalban levő elnök kijelöli az utódját, amivel csak Ernesto Zedillo elnök szakított a 2000-es választások előtt.

Erózió

A PRI hatalmának eróziója 1968-ban kezdődött meg - írja Szente-Varga Mónika. A mexikóiak többsége 1968-ra nem mint a mexikói olimpia esztendejére emlékszik, hanem mint a diáktüntetések és a tlatelolcói mészárlás évére. (Tíz nappal a mexikóvárosi olimpiai játékok kezdete előtt, október 2-án a rendőrség és a hadsereg tüzet nyitott több ezer tüntetőre. Több százan vesztették életüket, ezreket vertek meg és börtönöztek be, és a kormány mindent megtett azért, hogy a szőnyeg alá söpörje a történteket.)

Tömegek ábrándultak ki a PRI-ből. Nem túlzás itt választóvonalat húzni; egy 1968 előtti és egy 1968 utáni Mexikóról beszélni. Az erőszak illetve az olajválságig tartó gazdasági sikerek azonban egy ideig még a felszín alá tudták nyomni az elégedetlenséget. Az utóbbi a nyolcvanas években tört fel újra az adósságválság és általánosságban a gazdasági problémák miatt, és azért, mert a kormány nagyon erőtlenül reagált az 1985-ös földrengésre.

Csalás

Nemcsak a PRI támogatottsága csökkent, hanem a párton belül is véleménykülönbségek alakultak ki. A reformszárny kilépett, új pártot alakított Nemzeti Demokratikus Front néven. Ennek vezetője, Cuauhtemoc Cárdenas független jelöltként indult az 1988-as elnökválasztásokon. A PRI nem vette komolyan a kihívást, egészen addig, míg az első részeredmények azt nem mutatták, hogy Cárdenas vezet.

Ekkor a számítógépek képernyői hirtelen elsötétültek. A kormány "klimatikai okokra" hivatkozott. Mire "megjavították" a rendszert, már el is készült a hivatalos végeredmény: az elnökválasztást Carlos Salinas de Gortari nyerte. A választási csalás nyilvánvaló volt, a PRI mégis elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy hatalmon maradjon. Úgy tűnt, minden visszakerül a régi kerékvágásba.

Bukás

Az 1994-es elnökválasztáson a forradalom óta először meggyilkolták az egyik elnökjelöltet, Luis Donaldo Colosio Murrietát, a PRI politikusát. Kampányfőnökét, Ernesto Zedillo Ponce de Leont választották meg, ám több ok, köztük az 1994-es gazdasági válság miatt a párt 1997-ben elvesztette abszolút többségét a parlament mindkét házában.

Végül 2000-ben a még 1939-ben alapított Nemzeti Akció Párt (PAN) győzte le a PRI-t. A PAN elnökjelöltjére, Vicente Foxra a szavazók több mint 40 százaléka voksolt, nagy többségük személy szerint őt és nem a pártját támogatta. A 2000-es választás rendszerváltást hozott Mexikó életében - emlékeztet Szente-Varga Mónika.

A szavazást nagy eufória és óriási elvárások kísérték, amelyeknek azonban az új kormány nem tudott megfelelni. Ennek ellenére 2006-ban még hatalmon maradt a PAN, igaz, csak hajszállal az ország harmadik nagy pártja, a szociáldemokrata Demokratikus Forradalom Pártja előtt, majd 2012-ben visszatért Mexikó élére a PRI. A 2018. júliusi választások előtt három hárompárti szövetség elnökjelöltje versenyez egymással.

A fotó forrása: Shutterstock