Az Európai Unió tagjaként Nagy-Britannia részese volt azoknak a kereskedelmi megállapodásoknak, amelyeket az unió kötött másokkal. Összesen 22 egyezményről van szó, amelyet különálló országokkal, és öt átfogó megállapodásról, amelyet országcsoportokkal írt alá az unió - derült ki a BBC összesítéséből.

Ez azt jelenti, hogy ha a szigetország fenn akarja tartani különleges külkereskedelmi kapcsolatait az ezekben érintett 52 országgal, akkor mindegyikkel újra kell tárgyalnia a feltételeket. Miután Nagy-Britannia nagy piac, a partnerek bizonyára nyitottak lennének erre. A Brexit hívei szerint senkinek sem érdeke a meglévő rendszerek felrúgása.

Norvég modell

A jogi helyzet az EU és a szigetország külkereskedelmében a BBC cikke alapján öt modell szerint alakulhat. Az első Norvégia és az unió kapcsolata. Az észak-európai ország tagja az European Economic Areának (EEA), azaz az egységes piacnak, éppen úgy, ahogy a 28 EU-tagállam, illetve Lichtenstein és Izland.

Cserébe hozzájárulást fizet az EU költségvetéséhez és be kell tartania a klub szabályait, beleértve ebbe a sokat átkozott közös rendelkezéseket és standardokat is. Az uniós polgárok szabadon költözhetnek Norvégiába és vállalhatnak ott munkát. Ugyanakkor nem vonatkoznak az országra a halászati, a jogi és a belügyi megállapodások.

A norvég kormánynak nincs beleszólása az EU jogalkotásába, így azoknak a szabályoknak a kialakításába sem, amelyek az egységes piac résztvevőjeként Norvégiára is vonatkoznak.

A Brexit-pártiak ugyan azt ígérték a szavazóknak, hogy a szigetország bennmaradhat az egységes piacon és ezzel egyidejűleg megszabadulhat az országba érkező EU-s bevándorlóktól, ám ehhez az EU-tagállamok nyilván nem fognak hozzájárulni.

Svájci modell

Svájcnak szabadkereskedelmi megállapodása van az EU-val, amit további számos egyezmény egészít ki. Mindezek bejutást biztosítanak a legkülönbözőbb iparágakhoz tartozó cégeinek az egységes piacra. Ugyanakkor bank- és szolgáltatási szektorára mindez nem vonatkozik, márpedig ez a kettő adja a brit gazdaság 80 százalékát.

Svájcnak is biztosítania kell az emberek szabad áramlását. A svájciak egy 1992-es referendumon leszavazták az ország csatlakozását az EEA-hoz. Ehelyett kormányaik 120 kétoldalú megállapodás kötöttek az EU-val annak érdekében, hogy az ország mégis hozzáférjen az európai piacokhoz, amelyeken termelésének felét értékesíti. Svájc dollármilliárdokkal járul hozzá az uniós projektekhez.

A kétoldalú egyezmények azonban veszélybe kerültek, miután egy két évvel ezelőtti népszavazás résztvevői arra voksoltak, hogy korlátozzák az EU-ból érkező vendégmunkások számát. A berni kormány próbálja érvényesíteni a népakaratot Brüsszellel szemben, mire az EU befagyasztott bizonyos együttműködéseket Svájccal.

Török modell

Törökország nem része az EEA-nak vagy az European Free Trade Associatonnek - szemben Andorrával és San Marinóval -, ám vámuniót alkot az EU-val. Ennek megfelelően vám- és kvótamentesen cserél ipari termékeket az uniós országokkal. A vámunió nem vonatkozik az agrártermékekre és a szolgáltatásokra.

Emellett az ankarai kormánynak nincs beleszólása abba, hogy az EU milyen vámtarifákat szab a kívülről érkező termékekre, mivel kénytelen átvenni az unió közös erre vonatkozó szabályait.

A kanadai modell

Kanada és az EU megkötötte a Comprehensive Economic and Trade Agreement (Ceta) egyezményt, amely még nem lépett életbe. Hét éven át tárgyaltak a megállapodás részleteiről, amely preferált státust biztosít az észak-amerikai országnak a Norvégiára és Svájcra vonatkozó kötelezettségek nélkül.

A kereskedelmet terhelő legtöbb költséget kiiktatja, de ez nem vonatkozik néhány érzékeny agrártermék, például a csirke és a tojás kereskedelmére.

Még fontosabb, hogy a szolgáltatásokra is korlátozottan érvényes, továbbá egy ilyen típusú egyezmény nem adna a brit pénzügyi szektornak olyan jogokat, amilyeneket az ország EU-tagságának köszönhetően élvez. Nehéz lenne az úgynevezett passporting folytatása, ami lehetővé teszi, hogy a pénzügyi szolgáltatók szabadon folytassák a tevékenységüket az EU-n belül, akárhol legyen is a székhelyük.

Emellett a Kanadából az EU-ba érkező termékeknek száz százalékban ott kell készülniük. Így kerüli ki a Ceta azt, hogy egyesek előtt kiskaput nyissanak az uniós piacra jutáshoz. E feltétel bizonyítása pluszköltséget okoz az exportőröknek, amelyeknek ráadásul be kell tartaniuk az uniós standardokat, amelyek kialakításába kormányuknak nincs beleszólása.

Egy kanadai típusú egyezmény megkötése Nagy-Britannia esetén sokkal bonyolultabb lenne, mert a szigetország és az unió kapcsolatai jóval kiterjedtebbek.

Szingapúri-hongkongi modell

A Brexit egyes hívei úgy vélik, hogy a két ázsiai kereskedelmi központhoz hasonlóan Nagy-Britanniának is egyoldalú szabadkereskedelmi politikát kellene folytatnia. A Kereskedelmi Világszövetség (WTO) keretében kötött egyezményben foglalt összes lehetőségről le kellene mondania.

Ezt a megoldást nem véletlenül alkalmazzák törpeállamok: a Brexit munkáspárti hívei bizonyára nem díjaznák, hogy emiatt a brit mezőgazdaság és ipar számos terméke versenyképtelenné várna az olcsóbb importtal szemben.

WTO-modell, vissza a kályhához

A WTO keretében kialkudott szabályok a szervezet minden tagjára vonatkoznak. Ezekben szó sincs a munkaerő szabad áramlásáról, vagy uniós befizetésről, vagy az EU-szabályok alkalmazásáról. Az Európába exportált termékeknek persze ez esetben is meg kell felelniük az uniós standardoknak.

A WTO-s rendszer életbe lépése esetén az EU és Nagy-Britannia alkalmazná egymással szemben azokat a vámokat és más korlátozásokat, amelyeket a világ más részeivel folytatott kereskedelemben érvényesítenek. A szolgáltatások exportja korlátozott lenne.

A WTO-modell valójában visszatérés lenne a kályhához, hiszen akkor alkalmaznák, ha a Brexit életbe lépésének idejére nem sikerülne új kereskedelmi megállapodást kötni az EU és Nagy-Britannia között.