A WHO a múlt heti ülésén elutasította, hogy deklarálja a nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet. Azóta a szervezet egészségügyi programjának vezetője azt mondta, hogy az egész világnak cselekednie kell. A főtitkár pedig szerdán kijelentette, hogy a WHO bánja, hogy múlt héten a járvány veszélyességét csak mérsékeltnek nevezte magas helyett.
A ma kihirdetett vészhelyzet azt jelenti, hogy egy rendkívüli esemény közegészségügyi szempontból veszélyeztet más országokat is, ezért összehangolt, közös nemzetközi fellépésre van szükség - írta a hvg.hu.
A WHO ajánlásokat fogalmazhat meg az államok számára a járvány kezelését illetően. Ezek az ajánlások érinthetik a nemzetközi közlekedés és áruforgalom korlátozását, illetve az utazóközönség vizsgálatát is a határátkelőkön, kikötőkben, reptereken - írta az Index.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon