Immáron világos, hogy a brit Konzervatív Párt új vezetőt és egyben miniszterelnököt akar - mondta Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke a Downing street 10. előtt a lemondását bejelentő beszédben a BBC tudósítása szerint. Bejelentette, hogy a párt illetékes vezetőjével, Graham Bradyval egyeztette a teendőket.
E szerint még ma ismerteti a számos lemondás nyomán megtépázott kormánya helyett felállítandó új kormány névsorát, amely az új pártelnök megválasztásáig kormányozza az országot. Az utóbbi menetrendjét július közepén hozzák nyilvánosságra. Ez arra utal, hogy szemben sok politikustársa elvárásával várhatóan nem adja át az ideiglenes kormány irányítását Dominic Raab miniszterelnök-helyettesnek
Johnson: Minden rendben lesz
A miniszterelnök sikereként könyvelte el, hogy kormánya 2020 elején de jure, majd 2021 elején de facto is kiléptette az Egyesült Királyságot az Európai Unióból, illetve a világon az egyik leggyorsabb oltási kampánnyal szállt szembe a koronavírus-járvánnyal.
Mondandóját azzal fejezte be beszédét, hogy amíg még a helyén marad, addig a köz javát fogja szolgálni. Miniszterelnöknek lenni egy tanulási folyamat, ebben a tisztségében beutazta az Egyesült Királyság minden részét, és rengeteg igazi brit emberrel találkozott, akik készek új módon gondolkodni és cselekedni.
Lehet, hogy a dolgok most sötétnek látszanak - utalt a felgyorsult infláció okozta megélhetési gondokra -, de a jövő együtt fényes. Más szóval nem hazudtolta meg azt a politikusi viselkedését, hogy mindig optimistán szól hallgatóságához. Ahogy hátra lépett kapott némi tapsot a jelenlévőktől.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
Fény derült rá, ez okozta az egyiptomi tengeralattjáró tragédiáját

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
