Elfogytak a kifogások, nincs mivel takarózni a kormányoknak

A 2015-ös párizsi klímaegyezmény által kijelölt célok a jelenlegi erőfeszítések mellett nem érhetőek el: az országok által tett vállalások ugyanis nem elégségesek ahhoz, hogy a tudósok szerint a globális felmelegedést az iparosodás előtti időszakhoz képest 2 Cesius-fokos emelkedés alatt tartsuk - ez lenne az a biztonságosnak vélt szint, aminél még kontroll alatt lehetne tartani a klímaváltozás hatásait.

Arra sem lehet mérget venni, hogy az országok tartják magukat a párizsi egyezményben tett ígéretükhöz. Viszont minél tovább halogatják a szükséges lépéseket, annál több üvegházhatású gáz kerül a légkörbe, így annál magasabb költsége lesz a globális hőmérséklet stabilizálásának. Pedig már adottak lennének mind a technológiai, mind a politikai eszközök egy olyan váltáshoz, ami nem lenne a gazdasági növekedés kárára. A fő kérdés ebben természetesen a költségek és hasznok elosztása.

A tudományos konszenzus szerint a klímaváltozás összefügg az egyre gyakoribb és egyre intenzívebb természeti katasztrófákkal, a szárazságtól az erdőtüzeken át a hurrikánokig vagy a partmenti áradásokig. Míg a gazdasági károk mértékét nem lehet biztosan tudni, meglehetősen alapos bizonyítékok mutatnak afelé, hogy azok elég komolyak lehetnek.

A nagy dilemma

A döntéshozók számára ezek fényében az egyik nagy dilemma, hogy arról döntsenek, mennyit költsenek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére. A döntés pedig egyre sürgetőbb lenne, tudósok szerint ugyanis a kibocsátás csökkentésének gyorsnak és jelentősnek kell lennie, ha 2050-re el akarjuk érni a karbonsemlegességet. Ez azonban a globális gazdaság fellendítéséhez felhasznált energiaforrások hatalmas átalakítását követeli meg, valamint azt, hogy a technológiai fejlődésben jóval a jelenlegi szint fölé kerüljünk - olvasható az IMF Finance & Developent (F&D) Magazinja egyik, a szén-dioxid-kibocsátás költségeit boncolgató cikkében.

Ennek fényében érdekes, hogy az Egyesült Államok energiaügyi minisztériumának Energiainformációs Hivatala (EIA) által kiadott Nemzetközi Energiaipari kilátások (International Energy Outlook 2019) elemzése azt állapítja meg, hogy a fosszilis alapú energiaforrások generálják majd az elektromos áram 57 százalékát 2050-ben is.

Mennyi lehet az annyi?

Ha azt próbáljuk számba venni, hogy mennyibe kerülhet elérhető távolságba kerülni a 2050-es zéró kibocsátástól, fontos megkülönböztetni a rövid és hosszú távú költségeket. Rövid távon ugyanis van néhány olcsóbb megoldás a kibocsátás csökkentésére, de a nagyobb vágás elérése gyorsan emelkedő költségekhez vezethet - mutat rá Kenneth Gillingham, a Yale Egyetem egyetemi docense az F&D-ben megjelent cikkében. Ugyanakkor vannak olyan megoldások is - különösen az alacsony kibocsátású technológiák - amelyek rövid távon ugyan költségesnek tűnnek, de hosszú távon már nem ez a helyzet, köszönhetően az egyre jobb technológiáknak és azok egyre alacsonyabb árának.

Példaként a szél- és a napenergiát hasznosító megoldások árát említi, amelyek az elmúlt évtizedben nagyot zuhantak és ez a trend folytatódni látszik. Sőt, ha jobban megnézzük, akkor a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének hosszabb távú költségei alacsonyabbnak tűnnek, mint azt széles körökben feltételezik - állítja Gillingham.

A szakértő különböző, CO2-kibocsátást csökkentő technológiák költségeit nézte meg az erről szóló szakirodalom és az EIA által kiadott Nemzetközi Energiaipari kilátások 2018-as adatai alapján, de az állami támogatásokat nem vette figyelembe. A költségeket a jelenlegi szénipari technológiák relációjában fejezték ki, miután ez a technológia a legnagyobb CO2-kibocsátó. A szakember ugyanakkor megjegyzi, hogy a becslései általában az USA-ra vonatkoztatott átlagok, így más országok esetében nem biztos, hogy megállják a helyüket, de mindezzel együtt azt is kiemeli, hogy az a következtetés viszont univerzálisan levonható, hogy egy alacsonyabb kibocsátású gazdaságra való átállásnál a megújuló technológiák jelentik a legalacsonyabb költségeket. Ez pedig azért van, mert a legtöbb megújuló technológia piaca globális.

