Jean-Claude Juncker el akarja takarítani a üzleti tevékenységet akadályozó korlátokat az EU belső piacán, régóta elkötelezett támogatója az unió keleti bővítésének és ellenzi a centralizált európai szuperállam létrehozását - kezdi beszámolóját a Bloomberg. A volt luxemburgi miniszterelnök kedden válhat az Európai Bizottság (EB) új elnökévé, ha az Európai Parlament (EP) képviselőinek többsége támogatja megválasztását. Junckert a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács jelölte - David Cameron és Orbán Viktor ellenszavazatával -, ám megválasztáshoz szükség van az EP egyetértésére.

Az említett alapvető programpontok mindegyike pontosan megfelel a britek céljainak, ráadásul Juncker szerint engedményeket kell tenni a londoni konzervatív kormánynak annak érdekében, hogy a 2017-ben esedékes függetlenségi népszavazáson a toryk is Nagy-Britannia uniós tagságának fenntartása mellett kampányoljanak. Mindez nem akadályozta meg Cameront abban, hogy megpróbálja megakadályozni Juncker jelölését, a brit kormányfőt támogató sajtó egyik cikkében Európa legveszélyesebb emberének nevezte. (A Bloomberg összefoglalója megfeledkezik a szintén Juncker ellen kampányoló Orbán Viktor magyar kormányfő motivációinak taglalásáról - a szerk.)

Politikai mesterember

Az 59 éves Juncker 30 éve politikus, amiből 19-et Luxemburg kormányfőjeként töltött el. A kilencvenes években kiemelkedő szerepe volt az euró bevezetésének előkészítésében, az elmúlt öt évben pedig az eurózónóna pénzügyminisztereit összefogó eurócsoport vezetőjeként az adósságválság kezeléséből vette ki a részét. Akik figyelemmel kísérik pályafutását, azok úgy vélik, hogy nem az euroálmodozó, aminek az elmúlt hónapok támadásai során sokan be akarták állítani, hanem sokkal inkább pragmatikus, a különböző érdekek összeegyeztetésével foglalkozó, a problémákat megoldó politikai mesterember.

Acélgyári munkás fiaként nevelkedett, amit sűrűn hangoztat. Luxemburgi polgárként örökölte az 550 ezres ország hagyományait, ezek közt a francia, német és luxemburgi nyelvtudást, amit az angollal egészített ki. Részben ezzel függ össze, hogy kiváló ösztöne van az uralkodó politikai széljárás érzékeléséhez, különösen, ha a szelet Berlinből vagy Párizsból fújják.

Csak rugalmasan

Ennek szellemében segítette megszületni 1996-ban az eurózónát megalapozó német-francia kompromisszumot. Berlin automatikus szankciókat akart azokkal az eurótagországokkal szemben, amelyek megsértik a költségvetési szabályokat, míg Párizs ennek éppen ellenkezője mellett szállt síkra. Végül maradtak a kemény szabályok, azonnali szankciók nélkül. Együtt mozgott 2004-2005-ben a kevéssé kemény német vezetéssel, majd 2010 után azzal is, amikor Angela Merkel kormánya a válságkezelés részeként a a szabályrendszer szigorúbb számonkérése mellett tette le a voksát.

Minden esetben a józan ész győzelmeként tálalta az aktuális politikai irányvonalat. Tíz éve arról beszélt, hogy szükség van egy olyan gazdasági logika érvényesítésére, amely nem volt része az eredeti európaktumnak, míg öt éve az tíz éve elfogadott alapszabályok kemény érvényesítését látta jónak. Nem ő az első politikus, aki megváltoztatja véleményét és aki elkövet egy-két baklövést. Például még azelőtt kifecsegte, hogy felmerült a görög adósságok egy részének elengedése, mielőtt a németek számára ez elfogadhatóvá vált volna.

Milyen reform?

Az Európai Bizottság elnökeként Juncker mozgástere korlátozott lesz, miután a valós hatalom az tagállamok vezetőié, azaz az Európai Tanácsé. Az állam- és kormányfők az utóbbi időben a reformok szükségességéről beszélnek, miután a pénzügyi és az adósságválság gazdasági hatásai még érvényesülnek, ami az uralkodó elitek elleni politikai erők megerősödéséhez vezetett.

Ana Palacio volt spanyol külügyminiszter azonban sokak kétségeit fogalmazza meg, amikor kijelenti: Európának nincs valós narratívája (azaz olyan küldetése, társadalmi működési modellje, jövőképe, amiben saját jövőjüket láthatnák tagjai, és így azonosulni tudnának vele - szerk.). Milyen reformokról beszélünk? - teszi fel a szónoki kérdést Palacio. Jelenleg, ha rendet rakunk az egyik sarokban, akkor rögtön megjelenik valaki, aki azt várja, hogy kitakarítsuk a másikat. (Ezzzel alatt arra gondolhat, hogy a szigorú költségvetési politika fékezi a gazdasági növekedést, s ezzel akadályozza a munkanélküliség csökkentését, a növekedés ösztönzése viszont további eladósodáshoz vezet - a szerk.)

Kétfrontos harc

Junckernek képesnek kell lennie egyszerre kezelni a brüsszeli irányítás lazítását célzó brit törekvéseket és ezzel egyidejűleg az eurózóna további gazdasági összefonódásának, egységesülésének folyamatát - mondja Roberto Castaldi, olasz politológus. Helmut Kohl protezsáltjának tartják, és a luxemburgi politikusok szerint rá is szolgált a volt német kancellár bizalmára. Bár tíz évvel a második világháború után született, az EU-t elsősorban az Európa békéjét garantáló szervezetként kezeli. Ez teljes összhangban van például azzal, ahogy Kohl a kibővített EU elválaszthatatlan részeként vezényelte le a két német állam egyesítését.

Az unió 2004-es bővítését a kelet-közép-európai volt szocialista országokkal erkölcsi kötelességnek tekintette, amellyel a Nyugat tartozott ezeknek az államoknak a vasfüggöny leomlása után. A Brüsszel befolyásának korlátozásáról szóló mondataival azonban, amelyeket az elmúlt hetekben elmondott, a brit hozzáálláshoz került közelebb. London mindig is úgy kezelte a bővítést, mint a központi irányítás korlátozásának lehetőségét, mondván: ha több a tagország nehezebb a centralizáció.

Háromfrontos harc

Az Európai Parlament hagyományosan a föderális Európát pártoló politikusok gyűjtőhelye, így sokan nem felejtették el Junckernek egy korábbi EP-ellenes javaslatát. A jövendő EB-elnök 2000-ben azzal állt elő, hogy az EU állam- és kormányfőinek meg kellene adni a jogot az EP feloszlatására, ahogy az néhány tagországban lehetséges. Ezt az ötletet végül senki sem karolta fel.

Mindez nem jelenti azt, hogy a májusi választások után jelentősen átalakult EP Juncker kezére játszana. A EU-ellenes pártok a képviselői helyek 30 százalékát szerezték meg a korábbi 20 százalék helyett. Juncker a múlt héten, amikor találkozott a parlamenti frakciókkal, a két nagy politikai erőnek azt ígérte, amit vártak (még ha ezek ellent is mondanak egymásnak).

A szocialistáknak a növekedés ösztönzését, a konzervatívoknak a fegyelmezett költségvetési politika megkövetelését. Az euroszkeptikusoknak viszont azt mondta: minden erejével azon fog dolgozni, hogy a következő EP-választásokon kevesebb szavazatot kapjanak, mint amennyit májusban besöpörtek.