A "New York-i csatorna" (New York channel) egy észak-koreai diplomaták által működtetett iroda, amely kommunikációs csatornát jelent a wahingtoni és phenjani tisztviselők között. Technikailag Észak-Korea ENSZ-küldöttségének része, a '90-es években gyakorlatilag nagykövetségként működött. Az utóbbi időben ezen keresztül juttathatott el üzeneteket egymásnak a két ország vezetése, amelyek egyébként évtizedek óta nem állnak hivatalos kapcsolatban - olvasható a portálon.
A forrás szerint most a korábbiánál szélesebb jogköröket kapott Joseph Yun nagykövet, az Egyesült Államok Észak-Korea-politikájáért felelős különmegbízottja , de hogy ebbe a koreai nukleáris- és rakéta-program is beletartozik-e, arról nem árult el részleteket. Mindenesetre Yun már kérte az észak-koreai diplomaták közbenjárását annak érdekében, hogy hagyjon fel a tesztelésekkel a kommunista ország.
Kapcsolódó
A kínai külügyminisztérium üdvözölte a kiszivárgott híreket.
A Reuters forrása szerint a tárgyalások célja, hogy ne kerüljön sor háborúra, helyette valamilyen diplomáciai megoldás szülessen. Azt is mondta: nem igaz, hogy Washington kizárólag két lehetőséget, a teljes diplomáciai kapitulálást vagy a háborút kínálja fel Phenjannak - ennél állítólag sokkal nagyobb mozgástere van a diplomatáknak.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni