Nem mindig örül az ember a váratlan telefonhívásoknak, ám most ez másként történt. Lengyelországból hívott egy régi barát, Andrzej, akivel sok éve nem beszéltem, s akit 1976-ban tanítottam (csoportjával együtt) magyarra. Érdeklődött, hogy vagyok, ugye nem kaptam el a fertőzést. Andrzej néhány évvel idősebb nálam, hetvenes évei elején jár, így tudhatta hogy a veszélyeztetett korcsoporthoz tartozom.

- Hogy bírjátok az önkéntes karantént, pont ti, lengyelek, akik folyton jöttök-mentek?

Kapcsolódó

- Hát valahogy megy, ha nem is ujjongunk. Ala (Andrzej felesége, aki természetgyógyász) lemondta az óráit, én sem járok be már négy órára sem a nyugdíj mellett. Ami a legrosszabb, hogy hiányoznak a gyerekek és az unokák. Szerencse, hogy van Skype, legalább látjuk őket a monitoron. Más kérdés, hogy kettőnk nyugdíja alig-alig elég, de tudod, mi lengyelek úgy tudjuk beosztani a keveset is, hogy még egy kis itókára is maradjon.

- És milyen az ellátottság?

- Itt, Zyrardówban (kis helyiség, Varsó mellett) tulajdonképpen minden van, ahogy az országban is. Az emberek az első pánikrohamban elkezdték az élelmiszereket, gyógyszereket felvásárolni, de miután gyakorlatilag azonnal jött az új áru, egy szót nem szólhatunk, minden élelmiszer van - ezzel Lengyelországban nem viccelnek. Az árak már a vírus kitörése előtt kilőttek, tehát ahhoz semmi közük. Május 10-én indul az államfőválasztás első fordulója, nem kockáztathat a hatalom.

- És biztos, hogy azt megtartják?

- Ebben biztos vagyok, nem halasztják el a szavazást, mert a válságos helyzet felébresztette az emberekben a nemzeti összetartozás érzését és ilyenkor nem akarnak változtatni a választók. A hatalmon lévők felé billen a mérleg nyelve - miért hagynák elillanni ezt az előnyt? Úgyis furcsa, hogy olyan valami ellen küzdünk, aminek nincs "okozója", nem konkrét párt vagy személyek állnak mögötte.

- Én úgy érzem magam, hogy ez itt a következő világháború, csak még nem lőnek, bombáznak. De még abban sem vagyok biztos, hogy nem fordulhat elő ilyen.

- Perszer, mert te nem voltál itt, Lengyelországban a nehéz idők idején. Én úgy érzem magam, mint a kommunizmusban. Jó, itthon elvagyunk, aztán amikor jobb az idő kimegyünk a kutyákkal a közeli erdőbe sétálni, ami persze tele van többi kutyással. (Lengyelországban az emberek kis koruktól rendszeresen járnak kirándulni, már kisgyermekként mindenki gombát szed - a szerző). Jót elvagyunk mindannyian. Az elfoglaltságról jutott eszembe, hogy hívjalak.

- Miben segíthetnék?

- Arra gondoltam, felújíthatnánk több mint 40 éves magyar tanulásunkat, csak a móka kedvéért. Lehet, hogy végre nemcsak megérteném, de meg is hallanám, mi több, esetleg sikerülne kiejtenem a különbséget a (megitta a ) borát és a barát között! Igaz nem tudod Skypeon beigazítani az állkapcsunkat, mint régen a Magyar Intézetben, de a magadén megmutathatod. Évtizedek óta nem beszéltem magyarul, már csak 1-2 szó jut eszembe. Ez lehet az egyik leghasznosabb időtöltés. Nincs kedved hozzá?