Kínában 2,7 százalékkal nőttek a külföldi márkájú okostelefonok, köztük az Apple iPhone-jának eladásai júliusban éves szinten, ami jelentős lassulás a júniusi éves 10,9 százalékos bővülés után.

A kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tudományos központja, az Informatikai és Kommunikációs Kutatóintézet (CAICT) adatai szerint júliusban 2,38 millió külföldi márkájú telefont értékesítettek Kínában, ami kevesebb a júniusi 2,87 milliónál, de több a tavaly júniusi 2,315 milliónál.

Összesen 24,2 millió okostelefont adtak el júliusban, 30,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A Canalys szingapúri piackutató cég számításai szerint az idei második negyedévben éves összevetésben 10 százalékkal, több mint 70 millióra nőtt Kínában az okostelefon-kiszállítás.

Az idei második negyedévben fordult elő először, hogy az öt legnagyobb kiszállító között nem szerepelt az Apple és ugyancsak nem volt még példa arra, hogy mind az öt legfőbb szállító kínai legyen.

A piacvezető a vivo márka volt, amely éves szinten 15 százalékkal, 13,1 millióra növelte okostelefon-kiszállításait és ezzel 19 százalékos piaci részesedést szerzett. Az OPPO 16 százalékos részesedéssel a második helyet szerezte meg annak ellenére, hogy kiszállításai 1 százalékkal, 11,3 millióra csökkentek. Harmadik lett a Honor, piaci részesedése 15 százalék volt, kiszállításai 4 százalékkal, 10,7 millióra emelkedtek. A negyedik Huawei piaci részesedése ugyancsak 15 százalék, kiszállított készülékeinek száma 41 százalékkal, 10,6 millióra ugrott. Az ötös lista végén a Xiaomi állt, a második negyedévben a piaci részesedése 14 százalék volt, kiszállítása 17 százalékkal, 10 millióra nőtt.

Az ötös listáról először kiszoruló Apple a hatodik lett a szállításai alapján, piaci részesedése 14 százalék volt, kiszállított készülékeinek száma 2 százalékkal csökkent.

Nincs több titok, ekkor mutatják be az új iPhone-t

Az új telefonokon felül pedig még egy rakás újításra is számítani lehet az Apple 'Glowtime' névre keresztelt eseményén.