Az új év nem hozott új stílust a Nyugat és Oroszország viszonyában, a demokratikus országok vezetői továbbra is úgy kezelik az orosz vezetést, mint amely folyamatosan egzisztenciális veszélyt jelent a Nyugatra, pedig ez a felfogás egyik félnek sem használ - írja a Moscow Timeson megjelent véleménycikkében Mark Galeotti politológus professzor, Kelet-Európa-szakértő. Az amerikai kommentátorok egy részének még a washingtoni törvényhozás épülete elleni január 6-ai támadásba is sikerült bekeverniük az oroszokat, ráadásul nem komolyan vehető alappal.

Két moldovai orosz ajkú személy vett részt a randalírozásban, akikről kiderült, hogy nincsenek titkos orosz kapcsolataik, ahogy annak az ukrán "infoharcosnak" sem, akit Putyin egyik szövetségeséhez kötöttek. Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke eléggé feleslegesen arról beszélt, hogy a felfordulásból Vlagyimir Putyin orosz államfő húzhat hasznot, aki kárörvendően követheti az eseményeket. Az ilyen megjegyzések figyelmen kívül hagyják, hogy Putyinnak éppen úgy gondot okoz, ha az USA kiszámíthatatlan, mint az amerikaiaknak, és enyhén szólva nem szereti, ha az utcán verbuválódó tömegek akarják beleütni az orrukat a nagyok, azaz a politikusok dolgába.

Ostoba retorika

Az Egyesült Államokban jelenleg politikai hovatartozástól függetlenül hajlamosak úgy tekinteni Oroszországra, mint ami folyamatosan egzisztenciális fenyegetést jelent az országukra, Putyint egy totális rendszer diktátorának látnak, aki irracionális okokból a Nyugat ősellensége. Az USA-n kívül sem jobb a helyzet: Sir Greame Lamb tábornok, a brit különleges erők korábbi parancsnoka arról értekezett a helyi sajtóban, hogy a Nyugat úgy bánik kesztyűs kézzel most Moszkvával, mint az 1930-as években Berlinnel, és lám-lám az előbbi elvezetett a második világháborúhoz.

Szerencsére a londoni kormány védelmi minisztere és a hivatalban lévő katonai vezetők nem ilyen paranoiásak, ám az önmagában rossz és igazságtalan, hogy a közbeszédben párhozamot vonnak a mai Oroszország és az 1930-as évek náci Németországa között. Nem bölcs dolog Putyin helyén az orosz elnök karikatúráját látni, amely olyan valakit mutat, aki irracionális gyűlölet alapján viszonyul a nyugati világhoz.

Legyen újrakezdés

Az USA-ban a Biden-adminisztráció bizonyos fokig az újrakezdés alapján viszonyulhat Moszkvához az elmúlt évek Oroszország-politikája után, amelyben Donald Trump elnöknek nem volt egy rossz szava Putyinról, de kormánya fagyos kapcsolatot tartott fenn a Kremllel. Az EU a brexit problémájától megszabadulva, az USA és az agresszívabbá vált Kína között keresi a helyét, ami szintén utat nyit az oroszokkal folytatott kapcsolat újragondolására - véli a Moscow Times cikkírója.

Mit kéne figyelembe venni ehhez? Igaz, hogy az orosz vezetés politikai konfliktusban van a Nyugattal. Megöleti - vagy legalább megpróbálja megöltetni - azokat, akiket Oroszország árulóinak tart. Nem nagyon titkolva információs beavatkozásokat folytat a közösségi médiában. Számos szervezetet tart fenn vagy pénzel, amelyek a károkozás szándékával igyekeznek beavatkozni a nyugati országok közéletébe. Próbálja szétzilálni, aláásni a nyugati szövetségi rendszert.

Ugyanakkor nem lehet erre a viszonyra leszűkíteni az orosz-nyugati kapcsolatokat. A Kreml nem folytat ideológiai háborút, amelyben valamiféle illiberális, kleptokratikus hatalomgyakorlás rendjét akarná rákényszeríteni a világra. Nem próbálja újraépíteni a Szovjetuniót vagy a cári orosz birodalmat, és legfőképpen nem keres katonai konfliktust a Nyugattal. Putyin nem Sztálin és egy James Bond-film gonosz antihősének keveréke.

Ellentétes hatás

Ha a nyugati stratégák és politikusok figyelmen kívül hagyják az utóbbiakat, akkor elmulasztják a lehetőségeket, hogy kisebb-nagyobb ügyekben megtalálják a hangot a Kremllel, és együttműködjenek vele. Ráadásul csak alátámasztják az orosz vezetők saját ideológiáját, ami a Nyugat eltorzult képét mutatja (hasonlóan a nyugati országok ördögi Oroszország, képéhez).

E szerint a nyugati országok engesztelhetetlenül oroszellenesek, bármire képesek, hogy csapást mérjenek Oroszország anyácskára és elátkozott színes forradalmakat provokálnak és támogatnak a Moszkva-barát rezsimekkel szemben más országokban. Ennek a felfogásnak a szellemében hozzák egymás után a civilek elleni törvényeket arra hivatkozva, hogy külföldi erők ügynökei.

Deformált világkép

Ebben a világképben az olyanok, mint Alekszej Navalnij ellenzéki vezér, vagy a nyugatiak bábjai, vagy hasznos idióták, akik tevékenységét felhasználhatják Oroszország ellen, vagy naivok, akiket kihasználnak megint csak az orosz érdekkel szemben, amiket persze ők képviselnek. Ebben sokan hisznek az orosz vezetésben, akik közül többen hatással vannak Putyinra, aki szintén nem mentes - ha nem is olyan héja módon, mint egyesek - ettől a paranoiás felfogástól.

A nyugati országokban az amerikai kormányváltással és a brexittől megszabaduló európai irányváltással keresztúthoz érkezett a külpolitika, ám ugyanez a helyzet az orosz belpolitikával. A kérdés az, hogy a Kreml engedékenyebb vagy elnyomóbb irányba fordul-e az orosz társadalommal szemben. Ha a Nyugat nem szorítja sarokba kérlelhetetlen oroszellenes viselkedéssel a moszkvai vezetést, akkor jobb rá az esély, hogy kitekintenek a Kreml falai mögül ahelyett, hogy lövészárokban éreznék magukat, s puhábban bánnak az orosz néppel - véli a Kelet-Európa szakértő politológus.