A venezuelai ellenzéki pártok arról tárgyalnak, hogy feloszlatják a támogatásukkal működő „ideiglenes kormányt” és feladják azt a követelésüket, hogy a világ ismerje el az annak élén álló Juan Guaidó (képünkön) igényét arra, hogy ő az ország tényleges elnöke – vezeti elő a dél-amerikai országban kialakult politikai helyzet felvázolását a Financial Times. Ez kissé késlekedő beismerése lehet annak, hogy kudarcba fulladt a Nicolás Maduro államfő megbuktatására elsősorban az USA segítségével indult kísérlet.

Guaidó emigrációban tevékenykedő „kormányának” bukása lezárná a világ diplomáciatörténetének egy legbizarrabb fejezetét. Egy főként nyugati országokból álló, 50 állam részvételével felállt koalíció úgy döntött, hogy támogatja ezt a vezetést a caracasi rezsim megbuktatása érdekében, arra hivatkozva, hogy Guaidó rovására elcsalták a 2018-as elnökválasztást. Három-négy párt támogatja az Unitary Platform névre keresztelt ellenzéki szövetséget, ezek mérlegelik most, hogy ez a szövetség a jövőben ne tekintse magát alternatív kormánynak.

Az ügy erkölcsi szempontból kínos részlete, hogy ezzel egyidejűleg az Egyesült Államok és az európai országok keresik azokat a lehetséges olajszállító partnereket, amelyek pótolhatnák az európai piacokról néhány ország, köztük Magyarország kivételével - kitiltott orosz olajat. Ennek érdekében függesztenék fel azt a tervet, hogy rendszerváltást érjenek el Venezuelában, megbuktatva Maduro baloldali diktatúráját.

Jelentős olajvagyon parlagon

Venezuela földje alatt fekszenek a világ legnagyobb olajtartalékai, amelyeknek azonban megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy a fekete aranyat macerásan lehet a felszínre hozni. Korábban napi hárommillió hordó volt az ország olajkitermelése, ám az elmúlt évek kétbalkezes menedzsmentje, a megfelelő technológiával és tudással rendelkező külföldi vállalatok kiszekírozása és az amerikai szankciók, amelyek akadályozzák a kitermeléshez szükséges eszközök beszerzését, leradírozták az olajbányászatot. Jelenleg kevesebb mint egymillió hordót tudnak felszínre honi naponta.

José Manuel Albares, Spanyolország szocialista kormányának külügyminisztere az ENSZ Közgyűlése idején találkozott a Maduro-rezsim ENSZ-missziójának vezetőjével, Carlos Faríával, hogy tárgyaljon a minkét fél számára érdekes energiakérdésekről. Erre válaszul a spanyol ellenzék azzal vádolta a madridi kormányt, hogy az olajért tisztára mosna egy diktatúrát.

Az USA-ban is gondolkodnak

Korábban az amerikai médiában arról jelentek meg hírek, hogy Joe Biden államfő mérlegeli a Venezuelával szemben elődje, Donald Trump időszaka alatt bevezetett szankciók lazítását. A 2019. január 1-jén életbe lépett korlátozásokat a „maximális nyomásgyakorlás” stratégiája jegyében vezeték be, ám láthatóan nem sikerült megbuktatni az ottani rezsimet. Eközben hatmillióan hagyták el az országot az USA felé indulva, ami elmélyíti az Egyesült Államok déli határain kialakult bevándorlási válságot.

Maduro rezsimje orosz, kínai, iráni és kubai segítséggel tud talpon maradni azon túl, hogy akinek nem tetszik a rendszer az megpróbálhat kivándorolni bárhová az amerikai kontinensen vagy esetleg Spanyolországot megcélozva Európába. Eközben az ellenzéken belül ellentétek vannak abban a kérdésben, hogy elinduljanak-e a következő választásokon és támogassák-e Guaidó kormányát, amelynek Venezuelán belül nincs hatalma, de néhány külföldön lefoglalt vagyontárgy rendelkezik.

Az "ideiglenes kormányt" gyengíti, hogy Latin-Amerika-szerte baloldali pártok kerültek hatalomra, amelyek azt várják tőle, hogy a szembenállást feladva tárgyaljon Caracasszal Venezuela helyzetének rendezése érdekében.