A világ legnagyobb víztározóinak több mint harmadában vészesen megcsappant a víz mennyisége az emberi tevékenységek miatt - idézte az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA és Kaliforniai Egyetem kutatóinak jelentését a Financial Times. A szakértők a Grace ikerműholdak tíz év alatt összegyűjtött vizsgálati eredményeit elemezték. A Grace-program technológiája a föld mágneses mezőjének változásait követi nyomon a vízkészletek felméréséhez.

A világ 37 nagy víztároló térségéből 21 átlépte az úgynevezett fenntarthatósági határt, azaz azt a szintet, amelyen még helyreállítható a vízkészlete. Az emberek egyszerűen felélték a rendelkezésre álló víz nagyját - fejtegeti Jay Famiglietti, a kutatás vezetője. A víztárolók több mint harmada, pontosan tizenhárom rendkívüli módon kimerültnek látszik - tette hozzá. A baj ott a legnagyobb, ahol a hiányzó eső vagy hó nem tudja pótolni a mezőgazdaság, az ipar és a háztartások vízkivételét.

Vízhalállista

A kutatók a műholdak adatainak elemzését kiegészítették saját modelljeikkel, amelyek a regionális klíma változásaival és az emberi tevékenységgel összefüggő hatásokat modellezik. Ennek eredményeként azt találták, hogy az arab víztároló rendszer van a leginkább túlterhelt állapotban. Ez több mint 60 millió ember vízellátásáról gondoskodik.

A negatív lista második helyén az India és Pakisztán határán lévő Indus-völgy és az észak-afrikai Murzuk-medence áll. A Kaliforniában mostanában nagy vízjogi vitákat kiváltó Central Valley az erős kimerülési nyomás alatt álló térségek közé került. Itt főként a mezőgazdasági tevékenység éli fel gyors ütemben a vízkészletet.

Nem tudják

Azt ugyan meg tudják mondani a tudósok, hogy a világ nagy víztárolóinak egy részét gyors ütemben kiszárítják az emberek, azonban arról alig van adatuk, hogy mennyi víz maradt még bennük. Famiglietti szerint a rendelkezésre álló fizikai és kémiai mérési lehetőségek egyszerűen nem alkalmasak ennek pontos meghatározására. Látva azonban milyen gyorsan használja fel az emberiség a talajvízkészleteket, biztosan kijelenthetjük, hogy globális összefogásra van szükség annak felmérésére, mennyivel gazdálkodhatnak a jövőben az emberek.

Ennek hiányában csupán használhatatlanul tág határok között tudjuk meghatározni a vízkészletek ingadozását. Az északnyugat-szaharai víztároló rendszer szintje például 10 és 21 ezer év közti periódusokban hullámzik. A vízmennyiség csökkenését persze jelezhetik az ezzel összefüggő környezeti károk, köztük a folyók kiszáradása, a víz minőségének romlása, illetve a talaj megsüppedése.

Alternatív megoldást kínál a mélyen fekvő víztartalékok feltárása, amit a szakértők egyfajta szükséges rossznak tartanak. Felhívják a figyelmet arra, hogy ezekkel az erőforrásokat pontosan úgy kell kezelni, mint például a fekete aranyat. Éppen úgy kell vízkutakat fúrni, ahogy az olajkutakat fúrjuk: ugyanolyan értékes erőforrásnak kell tekintenünk az egyiket, mint a másikat.