Bizonyos értelemben Boris Johnson brit miniszterelnök ideális házigazdája volt az ENSZ COP26 klímavédelmi csúcsértekezletének, amelyet novemberben rendeztek a skóciai Glasgow-ban. Nagy szakértője ugyanis annak, hogy teljesen alaptalanul optimizmust sugározzon és üres ígéreteket tegyen. Ezen a tanácskozáson mindkettőből akadt bőven – kezdi az ENSZ klímavédelmi erőfeszítéseit elemző cikkét Gideon Rachman, a Financial Times publicistája.

A tanácskozást azzal a szlogennel indították, hogy „Tartsuk életben az 1,5-es célt”, azaz a világ országai döntsenek olyan intézkedésekről, amelyek segítségével elérhető, hogy a Föld éves átlaghőmérséklete ne növekedjen 1,5 Celsius-foknál többet az évszázad végére. Ehhez a konferencián képviselt államoknak, vállalatoknak és a világ lakóinak azonnal csökkenteniük kellene szén-, olaj-, és gázfelhasználásukat, mégpedig meredeken. A COP26 végére semmi sem maradt ebből az elvárásból, így semmi sem utal arra, hogy ez a cél elérhető.

Kapcsolódó

Mindennek azonban nem kellene meglepetésnek lennie. Az ENSZ klímavédelmi folyamata 30 éves múltra tekint vissza, ami alatt az ipari társadalmak szén-dioxid-kibocsátása folyamatosan nőtt. Nem volt semmi alapja annak a feltételezésnek, hogy a COP26 majd áttörést hoz, miután az előző 25 hasonló ENSZ-találkozó nem hozott. Glasgow után már nem maradt más hátra, mint tudomásul venni, hogy ENSZ klímavédelmi erőfeszítései kudarcot vallottak. Az ok nem az, hogy a tudomány ne figyelmeztetne a veszélyre, hanem az, hogy a politikusok és szavazóik visszariadnak a teendőkkel járó nehézségektől.

Választási vereség

A politikusok jól látják, hogy a radikális lépések költségei, a fogyasztás visszafogása rövid úton elvezetne ahhoz, hogy a következő választáson kihajítanák őket a hatalomból az emberek. Rosszabb eset lenne ennél, ha még szociális robbanással is járna az emberek életszínvonalának romlása. Az USA minden elnöke tudja, hogy valamit tenni kellene, ám a kiotói és a párizsi megállapodástól egy választás után mégis visszaléptek. Kína kielégíthetetlen energiaigényét még mindig szénerőművek építésével enyhíti, India vezetése szintén jól tudja, hogy országa gazdasága a széntől függ.

Egyszerű válasznak látszik, hogy a világ jelenlegi vezetői részben ostobák, részben erkölcstelenek, ezért nem lehet velük megoldani a problémát. Valószínűbb azonban, hogy más politikusok a közvélemény hasonló nyomása alatt hasonlóan cselekednének. Az optimisták úgy vélik, hogy a közhangulat egyre inkább klímavédelem-párti, ám amikor a tettekre kerül a sor, már nem ilyen egyértelmű  a helyzet. A francia vezetés csak egy kicsit akart emelni a benzináron a környezetvédelmi célok finanszírozása érdekében, cserébe egyéves tiltakozóakciót kapott a nyakába a sárga mellényesek lázadásának formájában.

Jön a B terv

Szóval mi lesz? A COP-folyamat kudarcát látva a szakértők tanácsára a politikusok más megoldásokat kereshetnek, amire csak az úgynevezett bolygómérnökség (geoengeneering) áll rendelkezésre. Ez annyit jelent, hogy valamilyen módon visszafordítsák a globális felmelegedés folyamatát. Az egyik lehetséges megoldás, hogy megnövelik a levegő páratartalmát, ami visszaveri a Földre érkező napfényt, a másik hogy elködösítik a sarkköröket, amivel visszahűtik azokat korábbi állapotukba, kialakítva egyfajta légkondicionálót, amely az időjárás segítségével Föld többi részén is érezteti hűtő hatását.

Ezzel párhuzamosan persze folytatni kellene a gazdaság átalakítását fenntarthatóvá, már csak azért is, mert az ilyen szintű beavatkozások következményei kiszámíthatatlanok. A nagy kérdés, hogy mely ország vagy országok vehetnék maguknak a bátorságot, hogy bolygó mérnökeinek szerepében lépjenek fel. Az USA-nak és Kínának lenne ehhez kellő erőforrása, de a világ többi országa aligha bízik meg bennük. A jó környezetvédelmi imázzsal rendelkező kisebb országok hitelesen léphetnének ugyan fel, de a két nagy árnyékában semmi esélyük a sikerre.

Talán ha az USA és Kína együtt lépne fel, az működhetne, ám jelenleg – annak ellenére, hogy a COP26-ra képesek voltak előállni egy közös nyilatkozattal – túl hűvös a viszonyuk ahhoz, hogy vállalkozzanak a világ megmentésére. Másrészt, ahogy a klímaváltozás egyre jobban éreztetni fogja a hatását, úgy erősödhet az igény a radikális megoldásokra. A kétségbeejtő helyzetek végül kétségbeesett válaszokat szülhetnek.