Amikor két vasúti szerelvény egymással szemben halad a síneket, a közelben lévő állomáson dolgozó forgalomirányító az egyiküket áttereli egy párhuzamos vágányra, ám a geopolitikában sajnos nincs külső szereplő, aki egy ilyen beavatkozással meg tudná előzni, hogy az egymással szemben politizáló felek összeütközzenek. Ez az érintett országok vezetőire, mint politikai masinisztákra hárul. Ez a hasonlat jutott eszébe a Kína és az USA kelet-ázsiai geopolitikai szemben állásáról Edward Luce-nak, a Financial Times Egyesült Államokkal foglalkozó szakírójának.
A politikai mozdonyvezetők ez esetben az ütközőpályán haladó országok államfői, Hszi Csin-ping és Joe Biden, akik az utóbbi 2021 januári beiktatása óta nem találkoztak személyesen, bár a napokban beszéltek egymással telefonon. Az amerikai elnök ennek kapcsán jelezte, hogy a két ország újrakezdett egymással egyfajta stratégiai párbeszédet, ami hasznos lehet: még az ajtócsapkodós, tányér földhöz vágós dialógus is jobb a konfliktus üzengetős élezésénél, amit mostanában mutattak főként Tajvan státuszának ügyében. A szigetországot Kína saját részének tekinti, aminek katonai eszközökkel is megpróbálhat érvényt szerezni.
Egymásnak feszülő nagyhatalmak
A történelmi tapasztalatok szerint az emelkedő és a süllyedő nagyhatalmak „félúton” háborúba szoktak keveredni egymással, ami alól az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság a kivétel, bár többször közel kerültek ahhoz, hogy háborúzzanak egymással. Ugyanakkor a történelem nem mond semmit arról, miként kezeli az ellentéteit két süllyedő nagyhalatom, amiről a brit üzleti lap szakírója szerint Kína és az USA esetén jelenleg szó van.
Az USA megroggyanása látványos volt. Kezdődött Donald Trump volt elnök 2016-os hatalomra kerülésével, aminek fő oka a süllyedő kék galléros munkásosztály szembe fordulása volt az ország továbbra is jól élő elitjével. Ezt követően a szociális feszültségek nacionalista és szoc-lib kezelésének konfliktusaként folytatódott.
Válságra válság
Kína baja az, hogy akkor szakadt a nyakába a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság, amikor elérte az úgynevezett „middle income trap” állapotát. Ez az a helyzet, amikor egy felzárkózó országnak az olcsó munkaerőről és a működőtőke, illetve a tudás importjáról át kellene állnia az innováció vezérelte gazdasági növekedésre, ami fejlett országok privilégiuma.
Peking ezt problémát megfejelte az úgynevezett zérócovid-politikával, amelyben városokat zárnak le, ha csak felüti a fejét a járvány. Ez egyre frusztráltabbá teszi az embereket és fékezi a gazdasági növekedést, azaz a jólét erősödését, ami az ország elmúlt évtizedeit jellemezte. Ez elvezethet oda, hogy végül sokan megkérdőjelezik, hogy hozzáértő módon vezetik-e az országot.
Feszültséglevezetés háborúval
És itt jön a képbe Tajvan, mint olyan lehetőség, amivel más irányba lehet terelni az emberekben felhalmozódó frusztrációt. Ez lehet az egyik oka, ami miatt a pekingi vezetés jó ötletnek tarthat egy Tajvan elfoglalásáért indítandó háborút. Hszi Csin-pinget 2022 őszén újraválaszthatják a kommunista párt elnökének, ezt letudva 2023 lehet a megfelelő év erre a kalandra.
További érv az időzítés mellett, hogy Biden az orosz-ukrán háborúban megmutatta mennyire óvatos, ha arról van szó, hogy el kellene kerülni a harmadik világháborút. Az USA a vezetése alatt olyan fegyvereket szállít Ukrajnának, amelyekkel alapesetben nem tudnak támadást indítani orosz területek ellen. Egy utána következő republikánus elnök, pláne hogy ha egy nacionalista figura lenne, jóval harciasabbnak ígérkezik.
Beszélgetni kéne!
Amerikai értékelés szerint Kína a világon az az ország, amely meg akarja változtatni a jog uralmának ideológiáján alapuló világrendet és erre képes is. Ennek tudatában, az ázsiai óriás féken tartása érdekében az USA tovább erősíti kapcsolatait Kína szomszédaival, amelyek annak gigantikus mérete miatt hagyományosan tartanak tőle. Ezt persze Pekingben nem veszik jó néven, így ha továbbra sem egyeztet a két nagyhatalom közvetlenül egymással, akkor nagy a veszélye egy olyan lépésnek, amit a másik fél túlreagál, amire hasonló választ kaphat.
Kevin Rudd, Ausztrália korábbi miniszterelnöke a következő hasonlattal írja le ezt a helyzetet. Kína és az USA olyan mint két szomszéd, akik a garázsukban barkácsolnak. Hegesztgetnek, meg flexelgetnek ezt-azt szikrafelhőbe burkolózva, miközben nem gumitalpú cipőben állnak a vizes betonon, amelyen elektromos kábelek hevernek helyenként rossz szigeteléssel. Csak remélhetjük, hogy nem lesz ennek valami rossz vége.