A jövőben a harcos, kíméletlen menedzserek helyét átveszik az empatikus, közösségépítő menedzserek – jósolja egy felmérés, amelyet az üzleti élettel foglalkozó Harvard Business Review folyóirat százéves fennállása alkalmából készítettek. Adrian Wooldridge, a Bloomberg közgazdasági szakírója nem ért egyet ezzel. Szerinte az empátiát trónra emelő menedzseroktatást, ami manapság divatos a business schoolokban, azt két átmeneti körülmény szülte, és ezek lecsengésével múló divattá válik.

Az egyik körülmény a tőzsdék jó teljesítménye, amelyet az elmúlt tíz évben a jegybankok monetáris enyhítése és a kormányok válságkezelő ösztönzőcsomagjai tápláltak, a másik az ezzel egyidejűleg kibontakozott társadalmi elégedetlenség, amelyet a fejlett országok középosztályainak süllyedése okozott. Az előbbi enyhítette az öldöklő piaci versenyt, az utóbbi felidézte a vállalatok társadalmi szerepvállalásának szükségességét. Az egyik lehetővé, a másik szükségessé teszi a cégvezetők empatikus viselkedését.

A jövő azonban a Bloomberg cikkírója szerint piaci téren visszahozza a durvább versenyt, mert a vállalatoknak alkalmazkodniuk a megváltozott, szétzilált világgazdasági környezethez, Ázsia felemelkedéséhez és a termelékenység hosszú távú csökkenéséhez. Eközben a szociális feszültségek kezelésében utoléri magát az állami bürokrácia. De hogy ne csak mások jóslatait bírálja, Wooldridge ad egy saját prognózist is, amely szerinte a jövő menedzsmentjét legalább annyira meg fogja határozni, mint két világháború és a hidegháború, vagy a komputer bevezetése a mindennapi életbe.

A háború hatása

Oroszország agressziója Ukrajna ellen nem csupán azzal befolyásolta a vállalatok vezetőit, hogy válaszul önként vagy kényszeredetten felszámolták oroszországi tevékenységüket, hanem hogy ráébresztette őket Kína geostratégiai ambícióira. A Nyugat és Kína versenye a világon az élelmiszerektől a vízen át a ritka fémekig több fronton fog folyni, főként, ha tartósan kiesik a világpiacról az ukrán gabona. Eddig erre az amerikai kormány adta a legjobb választ a friend-shoring fogalmának bevezetésével, amely baráti országokba helyezi át a vállalatok beszállítói hátterét.

A háború előtérbe tolja a fegyverkezést és ezzel a hadiipart is, aminek végső soron azt lehet az eredménye, hogy a hidegháborúból ismert fogalom, a katonai-ipari komplexum helyét átveszi katonai-digitális komplexum. Más szóval az ipar helyett a digitális technológiák fognak összefonódni a katonasággal, a hadseregek igényeivel.

Míg a hidegháborús fogalomban szereplő ipart csak nagyvállalati méretben lehetett üzemeltetni, addig a kevésbé hardverigényes technológiában startupok járnak az élen. Menedzsereik figyelmét kevésbé fogja lekötni a piaci kockázat, mert a hadsereg biztos piacot fog kínálni. Ugyanakkor átveszi ennek helyét a biztonsági kockázat, így át kell alakítaniuk gondolkodásukat oly módon, hogy az a jelenleginél jobban hasonlítson a katonai vezetőkére.

Az ember helyettesítése

A középkor munkaereje mezőgazdasági termelő volt, az ipari forradalom nyomán átvette a helyét az ipari munkásság, majd a komputerek és a szolgáltatások előretörésével eljött a tudásukból élő munkavállalók kora. A Bloomberg publicistája szerint az évszázad hátralévő része arról fog szólni, hogy az intelligens gépek átveszik az utóbbiak helyét, úgy valahogy, ahogy lépésről lépésre a fizikai munkában is háttérbe szorították az embereket.

A szakíró úgy véli: nem igazak azok a várakozások, hogy az alkotó munkát nem fogják kiváltani a gépek, azaz megmaradnak a nagy tömegű adat feldolgozásánál, mert ez már ma is előfordul. Például a szoftverek pontosabban jósolják meg a bírósági ügyek kimenetelét – a szabadalmi perektől kezdve a legfelsőbb bírósági döntésekig –, mint a szakértők. A menedzsereknek gondot fog okozni, mit kezdjenek a tudásukból élő alkalmazottaikkal, a társadalomnak pedig az, hogy ha értelmiségiek válnak feleslegessé, akkor hajlamosak intelligens bajkeverőkként vagy bűnözőkként folytatni pályafutásukat, ahogy az a XX. században Oroszországban és Németországban történt.

Gigagazdagok

A következő évtizedek fejleménye lesz, hogy megjelennek azok az emberek, akik dollár tíz- vagy százmilliárdokat örökölnek. Ők lehetnek az új világ "technoföldesurai" két ok miatt. Egyrészt mert abból fognak élni, hogy vagyonukat óriási befektetési alapok kezelik, amelyeknek a korábbinál sokkal nagyobb hatása lesz a gazdaságra, ahelyett hogy maguk hoznának befektetési döntéseket. Ezzel egyben a vállalatuk értékét gyarapítani igyekvő menedzserekkel szemben nagyobb súlyt kapnak az örökölt vagyonokat kezelő vezetők.

Másrészt azért válhatnak újfajta feudális urakká, mert a megjelenésükkel háttérbe szorul a kapitalizmusnak az az ígérete, hogy szorgalmas munkával, vállalkozói készségekkel bárki felemelkedhet a vállalkozói ranglétrán. Felül az örökösök fognak trónolni, kimozdíthatatlanul, ők döntik el, kiket emelnek ispánokká és perzekútorokká. Ezt a megosztottságot tovább súlyosbíthatja, ha a genetika lehetővé teszi az emberek életesélyeinek, képességeinek mesterséges módosítását – jó pénzért, természetesen.

Új szolgaság

Végül a technofeudalizmus utolsó kelléke, a technojobbágyság is kialakulhat azzal párhuzamosan, ahogy a modern technológiát felhasználják az emberek individuális ellenőrzésére. Ennek elemei közismertek: a személyes adatok kiterjedt gyűjtését ötvözik az emberek mozgásának követésével és mindezek alapján a manipulálásukkal. Ennek eredményeként végül azt vásárolják és arra szavaznak, amit és akit azok határoznak meg, akik el akarnak nekik adni egy terméket, szolgáltatást vagy politikát.

Ez a lehetőség mutat rá a legjobban, hogy az üzleti iskoláknak nem csupán az olyan pozitív fejleményeket kellene elültetniük a diákjaik fejében, mint például vállalatok társadalmi felelősségvállalásának fontossága, hanem fel kellene hívniuk a figyelmüket a negatív lehetőségekre is, amelyekkel szembe kerülhetnek - véli Adrian Wooldridge.