A Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában egy időben ismertetett adatok szerint a hegyi gorillák egyedszámának felmérésben 75 képzett szakember vett részt a nagy virungai határokon átnyúló együttműködés keretében, amelyet az Nemzetközi Gorilla Fajmegőrző Program (IGCP), és a WWF, a Conservation International valamint a Nemzetközi Fauna és Flóra koalíciója támogat - írta az MTI.
Mivel a faj egyedszáma az elmúlt években növekedésnek indult, a hegyi gorilla a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett kategóriából a veszélyeztetett kategóriába került át. A hétfőn közzétett újabb eredmények megerősítették azt, hogy faj megőrzése mellett elkötelezett környezetvédők és a helyi közösségek évtizedek óta folyó fáradhatatlan munkája eredményeként javulnak a főemlős kilátásai a fennmaradásra.
Ennek a felmérésnek az eredményei kétségtelenül jó hírek, de a hegyi gorillát még mindig a kihalás veszélye fenyegeti - figyelmeztetett Matt Walpole, a Nemzetközi Fauna és Flóra természetvédelmi szervezet fajmegőrző programjainak igazgatója. Több mint 40 éve dolgozunk partnereinkkel a hegyi gorillák védelmén. Ébernek kell maradnunk a fajra leselkedő veszélyeket illetően és építkeznünk kell az elért sikerekre - tette hozzá az igazgató.
A 2018 májusában közzétett legutóbbi adatok szerint a hegyi gorillák populációja elérte az ezret. Az újabb számlálás szerint az ugandai Bwindi Nemzeti Parkban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Sarambwe Természetvédelmi Területen a ritka főemlős egyedszáma 15 százalékkal 400-ról 459-re nőtt. Együtt az Uganda, Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság határvidékén elterülő Virungai Nemzeti Parkkal, ahol az egyedszám 604-et tesz ki, 1063-ra nőtt a faj populációja.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát