Ilyen hely például Írország északnyugati partjainál található Arranmore szigete. A szigetet is magába foglaló Donegal megyébe legalább 5000 ukrán menekültet telepítettek le, ők hostelekben, hotelekben és privát szállásokon élnek. Számuk a helyi hatóságok szerint napról napra nő. Az újonnan jöttek első dolga, hogy gyerekeiket iskoláztassák, majd nekilátnak állást és szállást keresni maguknak - írja a portál.

Az orosz-ukrán háború több mint fél éve tart és a legtöbb menekültnek fogalma sincs, hogy az életük visszatér-e valaha is a normál kerékvágásba. Az már világos számukra, hogy az eredetileg csak átmenetileg gondolt országváltás esetleg hosszú távra szólhat. De az őket befogadó közösségek is egyre komplexebb, megoldandó feladatokkal találkoznak, elég ha csak az asszimilációt és az újonnan érkezőknek biztosítandó segélyt említjük - miközben ők maguk is gazdasági és társadalmi kihívásokkal küzdenek.

Hétmillióan menekültek el

Az íreknél elszállásolt ötvenezer menekült csak töredéke a hétmillió külföldre távozó ukrán állampolgárnak, akik az ENSZ nyilvántartása szerint a háború kezdete óta elhagyták az országot. Azonban ez a létszám is nagy logisztikai kihívást jelent az országnak, melynek lakossága az ötmillió főt sem éri el - és már az ukránok érkezése előtt is lakhatási válsággal, illetve az orvos és tanárhiánnyal küzdött.

Az elsőként érkezetteket még egy Dublinban felállított vészhelyzeti központban szállásolták el, ám ez nagyon gyorsan megtelt, így az utánuk jövőket már privát hotelekbe és civilek otthonába küldték, melyért a kormány kompenzációt fizet.

Az egykori turistacélpont, a tengerparti Bundoran városában rengeteg hotel függesztette fel működését, és fogadott be ukrán menekülteket, miután az utánuk kapott rendszeres kormányzati lakbér kifizetődőbb, mint a turistákra várni. 

Befogadó emberek

Natalija Zsukova, a férje és a fia 29 másik honfitársukkal él együtt egy átalakított vendégházban Doochary falujában. A település alig egy tucat házból, egy kocsmából és egy kereszteződésből áll. "Szeretek itt lenni"- mondja az 51 éves nő, és dicséri vendéglátóit. Viszont hiányzik neki az otthona - "de az üzletünk, ami ott volt, a házunk, ezek nem fontosak. A legfontosabb dolog az, hogy élünk."

Az ingatlan tulajdonosa minden héten elviszi őket bevásárolni a pár mérföldre lévő szupermarketbe és folyamatosan figyelemmel kíséri, mire van szükségük. A szomszédok bicikliket is adományoztak nekik, hogy egy kicsit felfedezhessék a környéket.

Natalija most angolul tanul, így teleragasztotta a házat kis papírokkal, rajtuk angol és ukrán szavak és fordítások. Ám csakúgy, mint Arranmore szigetén, a többség Doochary-ban is az ír nyelvet beszéli, vagyis nem elég az angolt elsajátítania. De az asszonyt ez sem érdekli, mert már annak is örül, hogy hónapok bizonytalansága után a fia végre ismét elkezdhette az iskolát.