Sőt, a nap- és szélenergiás technológiák költségei még alacsonyabbak lehetnek, ha a közvetett vagy közvetlen támogatásokat is figyelembe vesszük. Ezek a technológiák azonban az időjárásnak is függvényei, ezért a magasabb szintű használatukat az általuk megtermelt energia tárolására alkalmas technológiával együtt érdemes figyelembe venni (például szivattyús vízerőművi megoldások vagy akkumulátorok), vagy olyan energiatermeléssel együtt, amelyek a kimaradó szolgáltatásokat fedezni tudják.

Az USA-ban például az alacsony költségű, kis CO2-kibocsátású szénalternatíva a gáz (palagáz) és gőzturbinák kombinációjából álló erőmű. Ennek az egy tonna kibocsátásra eső költsége 27 dollár, de a szerző megjegyzi, hogy e költség kalkulációjánál azt feltételezték, hogy nincs metánszivárgás - ami erősen üvegházhatású.

Társadalmi költségek

A dekarbonizációnak társadalmi költségei is lehetnek, amelyek azokból a járulékos költségekből adódnak, amelyek szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátásából fakadnak. Ilyenek lehetnek például a globális felmelegedés miatt a mezőgazdaságban keletkező veszteségek, a tengerszint megemelkedéséből fakadó áradások vagy az egyre pusztítóbb trópusi ciklonok és erdőtüzek.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére alkalmazható számos technológia olcsóbb, mint a szén, ha a kibocsátás társadalmi költségeit nézzük, míg az olyanok, mint a nap- vagy az offshore szélenergiát használó technológiák drágábbak. A tisztább energiatermelésre való átálláshoz viszont vélhetően szükség lenne egy bizonyos mértékű adóra. Barack Obama kormánya készített egy "középutas" becslést erre, ami 2019-re 50 dolláros sarccal számolt minden tonna szén-dioxid-kibocsátásra.

Viszont az IMF egy korábbi éves jelentésében (Fiscal Monitor) arra mutatott rá, hogy egy globálisan alkalmazott, a tonnánkénti szén-dioxid-kobocsátásra kivetett 75 dolláros adó - amely szintet meglehetősen gyorsan érnék el 2030-ig - lehetővé tenné a párizsi klímaegyezményben kitűzött célok elérését, miszerint a globális felmelegedést 2 Celsius-fok alatt kellene tartani. Ha az 50 dolláros adó helyett 75 dollárral számolnánk 2030-ra, akkor már a fejlett nukleáris technológia is a szénnél alacsonyabb társadalmi költséggel járó alternatívává válna - mutatott rá Gillingham.

És a hátulütő

Ugyanakkor az is igaz, hogy egy 75 dolláros karbonadó miatt 10 év alatt az elektromos áram ára átlagosan összesen 45 százalékkal, míg az üzemanyagé 15 százalékkal emelkedne a háztartások számára ahhoz képest, mintha semmi sem történne. Utóbbi esetében viszont egy 4 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedéssel is számolni kellene, aminek következményeit tudósok már katasztrofálisnak tartanának.

A 75 dolláros tonnánkénti karbonadó viszont a G20-ak esetében a 2030-as GDP 1,5 százalékának megfelelő bevételt is generálna, aminek visszaforgatásával lehetne például az alacsony jövedelmű háztartásokat, az adó által aránytalanul jobban sújtott dolgozókat vagy társadalmi csoportokat (például szénbányászati régiókban) támogatni, de lehetne más adókat is csökkenteni, tiszta energiára összpontosító beruházásokat vagy akár az ENSZ fenntartható fejlesztési céljait támogatni, csökkenteni a költségvetési hiányt vagy a társadalom tagjai között egyenlő mértékű osztalékot fizetni.

Akkor mit is kellene lépni?

A fosszilis alapú energiatermelésről történő váltás nemcsak a gazdaságot, de az életkörülményekben is változást hozna: például csökkenne a légszennyezés miatt bekövetkező elhalálozások száma (csak a G20 országaiban 2030-ban 725 ezerrel kevesebben halnának meg emiatt egy tonnánkénti kibocsátásra kiszabott 75 dolláros adó esetében). Azok a vállalatok pedig, amelyek új technológiákat alkalmaznak a megtermelt profitból új munkahelyeket teremtenének - az IMF példaként említi a 2017-es évet, amikor globálisan ez a szektor 11 millió munkahelyet hozott létre.

Az IMF már más, korábbi elemzésében is rámutatott arra, hogy a különböző, fosszilis üzem- vagy tüzelőanyagból eredő CO2-csökkentő stratégiák közül a legerőteljesebb és leghatékonyabb a kibocsátásra kivetett adó lenne, mert az IMF véleménye szerint ez megadja a háztartásoknak és a vállalatoknak azt a lehetőséget, hogy a legolcsóbban csökkenthessék az energiafelhasználásukat és tisztább energiaforrások után nézhessenek.

