Az Európai Központi Bank (ECB) a görögök titkos jótevőjének bizonyulhat - derül ki az athéni ekathimerini.com tudósításából, amelyben a hírportál az európai jegybank tegnapi döntéseiről számol be. Mario Draghi, a bank elnöke a görög füleknek keménynek hangzó megjegyzéseket tett, de az ECB eközben kinyitott a kiskaput, amelyen a kormány elmenekülhet a fenyegető államcsőd elől.
Az európai jegybank lenne a legboldogabb, ha újraindíthatná a görög gazdaság megszokott finanszírozását, ám ennek feltételei vannak. Minél előbb sínre kell tenni az EU-IMF segélyprogram folytatását - fejtegette, amivel nem válthatott ki nagy tapsot a támogatás megszorításokkal kikövezett feltételeit utáló görögök között. Szavaiból azonban az is kiderült, hogy az ECB 100 milliárd eurót, a GDP 68 százalékát hitelezi Görögországnak, aminek alapján úgy is tekinthetünk rá, mint ha a görögök nemzeti bankja lenne. Nem elfelejthető azonban, hogy eközben persze a többi eurótagállam jegybankja is.
Kapcsolódó
Családi ezüst
A legfontosabb azonban nem a bankelnök nyilatkozata, hanem az ECB monetáris tanácsának az a döntése, hogy 500 millió euróval megemelik az úgynevezett ELA finanszírozás keretét. Ez az utolsó forrás, amelyen keresztül az európai jegybank - az athéni központi bank közbeiktatásával - euróhitellel látja el a görög bankokat, s ezzel lehetővé teszi, hogy euróban fizessenek ügyfeleiknek. Az ECB ezzel már-már feladta korábbi álláspontját, miszerint közvetve sem hajlandó finanszírozni a görög költségvetést.
Ez úgy történhetne, hogy a kormány kincstárjegyeket bocsát ki, amelyeket a kereskedelmi bankok az ELA-n keresztül szerzett forrásukból felvásárolnak. Úgy tűnik, most mégis sikerült kitalálni, hogyan lakhatna jól a kecske és közben maradhatna meg a káposzta. A társadalombiztosítási alapok forrásainak egy része ugyanis a bankokban pihen betétként. A kormány ezekből vehet el valamennyit a sürgős adósságtörlesztésekre, ám ehhez arra van szükség, hogy a pénzintézeteknek legyen eurójuk, amiből kifizetik a betétest, azaz ez esetben az államot. Ezt az eurót szerzik meg az ELA-ból.
Az ECB tehát adott is forrást az államadósság törlesztésére az athéni kormánynak, meg nem is, miután lehetővé tette, hogy a kormány hozzájusson megtakarításaihoz. A dolognak azonban nagy ára van, hiszen a szociális juttatások, a nyugdíjak fedezetét biztosító tb-alapok megtakarításainak felélése gyakorlatilag a görög társadalom családi ezüstjének megdézsmálását jelenti.
Süketek párbeszéde
A görögök és fő hitelezőik, a németek nem érthetik meg egymást - írja az elhúzódó válság okainak hátterét feszegető írásában Stephen Fidler, a Wall Street Journal publicistája. Homlok egyenes másként látják ugyanis magukat. A németek úgy vélik, önfeláldozásuknak, megbízhatóságuknak és kemény munkájuknak köszönhetik, hogy kiemelkedtek a második világháború romjaiból.
Az 1990-es újraegyesítés idején a kényelmetlen reformok sorozatát hajtották végre - ennek eredményeként jól állták a válságot és most is erős a gazdaságuk. A görögöket saját ellentétüknek látják, olyan országnak, amely a tékozló gazdálkodás, az eladósodás és a felelőtlenség útját járja. Ez vezetett ahhoz a gazdasági összeomláshoz, amelyet jelenleg elszenvednek.
A görögök viszont áldozatnak tartják magukat. Úgy vélik, hogy életüket kényszerpályára terelte a több száz éves török uralom és még élnek olyan emberek, akik emlékeznek a második világháborús német megszállás okozta szenvedésekre. Az adósságválság alatt végig az áldozat szerepében látták magukat. Elfelejtkeztek arról, hogy az országuk tarthatatlan eladósodása vezetett az összeomláshoz, úgy vélik, hogy azért kell elszenvedniük a megszorításokat, hogy a Görögországban tevékenykedő francia és német bankok visszakapják a pénzüket.
Önáltalás
Mindkét sztori számos sebből vérzik. A németek gazdasági mintája nem követhető, hiszen az ország külkereskedelmi többlete eléri a GDP hat százalékát. Nem söpörhet be ilyen pluszt minden ország, hiszen valakinek vásárolnia is kell, ha minden ország külkereskedelme szufficites lenne, akkor a Marsot is meg kellene nyitni exportpiacnak, hogy legyen hol eladni a felesleget. A háború utáni nagy ugrást a győztesek tőkeinjekciója és az adósságok elengedése segítette. A reformokat két évtizede kedvező gazdasági környezetben hajtották végre, nem kellett betartaniuk az EU kő kemény költségvetési követelményeit.
A görögök segítséget is kaptak külföldről, nem csupán elnyomásban volt részük. Már a törökök ellen a 18. század elején vívott függetlenségi harcukat támogatták a nyugati hatalmak, majd a század második felében bajor támogatással jött létre a modern görög állam. A britek az 1940 évek polgárháborújába szálltak be a kommunisták ellen, így Görögország maradt az egyetlen állam a nyugati szövetségi rendszerben a Balkánon, ami megnyitotta az utat a Japánéhoz hasonló, gyors gazdasági fejlődés előtt. Az EU elődjéhez csatlakozva, 1981 után óriási tőkeinjekciókat kapott az ország.
Másra mutogatni
Összességében a következő egyszerű formulában foglalható össze a helyzet. A modern kori görög történelem külföldi mentőakciók sorozatáról szól, míg a németek soha nem húztak ki senkit a bajból összeomlásuk után. A baloldali értelmezés szerint a görögök a korrupt politikai elit és néhány szupergazdag oligarcha összefonódása miatt kerültek bajba, a jobboldal úgy látja, hogy ott hibázták el, hogy nem tudtak ellenállni a külföldi dominanciának.
Egyik sztori sem emlékezteti az embereket arra, hogy sok görög nyertese volt a korrupt, uram-bátyám rendszernek, amely a pénzügyi válság előtt jellemezte az országot. Őszintén szólva nincs szükség a válságra ahhoz, hogy belássuk: a klientúrák működése és a korrupció a görög társadalom rákfenéje.
A legnagyobb gond azonban az, hogy a görögök elbizonytalanodtak és félnek. Korábban a modern világot és a jobb kormányzás lehetőségét látták Európában, illetve az EU-ban. Ez az idealizált kép azonban szertefoszlott, átvette a helyét egy haszonelvű, hoci-nesze megközelítés. A görögök manapság nem szeretik Európát, rettegnek attól, hogy mi jöhetne azután, hogyha hátrahagynák az eurót.