Az elemzők a szolgáltatási mutatóra 48,7 pontot vártak, a februári 48,8 pont után. A eredmény azonban így is az ágazati teljesítmény növekedését jelző 50 pontos szint alatt van, sőt a feldolgozóipari mutatóval együtt azt vetíti előre, hogy az euróövezeti gazdaság - a tavalyi utolsó negyedévet követően - az első negyedév egészében is zsugorodott, vagyis már technikai recesszióba sodródott.

A mutató 50 feletti értéke az ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig csökkenését jelzi. A januárit megelőzően utoljára 2010 augusztusában volt 50 pont felett a mutató.

A Market intézet elemzése szerint a magas olajárak márciusban tovább emelték a bekerülési árakat, ami a feldolgozóipari és szolgáltatói szektor számára egyaránt érezhető volt: a bekerülési árak inflációja kilenc hónapja a legmagasabb volt márciusban.

Országonkénti bontásban a legnagyobb euróövezeti gazdaságokban - Németországban és Franciaországban - több havi mélypontra süllyedt a szolgáltatási szektor teljesítményét jelző mutató, bár még 50 pont felett maradt, míg Spanyolországban és Olaszországban 2-havi csúcsra nőtt, igaz csupán az 50 pont alatti tartományban.

Ugyanakkor a feldolgozóipari és szolgáltatói beszerzési menedzser index összesítéséből kialakuló átfogó mutató 49,1 pont lett márciusban, így elemzők úgy vélik, hogy az első negyedév egészében az euróövezet gazdasága nem tudott növekedést felmutatni, sokkal inkább zsugorodott. Ez, együtt a tavalyi utolsó negyedéves euróövezeti teljesítménycsökkenéssel már az jelentheti, hogy a zóna technikai recesszióba süllyedt.