Ám ha ez nem megoldható, akkor ezzel egyenértékű hatékonyságú lehet a Valutaalap szerint egy a gazdasági tevékenységek széles körére kiterjesztett kibocsátáskereskedelmi rendszer is.

Ha pedig sem az utóbbit, sem a karbonadót nem alkalmazzák a kormányok a megfelelő mértékben, akkor megoldás lehet még egy olyan rendszer is, ami termékekre, illetve az átlagos szint feletti vagy alatti kibocsátással járó tevékenységekre fizettetett díjakkal illetve visszatérítésekkel vagy szabályozásokkal operál. Ezekkel az IMF szerint elérhető a szén-dioxid-kibocsátás adójából fakadó kibocsátáscsökkentési lehetőségek kétharmada. Ezt azzal indokolja a Valutaalap, hogy ezek az intézkedések a háztartásokat és a vállalatokat rábírhatják ugyan a zöldebb energiára való váltásra, de nem ösztönzi az energiafelhasználással járó tevékenységeket. Továbbá a IMF szerint a díjakkal és visszatérítésekkel, valamit a szabályozásokkal operáló stratégia a jelen termelésben nagyobb zavart okozhat, mint az adó vagy a kibocsátáskereskedelmi rendszer bevezetése. Ugyanakkor az IMF azt is megjegyzi, hogy még a kibocsátás csökkentésére használt kevésbé optimális eszközök is kisebb gazdasági költséggel járnak, mint a globális felmelegedés.

Intézkedni, de mekkora áron?

Az F&D-ben megjelent cikkre visszatérve, Gillingham megnézett néhány, a világ országaiban már alkalmazott kormányzati intézkedéseket, hogy azok milyen költséggel járhatnak. (Megjegyzés: a lenti táblában szereplő intézkedések nagy része a szerző szerint az USA-ból származik - a szerk.) Eszerint a legolcsóbb megoldásoknak az energiahatékonysági (főleg energiafogyasztáshoz kapcsolódó) beavatkozások tűnnek, amelyek effektíve pénzt spórolnak az országoknak. Ezek azonban a fogyasztást befolyásoló intézkedések viszont ugyan költségeket mérsékelhetnek, a kibocsátásra gyakorolt hatásuk csekély és relatíve kis szerepet játszanak a jelentősebb kibocsátáscsökkentő célok elérésében.

A skála másik végén, a legköltségesebb intézkedések között - legalábbis rövid távra vonatkoztatva - viszont olyanokat találunk, amelyek újabb megújuló energiatermelést indukálnak és segítik a közlekedés dekarbonizációját - vagyis egyebek mellett az elektromos autókra adott támogatásokat. Ez azért van, mert a legtöbb országban az ilyen autókat fosszilis energiából származó villamos energiával töltik, ami így ráadásul a potenciális kibocsátáscsökkentés mértékét is mérsékli.

Hosszabb távon viszont az ezzel elért emissziócsökkentés és az egy tonna CO2-kibocsátásra eső költség nagyon más lehet a rövid távú költséghez képest - hívja fel a figyelmet a cikk szerzője - miután a technológiai változásnak is lehet átgyűrűző ösztönző és költségcsökkentő hatása.

Az IMF szerint tehát, igenis elérhető 2050-re az üvegházhatású gázok kibocsátásának nullára csökkentése, hiszen a technológia adott hozzá, de az energiarendszer ilyen gyökeres átalakítása meglehetősen nagy kihívás és igen költséges lehet, ha egyszerre próbálják megvalósítani, főleg, ha a fosszilis energiára jelentősen támaszkodó feltörekvő országokra háruló magas rövid távú költségeket tekintjük. Vannak persze olcsóbb intézkedések, amelyeknek már most is alacsonyabb a költsége, mint a globális felmelegedésből fakadó károk, és amelyeket már ma is meg lehet lépni - ilyenek például az energiatárolás, hatékonysági ösztönzők vagy a régi, fosszilis energiával működő erőművek megújulókra cserélése -, de sok más megközelítés rövid távon meglehetősen költséges, különösen az új alacsony kibocsátású technológiák támogatása.

Amennyiben viszont a szabályozásoknak erős, innovációt ösztönző hatása van, akkor azok hosszabb távon sokkal alacsonyabb összköltséghez vezethetnek - hangsúlyozza Gillingham, aki szerint hosszabb távon a klímaváltozás kordában tartása szempontjából létfontosságú az innováció szem előtt tartása. Példaként a mini nukleáris reaktorokat vagy a széd-dioxid-megkötési technológiákat említi, amelyek komoly változásokat indukálhatnak az üvegházhatású gázok kibocsátásának alacsony költségű megszüntetésében. Amit viszont érdemes szem előtt tartani: a szakértők kiemelik, hogy még a kevésbé hatékony intézkedéseknek is alacsonyabb a költsége, mint a klímaváltozásból eredő katasztrófák költségeinek.