A kínai elektromos rendszert üzemeltető állami áramszolgáltató, ágazatában a világ legnagyobb cége látványos felvásárlási akciókba kezdett - kezdi cikkét a Bloomberg publicisztikai szekciójában Adam Minter szabadúszó újságíró. A vállalat ajánlatokat tett cégekre Ausztráliában, Brazíliában, a Fülöp-szigeteken és Olaszországban is.
A cél nem pusztán a jónak ígérkező befektetési lehetőségek megragadása, hanem valami olyasminek a megvalósítása, amely egyszerre kínál megoldást a globális felmelegedésre, ad munkát emberek millióinak és nem mellesleg 2050-re elhozhatja a világbékét - állítja Liu Csen-ja a vállalatóriás elnöke.
Őrült ötlet
A terv nem kevesebb, mint egy világszintű, egységes áramhálózat létrehozása, amely képes az Északi-sarkon szélenergiával előállított áramot elszállítani délre, illetve az Afrikában napenergiával termelt elektromos energiát elvinni északra. Mindenhonnan mindenhova eljuttathatná az áramot a nap 24 órájában, kihasználva, hogy valahol a földön mindig süt a nap és fúj a szél.
Liu szerint az energiaellátáson túl a rendszer egyetlen nagy, békés közösségben egyesítené az emberiségét, amelynek minden csoportja, nemzete, társadalma kölcsönös függésbe kerülne egymással.
Őrült ötlet, nem kétséges - véli Minter. Ha valaki más beszélne róla, nem a világ leggazdagabb áramszolgáltató vállalatának feje, akkor nem is lenne értelme több szót vesztegetni rá. Csakhogy a kínai behemót tavaly 50 milliárd dollár bevételt ért el és megvan a politikai hátszele is ahhoz, hogy nemzetközi terjeszkedésbe kezdjen.
Maga a kínai államfő Hszi Csin-ping beszélt arról fél évvel ezelőtt, hogy létre kellene hozni az elektromos világhálót és vezető kutatóintézetek - köztük az Argonne National Laboratory és az Edison Electrical Institute - is részt vettek olyan konferenciákon, amelyek ezzel a lehetőséggel foglalkoztak. Az is kétségtelen, hogy - ha lesz valami Liu ideáljából, ha nem - a következő évtizedekben gyökeresen meg fog változni az, ahogy az emberek az áramot előállítják és szállítják.
Előzmények
A szuperhálózat terve már a múlt század hetvenes éveiben felmerült. Akkor jelentek meg a magas feszültségű, egyenáramú vezetékek, amelyek lehetővé tették a hosszú távú áramszállítást a korábbinál kisebb veszteségekkel. Észak-Amerikában ez a technológia kevésbé terjedt el, ám a feltörekvő országokban, amelyekben jóval nagyobbak a távolságok az erőművek és a felhasználók között, gyakrabban alkalmazzák.
Kína 65 milliárd dollárt költött magas feszültségű hálózata korszerűsítésére 2014-ben. Ennek része volt, hogy összekötötték a földrajzilag elszigetelt térségekben lévő szélerőműparkokat a gyorsan terjeszkedő tengerparti városokkal.
Észak-Afrika-Európa
A nemzeti hálózatok kiterjesztése - ha nem is világszinten - természetes folyamatnak látszik. Több mint egy évtizeddel ezelőtt egy német szakértői csoport felvetette a Desertec rendszer ötletét. Ez Észak-Afrikában napenergiával termelt áramot szállítana Európába.
Son Masajoshi, a japán Softbank vezére 2012-ben egy ázsiai szuperhálózatról beszélt, amely képes lenne a Mongólia pusztaságaiban szélenergiával termelt áramot eljuttatni Kínától kezdve Dél-Koreáig és Japánig, vagy észak felé Oroszországig. Néhány hónapja kínai, japán és koreai részvétellel hozzáláttak egy ilyen projekt megvalósítási lehetőségének áttekintéséhez.
Nagy kérdések
Egy világháló létrejöttéhez meg kellene válaszolni néhány komoly kérdést. Az egyik: ki menedzselné a rendszert? Liu víziójában nem szerepel központi irányítás, ehelyett az internethez hasonló, decentralizált rendszerben oldanák meg ezt a feladatot. A vezérlés folyamatosan ugrana tovább a föld forgásával párhuzamosan, ami gyakorlatilag ma is szabályozza a fogyasztás csúcsidőit.
A szuperrendszer technikailag megvalósítható. Manapság minden korábbinál messzebbre szállítják az áramot a szolgáltatók és a továbbítás technológiája gyorsan fejlődik. Így aztán a kínai vízió megvalósítása előtt elsősorban jogi és politikai akadályok állnak. Japánban például tilos az áramimport és a világ nagyhatalmai biztosan nem járulnának hozzá az északi-sarki kínai fejlesztésekhez.
Költségek
A legnagyobb akadály azonban a hálózat ára. A kínai áramszolgáltató becslése szerint 50 ezer milliárd dollárt (forintban kifejezhetetlen összeg) kellene a beruházásra fordítani. Ennek a pénznek az előteremtése nemzetközi összefogást igényelne évtizedeken át, miközben a világon mostanában leginkább a nemzeti elzárkózás és a rövid távú gondolkodás van divatban.
Mindent egybevetve nem szabad lebecsülni Liu és cége ambícióit. Ha a világszintű szuperrendszer nem is épül meg soha, nagy regionális hálózatok bizonyosa kialakulnak. Az USA hozzálátott elöregedőben lévő villamosenergia-rendszere modernizációjához. Ennek része lehet egy regionális bővítés - más szóval le lehetne nyúlni a kínaiak ötletét.