A Hongkongban bevezetett új nemzetbiztonsági jogszabállyal, amelynek alapján a demokrácia korlátozása elleni gyengéd tiltakozást is súlyos büntetést maga után vonó államellenes tevékenységgé minősíthetik, a pekingi vezetés azt kockáztatja, hogy levágja Kína aranytojást tojó tyúkját - írta James Lin a University of Washington nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora a Guardianon megjelent cikkében. A változás gazdasági hatása még nem egyértelmű: a hongongi tőzsde július 1-je után erősödött, egyes külföldi üzletemberek szerint nem okoz változást az új rend a városállam gazdasági életében.
Ez a magabiztosság nem meglepő, hiszen Hongkong mindig is a külföldi tőke kapuja volt Kínába, mint ahogy a külföldi piacokra pályázó kínai vállalatoknak a kilépéshez biztosított csatornát. Miért rontanák el a pekingi döntéshozók ezt a jól bevált rendszert? - tehetik fel a költőinek szánt kérdést az üzletemberek. A washingtoni professzor szerint azonban ez a felfogás figyelmen kívül hagyja azokat a változásokat, amelyek nyomán Kína már a tíz évvel ezelőtti önmagára sem ismerne rá. A világ GDP-jének egyhatodát megtermelő Kína vezetése más logikával tekint Hongkongra, mint korábban.
Dicső múlt
Hongkong úgy vált gazdasági csodává, hogy az 1940-es években a kínai szárazföldről érkező bevándorlók tömegére építve a gyarmati vezetés liberalizált gazdaságpolitikát indított, a tőke laza ellenőrzésével és alacsony vámokkal. Aztán amikor az 1990-es és a 2000-es években a külföldi befektetések elindultak Kína felé a városállam befektetési bankjai, jogi irodái, ingatlanfejlesztői és más szolgáltató cégeit közvetítői szerepet vállaltak ebben a folyamatban. Amikor 1997-ben Peking átvette Londontól a Hongkong feletti ellenőrzést, a szomszédos Kuangtung tartományba érkező közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) 80 százalékának forrása a városállam volt. A ki- és beáramló FDI-ben még 2018-ban is 60 százalék volt ez az arány.
Az olyan gazdaságok, mint amilyen Hongkongé, úgy vannak kitalálva, hogy hangsúlyosan szabadpiaci szabályozásukkal, laza környezetvédelmi és munkaügyi korlátozásaikkal vonzzák a külföldi tőkét. A városállam 1997-ben kritikus szerepet játszott Kína államkapitalista átalakításában, utat nyitott az előtt, hogy az ország tőkéhez jusson az kínai szárazföld kevésbé piacbarát jogrendje ellenére. A tőkekivitelben azóta is egyedülálló szerepet játszik.
Változó idők
A nemzetbiztonsági törvény elfogadása viszont azt jelzi, hogy ma már nem tekintenek rá olyan fontos csatornaként, mint régen. A jogszabály gyakorlatilag lehetővé teszi az egy ország két rendszer elvének felrúgását, a jog uralmának teljes felszámolásával a városállamban. Azzal, hogy leépítik az elkülönült hongkongi jogszolgáltatást, végül is a piac védelmét szolgáló jogrendet is felszámolják, márpedig enélkül a tőke elveszti a biztonságérzetét, és hátat fordíthat azoknak a helyeknek, ahol ezt tapasztalja.
Peking azért vállalta be az ezzel járó gazdasági károkat, mert úgy találta, hogy a tiltakozásokon túlmutató legitimációs válságot előidéző hongkongi tüntetések nagyobb kárt okoznak az egyre inkább autoritáriussá váló pekingi vezetésnek, mint amit a városállam jogi beszántását követő gazdasági hanyatlás okoz. A politika logikája felülírta a gazdasági logikáját. Ráadásul az áldozat nem akkora, mint akárcsak tíz évvel ezelőtt lett volna.
Ma már ugyanis alternatív tőkebeáramlási csatornák is működnek. A regionális és helyi kormányzatok közvetlenül tárgyalnak a külföldi befektetőkkel ahelyett, hogy hongongi székhelyű közvetítőket vennének igénybe. Számos befektetési bank, jogi iroda és más multinacionális cég előretolta hídfőállását, például Sanghajba, amelynek GDP-je 2011-ben megelőzte Hongkongét. Sanghajnak és Sencsennek saját tőzsdéje van és Pekinggel együtt olyan pénzügyi és ingatlan-infrastruktúrát építettek ki, amely ki tudja szolgálni a nemzetközi tőkét. Így ha Hongong háttérbe szorul ezen a téren, akkor ezek a városok átvehetik a szerepét.